Alig, hogy öt héttel ezelőtt elstartolt, már véget is ért a True Detective legújabb, Night Country alcímet viselő évada, amely új showrunnerrel (Issa López), nő főszereplőpárossal (Jodie Foster és Kali Reis), új helyszínnel (sarkvidéki kisváros), valamint rejtéllyel várta a nézőket.

Ám hiába a remek kezdés, az Oscar-díjas főszereplő, valamint a hatásos környezet, nagyon hamar elfogyott a széria lendülete, és végső soron csalódás lett eme ügy felgöngyölítése.

Pedig ha valaki, akkor én tényleg nagyon bizakodó voltam az etappal, ráadásul elég sokáig. Nem csak az előzetesek voltak többek, mint meggyőzőek, de ahogyan itt is - és a nyitányról szóló cikkemben - írtam korábban, a felütés, és annak prezentálása is remekül sikerült. Ezt még egyszer nem szeretném hosszasan fejtegetni, legyen elég annyi, hogy a fikciós sarkvidéki kisváros, Ennis közelében található Tsalal nevű kutatóállomásról eltűnik nyolc férfi tudós, és csak egy levágott nyelv marad utánuk, az ügyet pedig két helyi rendőr, Liz Danvers (Foster) és Evangeline Navarro (Reis) próbálja megoldani.

A hangulatot tekintve Issa López maximálisan kihasználja a helyszínt és annak misztikus tulajdonságait. Az állandó sötétség és hó birodalmának atmoszférája végig működik és hatásos, az eltűnt tudósok ügye az elején pedig kellően misztikus ahhoz, érdekeljen minket a nyomozás része. A sztori emellett a horrorelemekkel sem spórol. Na persze nem lesz semmi durva, vagy nem esik át a ló túloldalára az ábrázolás, de helyenként kellően parázósra és bőralákúszósra sikerült egy-egy jelenet. A színészek játékával sincs gond. Nagy, emlékezetes alakítást ugyan senkitől sem kapunk, de senki nem lóg ki lefelé sem. Mindenki tisztességesen hozta a rá szabott szerepet, a főszereplő páros között pedig működik a dinamika és a kémia, jól kiegészítik egymást.

Itt azonban sajnos véget is ér nagyjából a pozitívumok sora, és jönnek viszont a gondok. Nem is kevés. Bár a sorozat mindössze hat epizódból áll, a sztori annyira belegabalyodik a Danvers és a környezetében élők személyes ügyeibe, hogy nagyon sokszor megakad a történet. És ezen kívül sok minden másban is elvérez az etap. Az első részt követően például nagyon leül a tempó, és nem a jó értelemben. Részekig komótosan, vagy egyáltalán nem halad az ügy, miközben mondvacsinált és érdektelen konfliktusokkal foglalkozunk. Ezek többsége csak időhúzásnak és feleslegesnek érződik, ráadásul a végén még az is kiderül, hogy végső soron sehova sem tartottak ezek a szálak, tényleg csak hely- és időkitöltésnek kerültek bele. Egyedül a helyi bánya és a lakosok közötti érdekellentét, valamint az erre ráhúzott környezetszennyezős szál az, ami ért valamit, de ezt is csak felületesen érinti a sorozat, ami miatt felmerül a kérdés: nem kellett volna erre jobban ráfeküdni, ha már egyszer erre esett a választás, hogy játékidőt kap? 

Vagy ott vannak a karakterek. Egyik főszereplő sem különösebben szerethető, sőt mi több, egyenesen antipatikusak. Ezzel önmagában még nem is lenne probléma, hiszen rengetegszer látni ilyen karaktereket mindkét oldalon. Viszont az már gond, hogy a sorozat mindezek ellenére azt akarja elhitetni velünk és elérni nálunk, hogy őket szeretnünk, kedvelnünk kell, mert jó emberek, és kötődnünk kell hozzájuk. De sem a Foster által alakított Danversnek nincs egyetlen megváltó tulajdonsága, Navarro nyomozó (Reis) pedig egyenesen emészthetetlen sokszor. Folyamatosan vagy morálisan erősen megkérdőjelezhető, vagy egyenesen olyan dolgokat cselekszenek, amelyek normális esetben büntetendőek lennének. A végén nem érezni velük kapcsolatban mást, csak megvetést, amire a tetteik a fináléban aztán még rátesznek egy lapáttal.

Emellett a történet prezentálása is hagy kívánnivalót maga után. Minden részben ugyanazok a pontos történeti elemek ismétlődnek újra és újra, a legkisebb részletekig kiszámíthatóan. Olyan jelenetek, amelyben a szereplők ugyanazokat az interakciókat ismétlik meg, amit már azelőtt nem egyszer, nem kétszer: Navarro úgy bánik az alkalmi partnerével, Qavikkal, mint egy darab ronggyal, aki ezt teljesen elviseli, mert szereti. Danvers kioktatóan, lekezelően bánik beosztottjával, Peter Priorral, aki szintén elviseli ezt, mert mégiscsak a főnöke. Peter és élettársa, Kayla veszekednek; valamilyen véletlenszerű természetfeletti dolgot látunk; Danvers nyomozásba kezd (ami lényegében annyiból áll, hogy képeket nézeget, vagy hallgat valamit); és így tovább, és így tovább ismétlődnek mindenféle karakterfejlődés nélkül, vagy anélkül, hogy valahova kifutnának ezek a dolgok.

Lehetne itt még beszélni az indokolatlan és túltolt szimbólumhasználatról, a mellékkarakterek teljesen alulhasználásáról és felszínes bemutatásáról, vagy a fehér férfiak gonosz, bűnös és alsóbbrendű prezentálásáról, de ez mind már csak olaj lenne a parázsra, valamint felesleges karaktercséplés.

A csalódott énem miatt húzok a "Kólával elmegy" plecsni felé, de végső soron az nagyon erős túlzás lenne, mert összességében nem lett rossz sorozat a True Detective: Night Country, csak egy kiszámítható, néhol unalmas, és olykor szájbarágós tipikus középszer, amit egyszer simán meglehet nézni, de semmit nem szabad tőle várni. Pláne azt nem, hogy ez váltja majd meg a franchise-t (ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni), mert könnyen lehet, hogy a nézői visszajelzések alapján egy ideig ismét parkolópályára kerül a széria.