A kattintásvadász lead után azért nyugtázzuk: a netflixes Rachel Stone: Mindent vagy semmit alkotói valódi emberek. Az más kérdés, hogy a szkriptet akár egy algoritmus is legyárthatta volna, de mindenki nyugodjon meg, a forgatókönyvet Greg Rucka és Allison Schroeder írta, a rendezői feladatokat pedig az a Tom Harper látta el, aki például a 2016-os Háború és béke-minisorozatot is dirigálta. Ez azonban nem menti fel a filmet a hibái alól, sőt, inkább súlyosbít a problémákon.
Akciófilmet vászonra vinni egyáltalán nem olyan egyszerű feladat, mint ahogy az első pillantásra tűnik. Tény, hogy egy tehetséges second unit directorral karöltve könnyebben szőnyeg alá lehet söpörni a forgatókönyv hiányosságait, de nem lehet kizárólag erre alapozni. A műfaji sablonok ugyanis egy idő után élüket vesztik, a CGI térhódításában pedig sok filmes inkább a megúszás lehetőségét látja, mintsem az innovációét. Ennek a tendenciának ékes példája Tom Harper új filmje, a Rachel Stone: Mindent vagy semmit (eredeti címén Heart of Stone).
A Netflix már korábban is okozott kellemetlenebb meglepetéseket akciófilmek terén, melyek potom 200 millió dollárból készültek (pl. A szürke ember, Különösen veszélyes bűnözők), a végeredmény pedig enyhén szólva is a feledhető kategóriába tartozott. Bár a Heart of Stone költségvetése a becslések szerint 70-ig rúgott, tehát az előbbi két példához képest szerényebb összegből készült, műfajfilmként hasonlóan az előbbiekhez csalódás.
Harper fogta a Mission: Impossible-filmeket, a James Bondokat és a Bourne-franchise-t, tisztes iparos módjára összegyúrta, majd a Netflix platformjára küldte (ahol egyébként jelenleg a legnézettebbek között van). A történet a Charter névre hallgató szupertitkos szervezet szupertitkos ügynökéről, Rachel Stone-ról (Gal Gadot) szól, aki az MI6-be épülve próbálja megvédeni az általuk használt, Szívként aposztrofált mesterséges intelligenciát, amit csúnya, gonosz emberek akarnak megkaparintani, hogy végül azt a világ elpusztítására fordíthassák. Na, kinek ugrott be rögtön az új Mission: Impossible-film (Leszámolás - 1. rész), amiben szintén egy mesterséges intelligencia tulajdonlása jelenti a fő konfliktust? Remélem, nem csak nekem.
Már a Charter, mint háttérhatalomként működő biztonsági szerv is egy méretes blöff. A tagjai egytől egyig érzelmi alapon hoznak döntést (szóval csoda, hogy eddig képesek voltak egyengetni világunkat), a működésükről pedig egy kvázi Wikipédia-szócikkből szerzünk tudomást. Ja, és egy nagyon-nagyon sötét szobában van a főhadiszállásuk, mert ők ugyebár szupertitkosak. Ha még nem mondtam volna. A tulajdonukban lévő Szívről ráadásul már egy szóban is össze lehet foglalni, hogy mire képes: mindenre. Az már más kérdés, hogy valódi tétek nincsenek sem a Charterhez, sem a Szívhez hozzárendelve (talán egy jelenetben sikerült némi feszültséget teremteni), így a történet gyorsan unalomba fullad, melyet a klisékkel teli párbeszédek és karakterek sem tudtak megmenteni. Ezenfelül rendkívül gyenge a humora a filmnek, hiányzik a kémia a karakterek között, de még a címszerepet alakító Gadot-on sem látszik, hogy a vázlatos szkriptbe némi életet akart volna lehelni a karizmájával. Pedig tudjuk, hogy lenne neki.
Sajnos a Netflix ismét csalódást okozott, holott nem lehetetlen szórakoztató és akciódús kémfilmet készíteni a Bond és a Hunt-univerzum berkein kívül (pl. Az U.N.C.L.E.-embere, Atomszőke, Red). Küllemre egy profin összerakott darab, melyen látszik a ráfordított összeg (a rendező állítása szerint igyekeztek a CGI mellett praktikus effektekkel is dolgozni), de tartalmilag minden fronton megbukik, melyet még az utóbbi években egyre több izgalmas szerepeket kapó Jamie Dornan sem tud életben tartani.
