Mindig megörvendeztet, amikor a horror zsánerben alkotnak valami egyedit és nem csak az egy kaptafára épülő belezős vagy démonos tucatfilmek látnak napvilágot. A Relic Natalie Erika James debütáló rendezése és bizony érdemes lesz odafigyelni erre a fiatal hölgyre a jövőben is (nem mellesleg meglepve tapasztaltam, hogy a film producerei közt Anthony és Joe Russo, valamint Jake Gyllenhaal neve is feltűnik).

Kay (Emily Mortimer) édesanyja eltűnik, ezért lányával rövid időre beköltöznek az idős asszony házába, hogy kitakarítsanak és segítsék a rendőrség munkáját a keresésben. Néhány nappal később a nő előkerül, ám nem akarja elmondani hol járt, testét pedig furcsa zúzódások borítják.

A Relic nem szokványos horror. Aki egy ajtó-ablak szörnyes, kísértetes rémisztgetésre számít, az csalódni fog. James munkája inkább a Babadook és az Örökség szellemiségét viszi tovább, azaz elsősorban a hangulatra épít, illetve olyan hétköznapi dolgokat öltöztet horrorköntösbe, melyek egy mélyebb réteget kölcsönöznek az összképnek. Sokan élből elutasítják az efféle stílust, pedig ebben rejlik a borzongás valódi esszenciája. A rendező remekül építi fel művét, teljes tévúton tartva a nézőt. Rengeteg a megválaszolatlan kérdés, fogalmunk nincs róla, milyen erők munkálkodnak a háttérben, mindezt megspékelik egy olyan vészjósló és nyugtalanító atmoszférával, ami a bőrünk alá kúszik. James ügyes arányérzékkel keveri a zsáner bevett elemeit a valódi tartalommal, s bár a szó klasszikus értelmében nem történik sok dolog az első harmadban, a misztikum könnyűszerrel fenntartja a figyelmet és az érdeklődést. Látunk sötét alakokat, árnyakat, vészjósló jeleket, de cseppet sem tolakodó és hatásvadász módon. Minden ilyen lépés a sejtetést szolgálja, építi a feszültséget, hogy aztán a záróakkordra összeálljon a kép.

A Relic a halál allegóriája, az elmúlásra, illetve az élet körforgására reflektál sajátosan komor módon. Itt mutatkozik meg leginkább a hasonlóság a korábban említett művekkel. Míg a Babadookban egy nő belső szorongását láttuk megelevenedni, addig az Örökség a gyász lélektanára fókuszált. James művének szimbolikája tökéletes működik, s pazar ötletnek bizonyult az időskori demenciát ilyen eszközökkel ábrázolni. A befejezés kissé talán elnyújtottnak hat, de mesterien foglalja keretbe a látottakat. Egyszerre felkavaró, mégis szép a maga kifacsart módján.

A három főszereplő hölgy három generációt képvisel, abban azonban egyeznek, hogy mindegyikük fantasztikusat alakít. Emily Mortimer vívódása, aggodalma abszolút átérezhető, Bella Heathcote kezdeti lelkesedése, majd félelme nemkülönben hiteles. A prímet mégis Robyn Nevin viszi, aki másodpercek alatt tud kedves idő asszonyból átváltozni vérfagyasztó tekintetű nem e világi lénnyé, le a kalappal előtte.

A Relic bár helyenként felhasználja a műfaj klasszikus elemeit, nagyon távol áll a kommersztől. Sokrétű és mély darab, melyben a fenyegetésnek nincs arca, pont ettől válik félelmetessé. Igazi különlegesség, ami gondolkodóba ejt, beszédtémát szolgáltat és számos dologra ráébreszt. Egy modern horrornak pedig valahogy így kéne kinéznie manapság.