Képzeld azt, hogy egy nagyon szűkös helyen ébredsz fel az álmodból. Nem tudod, mit keresel ott, azt pedig végképp nem tudod, hogy miért kerültél oda, illetve hogy egyáltalán hogyan fogsz tudni onnan kijönni. Értelemszerűen időszűkében vagy, hiszen az oxigén véges, talán pár óráig ha elég. Ugye, milyen fullasztó szituáció?

Erre, vagy ehhez hasonló, szorult helyzetes szituációra már korábban jó pár filmnek a cselekményét felhúzták: ilyen volt Ryan Reynolds főszereplésével az Élve eltemetve, a Fűrész első része, illetve a 127 óra, de ide hozhatjuk a Kill Bill második részének vonatkozó fejezetét, valamint a Helyszínelők Tarantino által rendezett epizódját, melyben az egyik főszereplőt szintén élve eltemetik és ebből a helyzetből próbál meg kijutni. 

Aja legújabb filmje, az Oxygen lényegileg nem nagyon változtat a felálláson. Adott egy fiatal hölgy (Mélanie Laurent), aki felébred egy testnagyságú kis kabinban, amiről kiderül gyorsan, hogy gyógyító célzattal üzemel, egyetlen partnere pedig egy géphang, amely csak akkor adja meg a szükséges információt a lánynak, ha az a helyes kérdést teszi fel. Elizabeth nem emlékszik semmire, se arra hogy kicsoda ő, sem pedig arra, hogy miért került oda, ahova került, így gyorsan meg kell találnia ezekre a választ, ahogyan arra is, hogy hogyan juthat ki ebből a kelepcéből. 

Az Oxygen lényegében azt nyújtja, amelyben Aja mindig is jó volt: szélsőségesen szorult és veszedelmes helyzetekben lévő karaktert mutat be, aki minden keze ügyében lévő eszközt megragad arra, hogy kitörjön ebből a slamasztikából. Legutóbbi filmjében, a Prédában egy aligátort uszított főszereplőnkre egy tomboló vihar kellős közepén, most pedig szintén egy limitált mozgástérrel operál. Nem lehet könnyű összehozni és végig fenntartani a feszültséget egy ilyen filmnél, de a rendezőnek szerencsére most is sikerült. Másfél órán keresztül igyekszik mindig előhúzni a tarsolyából valami újat és valami olyat, ami ha nem is túlságosan meglepő és áttörő, de amely mégis kicsit más megvilágításba helyezi a dolgokat és lendítik előre a cselekményt. Ezek az új információk egy izgalmas hátteret festenek fel, de Aja ezekre kevesebb hangsúlyt fektetett, ami azt eredményezi, hogy alapvetően azt éreztem, ezeket a plusz dolgokat bármivel lehetett volna helyettesíteni (vagy legalábbis első megtekintésre nem ezek miatt fogok emlékezni a filmre).

A spoilereket elkerülvén annyit mondanék csak el, hogy több érdekes morális és egzisztenciális kérdés felmerül és egy olyan sztori bontakozik ki a sorok mögött, amiből egy remek sci-fi is kerekedhetett volna. A film azonban inkább csak pedzegeti, kapargatja a vállalt motívumokat, témákat, így a végeredmény inkább nevezhető egy zsigeri élményekre szakosodott thrillernek, semmint mélyenszántó sci-fi drámának. Hogy ez baj lenne? Korántsem, mert előbbiként ügyesen funkcionál.

A kameramunka az alaphelyzetből fakadó korlátoltságot kompenzálandó, a feszültséget fokozandó, lehetőségeihez mérten igyekszik izgalmas lenni és kreatív - nem csak Laurent ijedt arcáról látunk sok-sok drámai szuperközelit, de a mozgásokban, a kameraszögekben is próbáltak mindig frissíteni és változatossá tenni a dolgokat. A fullasztó, klausztrofób érzés persze mindig jelen van és nézőként nem volt nehéz beleképzelni magamat Elizabeth helyébe. Sokat segítenek a különböző, röpke flashbackek abban, hogy kicsit oldják a limitált mozgásteret (valamint a nyomasztó érzést), ahogyan az is sokat nyom a latban, hogy egy-két jelenetben a dialógusok is viszik magukkal a jeleneteket. Elizabeth és a mesterséges intelligencia, M.I.L.O. (Mathieu Amalric) párbeszédei például nagyban emlékeztettek a 2001: Űrodüsszeia egyes jeleneteire, de egy-két telefonbeszélgetésre is sor kerül, amelyek érdekes végkimenetellel rendelkeznek. Ami veszély fennáll ezeknél a filmeknél (hogy az ember elkezd unatkozni az egyhelyszínes stílus miatt), azt ezekkel az eszközökkel Aja szépen kikerülte és a kérdőjelek fokozatos feloldásával szépen fenntartotta az érdeklődést. 

Mindent összevetve amit a film vállalt, azt véghezvitte úgy, hogy a B-filmes alaphelyzethez sikerült kevernie valami pluszt, ami ha nincs is tökéletesen kifejtve, azért sokak számára érdekes adaléknak bizonyulhat. Ahogyan azt már említettem, láttunk már hasonló felállású filmet, de az igazság az, hogy Aja egy rendkívül hatásos és feszült alkotást tett le az asztalra, amely jó érzékkel pendíti meg azokat a jól ismert motívumokat és témákat, amiket untig ismerünk. Mert ahogyan a Gravitáció, az Élve eltemetve és társai, úgy itt is a túlélés kerül középpontba és az, hogy az ember miként képes levedleni saját alapvető tulajdonságait és megtenni bármit azért, hogy túléljen. Hogy egyáltalán: éljen. És azt mondom, ha egy izgalmas, feszült másfél órában szeretne részesülni az ember, akkor ezzel a filmmel nehezen lő mellé.