"Anyai örömök elé néz." - szokták mondani, ha egy nő gyermeket hord a szíve alatt, tisztességgel kerekedő pocakja alá rejtve. A társadalom a filmekkel együtt automatikusan egy örömteli, szívderítő eseménynek tartja azt, ha valaki anya lesz. Definitív, meghatározó pontként jelenik megy nő életében. Sokszor a felnőtté válás egyik legfontosabb állomásáról beszélünk, de úgy nagy általánosságban véve, ha a mainstream felhozatalt nézzük, főként a pozitív kihatásokra gyúrnak rá a filmkészítők. Teljes joggal.
De mi van akkor, ha az a kis élőlény odabent egyáltalán nem hordozza magában egy új, szebb életnek még csak a reményét sem? Mi van, ha az a kis vakarcs odabent egy bosszúszomjas, gyűlölködő dög, aki gazdatestét (értsd: az anyát) folyton gyilkosságba hajszolja? Mi van, ha az a kisember ténylegesen átveszi az uralmat az anya teste és úgy en bloc a tudata felett?
Alice Lowe elsőfilmes rendezőnő, rutinos színésznő (Vaskabátok, Sightseers), úgy határozott, hogy azt a bizonyos elkoptatott klisét, hogy az a bizonyos állapot csak áldott lehet, kiforgatja és megmutatja, hogy a túrót áldás. Átok, élősködés a javából. A dolog igazi pikantériája, hogy a színésznő valóban gyermeket várt a forgatás alatt. Mindenki kezdjen ezzel a ténnyel azt, amit akar.
A Prevenge a felszínt nézve egy átlagosnak mondható revansmozi narratív pontjaival, tulajdonságaival rendelkezik. Mint ilyen, azonban semmi extra - leszámítva azt a makacs tényt, hogy a bosszúra éhes személy ezúttal hatalmas, kerek pocakkal szabdalja fel ellenfeleit. Céltudatosan, konzekvensen megy végig áldozatain, a-ból b-be, onnan c-be, dolga végeztével húzva ki a neveket halállistájáról, melyet persze egy babanaplóban vezet. Kill Bill, terhesen.
Az erőszak, lévén hogy brit filmről van szó, puritán formában támadja le az embert. Torokmetszések, hasbaszúrások, nemi szervek a szőnyegre pottyanva - ilyen szempontból nézve a film olyan távol áll egy klasszikus értelemben vett kellemes filmélménytől, mint Makó Jeruzsálemtől. Hogy imitt-amott a humort is beveti, csekély vigasz. Fekete, durva az is, javarészt olyan kisstílű szituációkat megtéve poénforrásnak, mint a hősnő súlya és pocakja, mely adott esetben megnehezíti a rend őrei elől való menekvést. Ki a kutyabejáron át. Miután hidegvérrel végzett áldozatával. Mondom, ha jóízűt nevetnél, rossz helyen kopogtatsz.
Lowe filmje a várandósságot övező konvenciókkal való leszámolás filmje, a terhesség szépségének a destrukciója, vagy legalábbis kérdőjelesítése. Passzentosan illeszkedik a feminista filmek vonalához is, hiszen jeleneteivel mindegyre tükröt állít azok elé, akik sejteni vélik, min megy keresztül egy leendő anya. Ne tévesszen meg senkit a már-már horrorba hajló hangvétel és a nyomasztó légkör, a Prevenge első sorban, leginkább az anyákról szól és arról, mit jelent elkötelezettjének lenni egy bennük lévő kis csöppségnek. Mit jelent áldott állapotban elmenni állásinterjúra. És mit jelent az, ha mindezt történetesen gyászolva teszed. A férje halálát megbosszuló
Nyers erőszakkitörései és direkt mondandója miatt nem biztos, hogy mindenkinek csúszni fog a film, de azok, akik szívesen veszik a markáns, félreismerhetetlenül női hangokat eme műfajban, azok nem fognak rosszul járni, ha Lowe filmjét választják. Szűk másfél órájával pedig nem kell tartani attól, hogy tovább tart a kelleténél.