2004 és 2010 között jelentek meg a Scott Pilgrim képregény számai, amit a kanadai származású Bryan Lee O'Malley írt és illusztrált. A történet címszereplője Scott Pilgrim, egy munkát nagy ívben kerülő basszusgitáros srác, aki egy nap megismerkedik álmai nőjével, Ramona Flowersszel. De hamar kiderül, hogy Ramonának hét gonosz exe van, akikkel Scottnak meg kell küzdenie, ha szeretne együtt maradni új barátnőjével.
2010-ben egy filmes adaptáció is megvalósult a képregényből Scott Pilgrim a világ ellen címmel, amit az akkoriban a Cornetto-trilógia első két filmjével ismertté vált Edgar Wright rendezett.
A forgatás olyan jó hangulatban telt, hogy a rendező és a színészek az ezt követő években is életben tartották azt az emailezést, amit még anno elkezdtek. És amikor feljött az ötlet, hogy a Netflixen megvalósíthatnának egy animációs sorozatot a képregény alapján, Wright szimplán felvetette a dolgot az emailezésen, a többiek pedig rábólintottak, hogy adják a hangjukat a sorozathoz. Így történhetett meg, hogy ugyanazok szólaltathatják meg a szereplőket a Scott Pilgrim rákapcsolban, mint akik eljátszották őket a 2010-es filmben.
Mielőtt rátérnék arra, hogy milyen eltérések tapasztalhatóak a képregénnyel és a filmmel összevetve, kezdeném a látványvilággal. A Scott Pilgrim képregényen érezni egy nagyon erős videojátékos ihletettséget: a harcokat gyakran ábrázolják úgy, mint a régi 2D-s verekedős játékokban, felbukkannak HP csíkok és tapasztalati pontok. Ha kiütnek valakit, érmékké hullik szét, és ezernyi ilyen vizuális kikacsintást tartalmaz még, amik a videojátékok pixeles időszakára emlékeztethetnek minket. Ezt a koncepciót speciális effektekkel a 2010-es film is megpróbálta visszaadni, de mégis ég és föld a különbség, hogy megrajzolt formában mennyiben jobban tud ez működni. Egyrészt a harcok fergetegesen jók, klafa a koreográfia, és gyakran nagyon szép beállításokkal operál a sorozat. A vizuális megvalósításra kapásból mehet a csillagos ötös.
Maga a történet egy ponton vesz egy fordulatot és eltér a képregény és a film sztorijától, ezt nem is szeretném ellőni, mivel a sorozat épít is arra, hogy áthúzza a nézők számításait, hogy valami újszerűt nyújthasson. Tudom, hogy a rajongók az esetek többségében nem csípik az ilyen koncepciós felfordulásokat, de megmondom őszintén, nekem kifejezetten pozitív meglepetés volt az új irány, és hálát adtam, hogy nem ugyanazt a cselekményt kell végignéznem még egyszer, csak animációs formában. A Scott Pilgrim rákapcsol 8 epizódjában körüljárja azokat a karaktereket is, akiket az eredeti sztoriban mélyebben nem ismertünk meg. Például magukon az exeken is nagyobb a hangsúly, egészen más oldalukat láthatjuk meg, és nekem sokkal szimpatikusabb ez az árnyalt ábrázolás, ahol a rosszarcok is szimpatikus, humoros figurákká válhatnak. Az eddigi felállást is átrendezi a sorozat, egyes szereplők olyan szereplőkkel interaktálnak, kerülnek közeli viszonyba, akikkel eddig nem, és szimplán szórakoztató volt nézni ezeket az új szituációkat, ahol ismerős karaktereknek új oldala mutatkozik meg.
Mindeközben a sorozat megőrizte azon báját és humorát, amiért a filmet is szeretni (vagy utálni) lehetett, én folyamatosan jót derültem a poénokon. A zenés betétek itt is ugyanolyan hatásosak, illetve az alapanyag párkapcsolatról szóló tanulságait ügyesen bővíti ki a maga bölcsességeivel. A Scott Pilgrim rákapcsolt sorozatot még szórakoztatóbbnak is éltem meg, mint a 2010-es mozifilmet, de lehet azért, mert a kis rajzfilmfigurák szájából egyszerűen viccesebben hangzik bármilyen mondat.
A Scott Pilgrim rákapcsol nem egy egyszerű adaptációja a képregénynek, hanem kibővíti azt, így akár a képregény, akár a film mellé egy teljesértékű alkotás tud lenni, szinte már folytatásnak is könnyen titulálhatnánk. Pazar látványvilágával, megcsavart koncepciójával és őrült humorával egy nagyon szórakoztató sorozat lett, ami büszkén döngetheti a mellét a Netflix erős animációs felhozatalának ászai között.
