Az elmúlt évek töketlenkedései után ideje volt igazságot szolgáltatni a közkedvelt Hálószövőnek és ezt a Sony nem csak azzal érte el, hogy legújabb történetét animált köntösben mesélte el, hanem azzal is, hogy a fókuszt kivételesen nem Peter Parkerre, hanem utódjára, Miles Moralesre helyezte, noha előbbi aktív résztvevője (minden formában) a cselekménynek. Mert mi is történt eddig? Sam Raimi a szuperhős reneszánsz hajnalán jött egy félreértelmezett Clark Kent utánzattal, ami a harmadik részre odáig süllyedt, hogy főhőse még ma is instant mémforrás, akármerre is nézünk internetországban. Aztán alig 5 évre rá jött a reboot, ugyanazzal az eredet sztorival, személyesebb és hitelesebb hőssel, de a Sony ostorcsapásai már ott is visszhangoztak az alkotók hátán. Olyannyira, hogy két évvel később egy univerzumépítési kísérlet temette őket maguk alá, ezért a figurát bérbe-, avagy vissza is adták a Marvelnek, ismét új köntösben, új színésszel és Tom Hollandért, valamint az ő John Hughes ihletésű nem eredet eredettörténetéért már kifejezetten lelkesedett a szakma és a közönség egyaránt, ugyanakkor (némileg jogosan) rótták fel azt kritikaként - a túlontúl könnyed hangvétel mellett - hogy a Hálószövő a Bosszúállók-univerzumába való beinjektálásával megszűnt a saját jogán hős lenni (lásd még a ruha körül a mai napig kialakult internetes vitákat). Szerencsére a Miles Morales-féle Pókember úgy tud a saját jogán is egy nagyon szerethető hősfigurává válni, hogy ehhez másokra is szükség van.
Ha az Irány a Pókverzum!-ot egy filmhez tudnám hasonlítani, akkor leginkább a tavalyi LEGO Batman - A filmet mondanám, amely mögött szintén ott volt alkotóként a Phil Lord-Chris Miller páros. Ők ketten remekül értenek ahhoz, hogy miként fordítsák ki magukból humorosan a jól ismert univerzumokat, ugyanakkor alkotásuk ne egy harsány stílusparódiává váljon (még ha vizuálisan, vagy gagek formájában ezek fel is bukkannak), hanem szeretetteljes főhajtássá. A kockahasú kockahőshöz hasonlóan a Pókverzum is bőszen idéz és röhög a karakter több, mint 50 éves múltján (egy ilyenre a stáblista végéig kell várni), mégis képes izgalmas, fordulatos és szívet melengető kalanddá válni.
Ebben egyrészt a segítségére van az elmúlt évek legegyedibb és legcsodálatosabb animációja, amely nem rest élni azzal, hogy képregény szolgáltatja az alapjait, hovatovább egyesek gyomrát még meg is feküdheti, annyira intenzív az első perctől az utolsóig. A Scott Pilgrim a világ ellen óta nem volt olyan mozi, ami ennyire ügyesen, intelligensen és szórakoztatóan ültette volna át a képregénykockák dinamikáját a nagyvászonra.
De hogy ennyire működjön, ahhoz mégiscsak kellett Miles Morales figurája. Peter Parker kálváriáját és alapvető amplitúdóit már jóformán az is ismeri, aki legfeljebb csak a gyerek pizsamájáról ismeri a Hálófejűt, viszont Miles habitusa, félelmei, kétségei, avagy vágyai nem csak egy nagyon is 21. századi fiatal képét festik fel - ezzel is remek azonosulási pontot adva az újabb generációnak - hanem egy izgalmas eredettörténetet is adnak a nézőnek.
Merthogy a Pókverzum akármennyire is igyekszik leplezni, de egy igazi origin story, amelyben folyamatosan visszaköszönnek a Pókember-történetek elemei, de ügyesen kiforgatva, vagy a legváratlanabb helyeken bedobva. Viszont a film egyik (avagy egyedüli?) hibája, hogy eme audiovizuális orgia oltárán némileg feláldozták az igazi drámát. Pedig amikor a film érzelmesebb, bensőségesebb húrokat penget meg, legalább ugyanolyan jól áll neki, mint amikor gyors egymás utánban kell prezentálni a különböző Pókemberek világát és eredetét, de ezeken nem mer/tud/akar elidőzni eléggé, és fontosabbnak véli, hogy ismét lenyűgözzön, vagy megnevettessen. Ennek leginkább a főgonosznak szánt Vezér karaktere itta meg a levét, akinek motivációi hiába tisztán érthetőek, világosak, nem eléggé átérezhetőek ebben a látvány-cunamiban, amit még megfejel Daniel Pemberton ezúttal is ütős score-ja.
Ami viszont nem gátolja meg abban, hogy ez a film képes meglepő, mulatságos és szívhez szóló lenni egyszerre (Stan Lee cameojánál garantáltan mindenki elmorzsol egy könnycseppet); vagyis pont olyan, amit egy Pókember-kalandtól elvárunk: csodálatos!