Hirdetés

Párhuzamos anyák - Kritika

|

Anya csak kettő van.

Hirdetés

Pedro Almodóvar az európai filmművészet egyik legnagyobb alakja. A 70 felett járó író-rendezőn egyszerűen nem fog az idő, ma is aktívan gyártja műveit, sőt következő alkotásának főszereplője nem más lesz, mint Cate Blanchett. Persze a szorgalom nem egyenlő azzal, hogy munkái színvonalasak is, de a legutóbbi filmje, a Fájdalom és dicsőség is remekül sikerült és nem mellesleg két Oscar-díjra jelölték. A Párhuzamos anyákkal sem tette lejjebb a lécet, újfent egy erőteljes dráma született a spanyol mestertől.

Hirdetés

A 40-hez közelítő Janis (Penélope Cruz) és a még kiskorú Ana (Milena Smit) egyazon kórházban, ugyanabban a szobában vajúdnak és ugyanazon a napon szülnek. Mindkettejük terhessége váratlan volt, de míg Janis nagyon örül a babának, addig Ana nem igazán érzi magát felkészültnek az anyaságra. Miután elhagyták a kórházat is tartják a kapcsolatot és egyedülálló szülőként igyekszenek boldogulni. Sorsuk aztán visszavonhatatlanul is egybefonódik.

A cselekmény nagy része a két főhős életét követi nyomon, ám Almodóvar egy mellékszálat is kitalált, mely a spanyol polgárháborúhoz köthető. Janis ugyanis megszállottan kutat egy tömegsírt, melyben valószínűsíthetően a nagyapja is fekszik. Ez látszólag elhanyagolható tényező, de a rendező finoman árnyalja a képet ezzel a kitekintővel, ugyanis a polgárháború során sok család férfitagjai vesztek oda, így anyák és nagymamák egyedül nevelték a gyermekeket, ahogy azt teszi Janis és Ana is a jelenben.

Ez a szál a film végére a vártnál sokkal nagyobb szerepet kap, mely a Párhuzamos anyák talán legnagyobb gyengéje. Érthető az áthallás és hogy mire akart utalni Almodóvar, de az arányok nem feltétlenül a legjobban lettek eltalálva - főleg, hogy bizonyos konfliktusokat és kapcsolatokat egy huszárvágással elbagatellizáltak. Ezt leszámítva a történetvezetés pazar, s noha egy lassú folyású drámáról van szó, a cselekmény mindig meg tud újulni, illetve a sztori bőven tartogat meglepetéseket. Olyan témák kerülnek elő, mint a gyász, a traumák feldolgozása vagy döntéseink következményeinek mérlegelése, ezáltal egy kőkemény érzelmi és morális dilemmában találjuk magunkat, ahol Janisszal egyetemben kell szembenéznünk a ránk váró nehézségekkel. Többet nem szeretnék elárulni, de minél kevesebbet tud az ember a történetről, annál jobban fog rá hatni az élmény.

Penélope Cruz mondhatni Almodóvar kabalája, hetedszer dolgoztak már együtt és Cruz most is fantasztikus. Bár nagyon erős az idei női mezőny, ne lepődjön meg senki, ha végül az Oscar jelöltek között fogja látni a nevét. Milena Smit is remekel, abszolút fel tud nőni nagynevű partneréhez a közös jeleneteikben.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Szülőknek és elsősorban anyáknak adhat rengeteget a film, de ez közel sem jelenti azt, hogy mindenki másnak élvezhetetlen lenne. Egy remekül megírt történetről van szó, mely tömve van érzelmekkel, főhősei mellett a nézőben is fontos kérdéseket vet fel és másodpercek alatt képes új irányt venni a cselekmény. Egyszerre aktuális, ugyanakkor tiszteleg a múlt előtt, bár az összkép akkor is működött volna, ha ez utóbbi szegmens teljesen kimarad. Az mindenesetre biztos, hogy Almodóvar még mindig remek formában van és reméljük abban is marad jó darabig.

Párhuzamos anyák

Kinek Ajánljuk
  • Anyáknak
  • Aki kedveli Almodóvar munkásságát
  • Aki szereti, ha egy film cselekménye meg tud újulni
  • Aki szereti az érzelmes drámákat
Kinek Nem
  • Aki eddig se szerette Almodóvar munkáit
  • Aki csak a szórakozás miatt nézve filmet
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.