A 2003-as Tapló télapó igen csak átértelmezte a karácsonyi filmek műfaját, és talán ennek köszönhetően is kisebb kultusz övezi Amerikában. A cselekmény középpontjában az iszákos Willie (Billy Bob Thornton) állt, aki társával együtt minden karácsonykor kirabolja a nagyobb amerikai áruházakat a nagy pénzek reményében. Mindezt télapó ruhában, káromkodások és malac poénok közepette. Az első rész sikerét egyértelműen Thornton profi és halál laza játéka tette hozta meg, ami remekül lett kiegészítve Tony Cox teljesen abszurd karaktere által. Most pedig visszatérnek egy újabb nagy dobásra, sajnos a Coen fivérek közreműködése nélkül.
A Tapló télapó 2 gyakorlatilag ugyanazt a sémát követi, amit az első rész is felvázolt. Willie továbbra is egy lecsúszott alkoholista, akivel egyedül az első rész pufók kisfiúja, Thurman törődik. Marcus (Tony Cox) kiszabadult a sittről, Willie pedig jobb híján újból összeáll vele, hogy a szeretet ünnepén megrövidítsenek pár millióval egy jótékonysági szervezetet. Az üzletet bonyolítja, hogy felbukkan Willie anyja is (Kathy Bates), aki legalább annyira profi svindler, és talán még nagyobb tapló mint édesfia. Ami a legnagyobb változás az első részhez képest, az az, hogy az új rendező, Mark Waters számára a filmben a gyerekeket és állatokat leszámítva semmi sem szent, szóval tonnaszámra fogjuk kapni a cifrábbnál cifrább káromkodásokat, a malac- és a polkorrektséget teljesen nélkülöző poénokat. A végeredmény viszont mégsem lett annyira tragikus, mint az amerikai vígjátékok jelenlegi állapota.
Thornton továbbra is remekül hozza az életunt, mogorva fickót, viszont néha talán már túl hitelesen is unta az egészet. Ellenben Tony Cox-szal, aki habár lubickol a szerepében, legalább annyira idegesítő és sok volt az esetek többségében, mint maga a film. A poénok többségében arra épülnek, hogy mindennek és mindenkinek szóljunk be, viszont ezek között rendre voltak olyan jelenetek, amik igazán megnevettették a közönséget, beleértve az olykor tökéletes pillanatokban beszúrt káromkodásokat. Megmutatta a film, hogy lehet ezt okosan is csinálni, viszont végig az volt az érzésem, hogy teljesen fölöslegesen tolják túl az egészet. Nem túlzok, minden egyes mondatban elhangzott legalább egy szitokszó, amivel az volt az igazi probléma, hogy túl mesterséges volt. Ez pedig tökéletesen jellemzi a film azon pontjait, ahol ugyanúgy elbukott a Tapló télapó 2, mint műfajtársai.
Az izzadságszagú humorizáláson sajnos az sem segített, hogy a film "rablásos" szála konkrétan nem is létezik. Öt percben lerendezésre kerül az egész, amit pedig látunk az előkészületekből, az végtelenül egyszerű és bugyuta, még sablonosnak is nehezen nevezhető. Szegény Christina Hendricks is megint csak azért kapott szerepet egy filmben, hogy jól nézzen ki. Aki viszont végig egy nagyon erős pontját képezte a történéseknek, az a most már felcseperedett Thurman, aki lélekben még mindig ugyanaz a duci kisfiú, aki az első részben is volt. Az ő jelenléte mindig őszinte, ártatlanul vicces és valóban szerethető. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy relatíve kevés jelenet jutott neki, viszont azok mind felfrissítették a film monoton vulgaritását. Egyébként a rendező, Waters is elmondta, hogy amennyire karácsonyellenes a film, a felszín alatt azért mégis kapunk majd egy szívmelengető történetet, ami ténylegesen megtörtént a Willie és Thurman szállal.
A Tapló Télapó 2 összességében működőképesen csinálja, amit eltervezett, viszont a kreatív forgatókönyvírást továbbra is felváltja az egyszerű malackodás a vígjátékok műfajában, ami számomra egy abszolút megvetendő irányvonal. Mindenesetre Thornton télapós marhulása még így is az élvezhetőbbek közé tartozik.