Hirdetés

Sorozatkritika: Allen kontra Farrow

|

Woody Allen és a Farrow-család drámája az HBO új dokumentumfilmjében.

Hirdetés

Aki ismer engem, az tudja, hogy nagy rajongója vagyok Woody Allennek, éppen ezért kellett egy kis idő, mire rávettem magam arra, hogy elkezdjem nézni Kirby Dick és Amy Ziering legújabb alkotását. Mert lássuk be, sose tölti el az embert jó érzéssel az, ha egy idoljáról, kedvenc alkotóművészéről olyat állítanak, ami - nos - finoman fogalmazva sem fest róla túl jó és becsületes képet. Az Allen kontra Farrow pedig egy percet sem kételkedik abban, hogy Woody Allen megtette, amivel vádolják 1992 óta, négy epizódon keresztül adagolja okfejtéseit és ilyen-olyan bizonyítékait. Hogy több, vagy kevesebb sikerrel, arra mindjárt rátérek.

Hirdetés

Röviden összefoglalva a történéseket: Woody Allen amerikai filmrendezőt 1992-ben azzal vádolta meg egykori barátnője, Mia Farrow, hogy szexuálisan molesztálta nevelt lányát, Dylan Farrow-t, aki akkor hétéves volt. Allen ekkortájt jött össze Farrow egy másik nevelt lányával, Soon-Yi Previnnel, így a sajtó rövidesen össztűz alá vette őt. Farrow minden követ megmozgatott azért, hogy Allen feleljen a tetteiért, ám perdöntő bizonyítékok híján elbukta az ügyet. A rendező a vádakat tagadta (ahogy a mai napig is teszi) és amennyire tudjuk, a hazugságvizsgálót is vállalta (melyen át is ment), míg Mia Farrow megtagadta azt. Az ügy maga egy pár évre aztán lecsendesedett, ám egy pár éve Dylan Farrow, immáron felnőtt nőként újra felelevenítette a múltbéli eseményeket, ami újabb láncreakciót indított el. Allen ellen több színész és színésznő felszólalt, nyilvánosan megbánták, hogy vele dolgoztak és bár jelenleg is dobozban van egy újabb filmje, a sikeressége csorbát szenvedett. És ha mindez még nem lenne elég, az HBO égisze alatt készült ez a dokumentumfilm-sorozat is, amely minden kétséget kizáróan állítja: Woody Allen bűnös.

Az Allen kontra Farrow alapvetően egy intelligensen és érdekfeszítően levezényelt sorozat, ami amennyire csak tudja, kerüli a szenzációhajhász hangvételt (nyilván van benne olyan is, ahogyan már a főcím is jelzi) és javára legyen mondva, hogy sok olyan embert megszólaltattak benne az alkotók, akik hitelesnek hatnak. A négy epizód alatt különböző szakértők, filmkritikusok, filmesztéták, rokonok szólalnak meg és szólalnak fel a rendező ellen, amelyek összességében egy olyan képet alkotnak róla, mely szöges ellentétét képezi annak az imázsnak, melyet maga körül felépített. Nevezetesen, hogy ő a kis termetű, neurotikus, szemüveges értelmiségi, aki olyan problémákkal küzd, melyeken könnyű nevetni, valamint adott esetben azonosulni is. Ehelyett itt ő a báránybőrbe bújt farkas, a befolyásos szörnyeteg. A sorozatban rengeteg archív, családi felvétel prezentálása mellett hallhatunk a hosszadalmas procedúráról, amely során igyekeztek bebizonyítani a molesztálást és elmondásuk alapján úton-útfélen azon volt Allen és csapata, hogy ellehetetlenítsék a helyzetüket. Az igazság az, hogy alapvetően hitelesnek is tartanám a magam részéről mindezt, amit felhoznak, ha - és itt jön a fordulat a képletbe -, nem lennék tudatában az ellenoldal vádjainak és védekezéseinek. A Neverland elhagyásához hasonlóan itt is lassan építik fel filmjüket, fokozatosan jutva el arra a pontig, hogy Woody Allen egy szörnyeteg, aki tönkretette a család életét. Annak a filmnek az esetében is rengetegen felháborodtak, hiszen ott nem volt képes a vádlott megvédeni saját magát, úgy itt bár meg tudja védeni magát Allen (ahogy meg is tette már évekig), viszont a sorozat ezt szinte teljes mértékben ignorálja.

A koncepciót magát érteni vélem, hiszen úgy néz ki a helyzet, hogy az alkotók ezúttal a Farrow-családot szerették volna jobban bemutatni, az ő narratívájuk szerint pedig a rendező évtizedekig hangoztathatta már a saját verzióját (nevezetesen, hogy Mia bosszúból vádolta meg, miután sérelmezte, hogy összejött Soon-Yi-vel). Ideje volt tehát - vállalva ezzel az egyoldalúság jogos vádját -, hogy kibeszéljék magukból négy órán keresztül a sérelmeket. Így vagy úgy, furcsán veszi ki magát, hogy őt magát nem szólaltatták meg és neki, valamint feleségének is csak az utolsó pillanatban szóltak, hogy készül egy ilyen. Ugyanígy nem kapták kameravégre másik nevelt fiát, Moses Farrow-t sem, aki néhány éve nyílt levélben fakadt ki édesanyjára és írta le saját verzióját az ominózus nap történéseiről. Pro és kontra érvek hangoznak el a médiában évtizedek óta, ellehetetlenítve a tisztánlátást, a dokumentumfilm-sorozat pedig az ellenérveket nem képes olyan mód hatástalanítani, hogy fellélegezhessünk végre és kijelentsük: Woody bűnös, elengedhetjük a témát.

