Régi adósságát törlesztette a Rick és Mortyt gyártó Adult Swim azzal, hogy egy négyrészes anime-sorozat formájában elevenítette meg Junji Ito méltán kultikus horrormangáját, az Uzumakit. A projektről 2019-ben röppentek fel az első hírek, és hiába a digitális technológia nyújtotta gyorsaság, animációs adaptáció lévén nem csoda, hogy öt évbe telt, mire a nagyközönség elé került a japán mester korszakos remekművének mozgóképes változata. Ami egyébként sorban a második újramesélése az eredetileg heti folytatásokban megjelent, 19 epizodikus fejezetből felépülő mangának: 2000-ben Higuchinsky még azelőtt vitte vászonra az Uzumakit, hogy Ito befejezte volna monumentális történetét. A frissen bemutatott feldolgozás mind a vizualitás, mind a cselekményvezetés tekintetében hűségesebb az alapanyaghoz, ám a világhírű mangaka rajongói így sem lehetnek maradéktalanul elégedettek.
Kurouzu-cho elszigetelt tengerparti kisvárosában furcsa, spirálmintákhoz kapcsolódó események tartják lázban a helyi lakosokat. Egy átlagos diáklány, Kirie Goshima (Uki Satake) a rémülettől megrökönyödve figyeli, ahogy otthona lassan káoszba süllyed. Spirálokba csavarodó testek, csigává változó emberek - a megmagyarázhatatlan, egyre bizarrabb történések alapján többen arra a következtetésre jutnak, hogy a város el van átkozva. Amikor szerelme, Shuichi Saito (Shin'ichirô Miki) - kinek családját az elsők között fertőzi meg a spirálátok - megkéri, hagyja el vele a várost, Kirie rájön, hogy a természetfeletti jelenség sokkal veszélyesebb és pusztítóbb, mint azt bármelyikük gondolta.
Aki valaha is olvasta - akár csak részletekben - a teljes terjedelmét tekintve közel 700 oldalasra rúgó Uzumakit, annak nem újdonság az, hogy Junji Ito életművének egyik legnehezebben adaptálható darabjáról van szó. Pedig az elmúlt években többször találkozhattunk a japán szerző nevével sorozatokban: a Studio DEEN 2018-ban és 2023-ban is készített egy-egy animációs antológia-csokrot az összetéveszthetetlen stílusú mangaka leghátborzongatóbb rémmeséiből, a legutóbbi ráadásul egyenesen a Netflixen landolt, Junji Ito hátborzongató japán meséi címmel. Ám a vérbeli rajongók egy igazán igényes Uzumaki-animére vágytak már régóta, nem meglepő hát, hogy valósággal felrobbantak az internetes fórumok, amikor az Adult Swim közzétette az első teasert az alapműhöz látványosan hűséges feldolgozásukról.
Hasonló aktivitásba kapcsoltak a kommentszekciók, amikor végre valahára debütált az ígéretes adaptáció első két epizódja - csak épp a kiugró lelkesedés helyét a mérhetetlen csalódottság váltotta fel. A nyitórész maga a megtestesült álom: az elképesztően részletgazdag rajzok és a bőr alá kúszó hangulat tényleg azt sugallják, hogy egy az egyben az eredeti manga elevenedik meg a képernyőn. A folytatást ehhez képest sokan 180 fokos fordulatként élték meg, mintha a stúdió egy kedvcsinálónak szánt, félkész produktumot adott volna ki végleges verzióként. Ez elsősorban az animációs stílus gyengébb minőségében (pl. a karakterek szájmozgásának kidolgozottsága) érhető tetten, de az erre kevésbé érzékeny/avatott szemek számára másban is felfedezhető a visszalépés.
A Hiroshi Nagahama-Yûji Moriyama páros által levezényelt anime-széria végig olyan benyomást kelt, mintha az alkotók szimplán túl akarnának esni ezen a sűrűn rétegzett, nem kevés filozófiai mondanivalót rejtő történeten. A vírusként terjedő spirálátok különböző stációinak, formáinak epizodikus megjelenítése adott a mangából, mégis nehéz nem észrevenni, hogy a sorozat kizárólag az iszonyúan bizarr, nem egyszer testhorrorba hajló aspektusaira fókuszál a sztorinak. Egyszerre négy-öt fejezet sűrítődik bele a 20-30 perces játékidő között mozgó epizódokba, gyakran lehetőségünk sincs felfogni a képernyőn zajló borzalmakat, annyira kapkodós az elbeszélés. Bármennyire is idegőrlő a várakozás, talán jobban tette volna az Adult Swim, ha rászán még öt évet a fejlesztésre, és akkor nem érződik ennyire összecsapottnak a végeredmény.
Persze túlzás lenne azt mondani, hogy ebben a megvalósításban egyáltalán nem működőképes ez a nagyjátékfilm hosszúságú minisorozat, csak hát minden, ami jó az Uzumakiban, az annak köszönhető elsősorban, hogy maga az alapanyag brutálisan erős. Junji Ito az elméje legsötétebb bugyraiba enged betekintést a kezdetben individuális, majd városi léptékűvé fejlődő spirállá-válásokon keresztül. Kurouzu-chóban minden szörnyűség testet ölt (legtöbbször spirális formában), amit csak el tudunk képzelni, a horrorkedvelőket tehát semmiképpen sem beszélném le az anime megtekintéséről. A szúnyogcsípésektől becsavarodó terhes nők kórházi ámokfutása például az adaptációban is elképesztően félelmetesre sikeredett, ugyanakkor az ilyen jelenetek miatt még inkább elkeserítő, hogy összegészében bántóan hullámzó a feldolgozás színvonala.
Az Uzumaki ékes példája annak, hogy hiába követi pontról pontra az alapművet egy adaptáció, attól még nem lesz automatikusan egyenértékű azzal. Junji Ito mesterműve és a rajongók egyaránt többet érdemeltek volna, és ez most azért különösen bosszantó, mert a meggyőző nyitány alapján szinte minden adott volt ahhoz, hogy végre az eredetihez mérhető újramesélés szülessen. A teljes élmény érdekében továbbra is érdemesebb a zseniális horrormangára csavarodni.