A The Death of Superman után nem is kellett olyan sokat aludni, hogy a DC animációs filmes univerzumában az Acélember halálát követően kapásból négy másik Superman vegye át a helyét. Az azonos című képregény, a Reign of the Supermen cselekménye is hasonlóan alakult, a híres vörös köpenyes védelmező helyére a semmiből előkerült, magukat Supermannek kikiáltó igazságosztók bukkannak fel. A The Death of Superman kritikában elismerően beszéltem a filmről, hiszen egy ízlésesen tálalt szerelmi szállal adtak súlyt a filmben bekövetkezett tragédiának, külön imponált, hogy az öncélú megalománia helyett egy személyesebb történet elmesélésére adták a fejüket. Sajnálatomra az előbb elmondottak pont nem igazak most a folytatására.
Megtörtént a tragédia, Superman meghalt, mind az Igazság Ligájának, Clark Kent jó barátainak és az emberiségnek is tudomásul kell vennie, hogy szeretett, önzetlen hősük végleg eltávozott. Mármint ez történne, ha lenne idejük a gyászra, viszont derült égből villámcsapás nem is egy, hanem kapásból négy Superman hasonmás bukkan fel Metropolis városában, hogy az Acélember helyét átvehesse: egy nagyszájú tinédzser, egy fura szemüveges, gépiesen viselkedő figura, egy tetőtől talpig acél igazságosztó és végül egy kiborg is. Persze Lois Lane rögtön nyomozásba fog, hogy kiderítse, kik ezek az imposztorok.
Akadnak itt összeesküvések, csavarok, rengeteg szereplő, amik a 87 perces játékidőt olyan erővel feszítik szét, hogy már az első fél órájában kezd darabokra hullani a film. Az előzményfilm megfontolt tempójához képest a Reign of the Supermen nagyon kapkod, egymást érik a fordulatok és az akciók, alig hagy időt a karaktereinek, ami főleg gond, hiszen rögtön kapunk néhány új szereplőt, akiknek nem ártott volna, ha kibontják a jellemét. A nagy rohanásban ementáli sajtként válik lyukassá a cselekmény, amiket túlzottan kényelmes megoldásokkal és a karakterek logikát nélkülöző tetteivel tömtek tele (itt főleg Lex Luthorra gondolok, akinek motivációit a film kétharmadánál kolosszális kérdőjelek övezik).
Az előbb felsoroltak miatt hiába izgalmas papíron a film, az események többsége felett tűzgyorsaság suhan át a történet, maga Superman halála és ennek következményei válnak teljesen súlytalanná. Hiába volt potenciál a rosszfiú karakterében, öt percnél tovább vele se időzünk többet, nemigen lehet átérezni a tragédiáját. A negatív felhang ellenére nem egy veszett ügy a Reign of the Supermen, ha el tudjuk engedni a logikai összefüggés hiányosságait és az összecsapottság érzetét, akkor a még mindig jól működő humor javíthat az összképen, illetve akad egy-két elég menő karakterpillanat.
A The Death of Superman kritika felütésében beszéltem arról, hogy a DCAMU (A DC animációs univerzuma) filmjei közül egyik se vállalhatatlan darab, csak jó néhány süllyed a felejthető középszer kategóriájába, és nagy kár, hogy a Reign of the Supermen se járt másképp, aminek a kövér cselekményének és sok-sok karakterének túlzottan sovány játékidő sehogy se adta meg a teret a kiteljesedésre. Ha el is szórakozunk rajta (ami kicsit sem kizárt, hiszen se a hossza, se minőségében nem olyan megterhelő, hogy ne élvezhessük), akkor se hiszem, hogy másnapra bárki is újra felidézné magában a Reign of the Superment.