Februárban érkezett szinte a semmiből Jon S. Baird (Mocsok) új filmjének, a Tetris előzetese, ami kreatív vizuális megoldásaival és zeneválasztásával már akkor belopta magát a nézők szívébe. A hangulatos kedvcsináló persze önmagában nem elegendő, kellett hozzá egy rég látott Taron Egerton (legutolsó filmje a 2019-es Rocketman volt) és az arcade videojátékok egyik megkerülhetetle mérföldköve, a Tetris, amin generációk nőttek fel.
Baird azonban nemcsak a játék hírnevét meglovagolva készített újabb játékfilmet, hanem meglátta a Tetris elterjedésének történetében rejlő potenciált, ami már csak azért is izgalmas, mert az orosz Alexey Pajitnov (Nikita Efremov) által fejlesztett játék jogaira korántsem volt egyszerű szert tenni a hidegháború idején. Különösen akkor, ha nyugatról jött a megkeresés.
A Tetris valójában a játék jogaiért folyó küzdelmet mutatja be a Nintendóval együttműködésbe lépő Henk Rogers (Egerton) szemszögéből, aki mindeközben nem csak az orosz diplomáciával néz szembe, de versenyt kell futnia a Mirrorsofttal és a hozzájuk több szálon is kötődő Robert Steinnel (Toby Jones), akik szintén lecsapnának a jogokra. Az oroszok azonban nem adják könnyen magukat, sőt egyenesen ellenzik a termék exportálását, de idővel fény derül olyan titkokra, amik nem csak őket, de a nyugati vevőket is más színben tüntetik fel.
Baird filmje a jogok megszerzése körüli hercehurcát alapvetően hitelesen mutatja be. A Tetris világpiacra dobását nem kevés diplomáciai egyeztetés és visszaélés előzte meg, amik végeredményben ahhoz vezettek, hogy maga Rogers is ellátogatott Oroszországba, hogy a végére járjon a dolgoknak. A Tetris azonban több, mint egy diplomáciai esettanulmány, ami pusztán a valós elemekre hagyatkozik, helyette Baird készített egy hidegháborús thrillert, amiben a KGB-nek is kiemelt figyelmet szentel. Kétségtelen, hogy az orosz titkosszolgálat is szerepet vállalt egy bizonyos szintig az ügyben, de a filmben látottak szerint nem csupán szemmel követték az eseményeket, de nyakig benne is voltak, ami valójában nem igaz.
Félreértés ne essék, a feszültségteremtéshez szükség van adott esetben bizonyos fiktív elemek beemelésére a narratívába, a probléma viszont ott kezdődik, amikor a karakterek nem többek, mint lecsupaszított sztereotípiák. Kizárólag Rogers kapott komplexebb karakterábrázolást, de a Mirrorsoft Maxwelljeitől (Anthony Boyle, Roger Allam) kezdve az orosz hatalmi szféra képviselőin keresztül egészen a rendszer ellen lázadókig mindenki felszínes jellemtulajdonságokkal rendelkezik. (Előbbiek mentségére szóljon, hogy ők már-már karikatúrák, és éppen ezért szórakoztatóak valamelyest - az utóbbiakról sajnos már ez sem mondható el.) Egerton viszont ezúttal is bizonyította, hogy rendkívül tehetséges színész, aki sokkal nagyobb reflektorfényt érdemelne. Annak ellenére, hogy a történet végét lehet sejteni, hiszen lássuk be, a Tetris végül nem csak Oroszországban aratott sikert, Roger drámája mégis átélhető és izgalmakkal teli.
A szkript hiányosságait árnyalja, hogy Baird mind zeneválasztásban, mind vizuális téren kitesz magáért. Az előzetes tehát nem ámítás: hallhatunk Pet Shop Boyst, The Final Countdownt, sőt még a Holding Out For A Hero is felcsendül orosz nyelven, továbbá vizualitásában is merít a játék pixeles látványvilágából egy-egy átvezető snitt vagy autósüldözés erejéig.
Bairdnek sikerült hangulatában megidéznie a nyolcvanas éveket, és ennek köszönhetően egy alapvetően érdekes és szórakoztató thriller kerekedett ki a Tetris kalandos háttérsztorijából. A rajongás szülöttje az Apple TV+-on látható film, ami mind pozitív, mind negatív értelemben visszaköszön a látottakon keresztül.
Hallgassatok meg egy másik véleményt is:
