A The Rental egyből felkeltette az érdeklődésem és a Relic után ismét reménykedtem, hogy minőségi horrort láthatok. A filmet Dave Franco (James Franco öccse) rendezte, illetve a főszerepre megtette Dan Stevenst és Alison Brie-t (aki egyébként a direktor felesége). Lássuk, valóban megérte-e várni rá.

Charlie (Dan Stevens) és Michelle (Alison Brie) egy idilli hétvégét szeretnének eltölteni az általuk kibérelt, fantasztikus villában. Velük tart a férfi öccse, Josh (Jeremy Allen White) és annak barátnője, Mina (Sheila Vand) is. Kezdetben minden remekül megy, leszámítva az enyhén rasszista főbérlőt, majd a srácok felfedezik, hogy valaki figyeli őket.

A történet nem nagy eresztés, számos alkalommal láthattuk megelevenedni a "négy fiatal elugrik kikapcsolódni" kezdetű szinopszist. A csavar még csak nem is abban rejlik, hogy valaki bekamerázta a házat, sokkal inkább a kiszámíthatatlanságban. Franco ügyesen keveri a műfajokat és lehet teóriákat gyártani arról, hogy mi is történhet a háttérben, ám a valóság ennél sokkal földhözragadtabb, de erről kicsit később.

A The Rental játékideje még a másfél órát sem éri el, ellenben a felvezetés kifejezetten hosszú. A rendező nagy hangsúlyt fektet a karakterekre, ami segíti az azonosulást, illetve, hogy ne csak áldozatként, egy darab húsként tekintsünk rájuk. Sőt, tovább megyek, a film első fele sokkal inkább párkapcsolati dráma, mint horror. Tudniillik Charlie és Mina kollégák, s hiába van mindkettejüknek párja, érezhetően forr köztük a levegő és lerí róluk, hogy nem közömbösek egymás iránt. Ez szolgáltatja a konfliktust, mondván, tudnak-e parancsolni az érzelmeiknek, netán helyesen mérlegelnek és rájönnek, hogy nem éri meg a dolog.

A felütés kicsit idegennek hathat, de működik, ugyanis horrorelemek nélkül is képes feszültséget csempészni a cselekménybe. Hőseink nem tökéletesek, még csak kimondottan szimpatikusnak sem mondanám őket, ellenben abszolút emberiek, akik felé képesek vagyunk empátiát gyakorolni. Ahogy haladunk a zárás felé, úgy válik egyre nyugtalanítóbbá a légkör, majd az utolsó harmadban érkezik a váltás, és a már említett földhözragadt stílus. A The Rental átvált szimpla slasherbe, mindezt borzasztó hirtelen, már-már a semmiből érkezve. Az addigi aprólékosan felépített összképbe furcsán hat a teljesen véletlenszerűen behozott, tipikus "maszkos gyilkos" szál.

Ez a meglepő húzás egyszerre jó és rossz döntés is Franco részéről. Jó, mert ügyesen használja a horror paneleket, remekül teremt hangulatot és a zárójelenet is nemkülönben hatásosra sikerült. Mégis rossz, mert pont a karakterek és a konfliktus kidolgozottsága veszik el azzal, hogy szimpla menekülő áldozattá degradálják őket. Ha bele akarjuk látni a mögöttes tartalmat, akkor is kicsit ködössé válik a végére, hogy mit is akarhatott ezzel mondani Franco.

A The Rental korrekt rendezői bemutatkozás, kevés szereplős, remek színészekkel operáló, a műfajokat sajátosan használó horror. Nem kimondottan véres és ijesztő, ám az atmoszférája nagyon könnyen be tudja rántani az embert. Mégis kissé bosszantó a kettőssége, erősen körbelengi a két szék közt a pad alá esete. Működik, de hanyagul bánik az arányokkal és nem feltétlenül akkor vált, amikor indokolt lenne. Tény, hogy ez adja a savát-borsát, csak nem feltétlenül úgy, ahogy kellett volna. Kár, mert egy szuper slasher születhetett volna, így azonban maradjunk a korrekt jelzőnél.