A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti nukleáris fegyverkezési viszály a hatvanas évek elejére akkora méretet öltött, hogy az országok egy újabb világháború kitörését helyezték kilátásba. Hogy ebből nem lett semmi, az egy orosz kémnek, egy brit "futárnak" és egy ultimátumnak köszönhető.
Az igaz történetet feldolgozó The Courier Oleg Vladimirovich Penkovsky (fedőnevén Ironbark) és Grevill Wynne nem mindennapi hőstettét tárja a nagyközönség elé, de egy viszonylag szűk csövön keresztül. A kémfilm élet-halál konfliktusait nem egy profi hírszerzőn, hanem egy civilen keresztül mutatják be. Bár Penkovsky ezredes a KBG-ben betöltött tisztsége révén tudott nélkülözhetetlen információkhoz és némi védettséghez jutni, de Wynne egy átlagos angol mérnök és üzletember volt, aki épp hivatása és hétköznapisága miatt volt tökéletes a kémkedésre. Az üzleti útnak álcázott találkozók alkalmával több, mint 5000 titkos dokumentumot sikerült kicsempészniük a Szovjetunióból, és többek között a két férfi tevékenysége vezetett ahhoz, hogy a kubai rakétaválság patthelyzetéből az oroszok végül kihátráltak.
A világméretű katasztrófa kilátása arra készteti Wynne-t, hogy családjának hazudva folytassa a kémkedést, és a rá nehezedő felelősségnél csak a bűntudata nagyobb. Az ő szemszögéből ismerhetjük meg a történetet, de a cselszövések és a historizálás helyett a fókusz Wynne magánéletén, az általuk vállalt kockázaton és a két férfi kapcsolatán van. A kettős élet feszíti őket belülről, és a lebukás veszélye is Damoklész kardjaként lebeg felettük. Wynne motivációi kezdetben ismeretlenek, majd végigkísérhetjük, ahogy egy - kicsit sem fair - külső nyomásból belső indíttatássá válik az életveszélyes küldetés. A film tökéletesen idézi meg a korszellemet: mindenki magasztos keringőt jár hűvös távolságtartással, és egy rossz lépés elég ahhoz, hogy a másik örökre lekerüljön a táncparkettről.
Merab Ninidze és Benedict Cumberbatch megtalálták figuráikban a kisemberekre jellemző egyszerűséget és látszat-tehetetlenséget, és a normalitás talaján maradva, de a "nagyokra" jellemző profizmussal vértezték fel őket. A globális problémák elfedéséhez hozzájön saját maguk álcázása, és ez a szövevényes hazugságháló sokáig fenn tud maradni. Mikor a dolgok rosszra fordulnak, az általuk kötött szövetség akkor is tart, és a két színész közötti kémia az, ami igazán őszintévé, hihetővé teszi a történetet, és kiemelkedővé a filmet. Külön-külön is erőteljes alakítást nyújtanak, azonban a közös jeleneteik az igazán megindítóak. A cselekmény során a hidegháborús helyzet, a karakterek, és Penkovky és Wynne kapcsolata is fejlődik, vagyis egy jól strukturált, kellő precizitással felépített forgatókönyvet kapunk, ami nem egy elcsépelt happy endbe torkollik, hanem egy feszültséggel teli időszak utáni felszabadult sóhajban csúcsosodik ki.
A The Courier egy kevesek által ismert akció feszültséggel teli leírása, ami épp az emberi tényező kellő bevonásától lesz átélhető, ahelyett, hogy unalmas és száraz, történelemkönyv-szagú lenne. Lerombolja azt a tévhitet, miszerint "mit tudok tenni én, hiszen csak egy vagyok a millióból". Alapvetően ennek a fajta emberi mentalitásnak a sekélyességét és a társadalmi felelősségvállalás elengedhetetlenségét próbálja átadni, miközben nem hanyagolja el a háttértörténeteket sem. Hiába gondolják a főszereplők, hogy ők csak két ember, minden változás kicsiben kezdődik. És ők is hiszik, hogy egyszer letörik a gonosz hatalmat szimbolizáló varázsló képzeletbeli szárnyát, és felszabadítják a világot.