Akárhányszor meggyőzni vélt engem a maga igazáról, mindig eszembe jutott mindaz, amit a rendező írt saját önéletrajzi könyvében. Az Apropó nélkül című kötetében részletesen beszámolt arról, hogy milyen családi körülmények között éltek Miáék (aki itt mintaanyaként van ábrázolva), ahogyan arról is, hogy Soon-Yi miket mesélt neki a gyermekkoráról. Hogy azon a bizonyos padláson, ahol az eset történt, soha nem is volt játékvasút (ami a sztori egy lényeges eleme), valamint, hogy bizonyos források szerint a lánynak úgy adagolta be a történetet az anyja, egészen addig, amíg bele nem égett az agyába. Hogy ki hazudik nagyobbat, azt nem lehet megállapítani. Hiába jönnek a szakértők, hiába elemzik a filmjeit Allennek, bizonyítékok után kutatva, hogy ő márpedig egy pedofil mocsok. Nehéz úgy szörnyetegként látni valakit, hogy nem bizonyították az ellenkezőjét és még nehezebb úgy, hogy az évtizedek folyamán egyetlen másik vád nem volt az irányába. Ennek erősítésére szánt telefonbeszélgetés-felvételek pedig nem segítenek, gyenge érvként bicegnek csak. Ahogyan az is aggályos, hogy a Farrow-család egy nagy, boldog, idilli famíliaként van felfestve, ahol nem voltak komolyabb konfliktusok és problémák a molesztáláson kívül. Mindeközben pedig a híresztelések szerint nagyon is voltak. 

Minden egyoldalúsága, érvelési gyengesége ellenére az Allen kontra Farrow fontos témákat érint, amikkel foglalkozni kell, épp csak a nagy igazságba vetett hite végtére is megkérdőjelezhető formát ölt. Dylan Farrow nyilatkozatai józanok és megrendítőek, nem szabad átsiklani a traumája felett - legyen itt a mumus akár az édesanyja, akár a filmrendező. Az ő drámája az, ami összetartja a filmet és az ő vallomása, árnyékból a fénybe való kilépése az, ami legfőbb mozgatórugója, legfőbb fegyverténye ennek a négy órának. Akárhogy is legyen azonban, a teljes igazságot - bármennyire is elkeserítő ezt így leírni -, soha nem fogjuk megtudni. Viszont fontosnak tartom személy szerint azt, hogy ne legyünk csuklóból ítélkezők és - gondoljunk akármit erről az ügyről -, engedjünk helyet annak az eshetőségnek, hogy esetleg nincsen igazunk. A magam részéről rengeteget gondolkodtam ezen - főként rajongóként -, hogy megtehetem-e én azt, hogy ennyire kettéválasztom az alkotást és az alkotót. Tudni kell, hogy én középiskolás korom óta rajongok Allen munkásságáért és kevés olyan rendező van, akinek gondolkodásmódja, filozófiája közelebb állna hozzám, a személyiségemhez.

Éppen ezért rosszul érintett mindaz, ami körülötte folyik és hiába győzött meg az önéletrajzi könyve arról, hogy ő az, aki csúnyán meg van hurcolva, nincs teljesen megölve annak az eshetősége, hogy megtette. Hiszen leegyszerűsítve a dolgot: csak a megérzéseinkre hagyatkozhatunk. Néznék-e még Woody Allen-filmet, ha kiderülne minden kétséget kizáróan, hogy bűnös? Valaki a sorozatban azt nyilatkozta: csak miután meghalt. Azt hiszem, én képtelen lennék teljesen megtagadni, ugyanakkor nem is tudnék ugyanolyan szemmel nézni rá. Nehéz kérdés. Azt hiszem, igazán sose lehet kettéválasztani az alkotót és az alkotást. Hiába él egy idő után kvázi önálló életet a film. Csak azt követően lehet kettéválasztani, miután tudatosul benned: a kettő bizonyos ponton egy és ugyanaz. Szeparálhatatlan. És csak remélhetjük, hogy hőseinkre megéri felnéznünk. 

Sorozatkritika: Allen kontra Farrow

Kinek Ajánljuk
  • Akiket érdekel a téma és nem hagy nyugodni.
  • Akik nem bánják, ha egy dokumentumfilm egy kissé egyoldalú.
  • Akik egyébként sem kedvelik Woody Allen-t.
  • Akik végre szeretnék látni megszólalni Dylan Farrow-t.
Kinek Nem
  • Akik nem szeretik, ha egy dokumentumfilm egyoldalú.
  • Akik a nyomósabb érveket szeretik.
  • Akik szerint nem igazságos, hogy csak azokat szólaltatták meg, akik Mia pártját fogják.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.