Persze ez egy igencsak erős lesarkítása az egésznek és akinek oviban is Tini Nindzsa Teknőc volt a jele, az könnyedén jól szórakozhat a Michael Bay-művek újabb darabján. Alapvetően a négy teknőc tesót áthatja a 80'-as évek korszelleme, amikor még rendkívül menőnek számított négy harcművész, pizzazabáló kétéltű, a manapság rendre lángra kapó nosztalgikus hangulatban pedig lehetne ez az egész oltári menő is. Ehelyett viszont inkább kínos.
Nyilván a 90'-es években ragadt Bay kompániájától (elvégre ő ezúttal is csak producer) a látványon és a bárgyú karaktereken, valamint poénokkal tűzdelt cselekményen túl érdemben semmit se vár már az ember. Elvégre - ha a főszereplő kvartettet nem számítjuk - mit várunk egy olyan futószalagon gyártott terméktől, amelyben egy pornó színésznő kvalitásaival rendelkező Megan Fox egy belevaló riporternő (aki egyszer ragad csupán mikrofont az egész játékidő alatt), a ripacsságáról híres Tyler Perry zseniális tudós, egy tönk érzelmi megnyilvánulásával rendelkező Stephen Amell pedig belevaló lúzert? Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a CGI szereplők lemossák az interdimenzionális világvégét megakadályozni próbáló "színészeket".
Ahogy azon sem, hogy a történet megragad egy félórás rajzfilm epizódjának a szintjén. Az eddig mindössze egy silány munkát (Earth to Echo) maga mögött tudó Dave Green nem vesződött olyan apróságokkal, mint hogy színész-, vagy történetvezetés, hanem egyszerűen rohan egyik akciótól a másikig, közben iktatva egy-egy bárgyú jelenetet, vagy poént, de a többi jelenet tálalásával (mint pl. Krang belépője) semmit sem vesződik. Mindössze egy dolog írható a javára: hogy a címszereplő négyes legalább minimálisan kedvelhető (a többi szereplőhöz mérten ez valóságos csoda), széthúzásuk, konfliktusaik, cívódásaik éppen annyi jellemmel ruházzák fel őket, amennyit a lurkók képesek megérteni és átérezni.
Ugyanakkor itt van a filmmel a legnagyobb problémám, amely persze korábbi hasonló produkcióknál is felmerült bennem, de sosem ennyire szembeötlően: tényleg ennyivel kellene beérnie szórakozás címén mind nekem, mind a következő generáció képviselőinek? A CGI és a fingós poénok valóban helyettesíthetik az érdemi karaktereket, történetet, hogy az ilyen filmek esetében a szájbarágósabb mondanivalóról ne is beszéljünk?
Mert félreértés ne essék: a Tini Nindzsa Teknőcök egy termék - annak meglehetősen együgyű, amely nem feltétlenül vonná maga után az otrombaságot - amelyet az egyre hanyatló filmipar ontott ki magából és míg az első epizódra egy kiadós kóstoló erejéig vevő volt a közönség, ebből a silány produktumból már okkal kértek kevesebb (pizza)szeletet. Azonban ezen talán nincs is mit csodálkozni, ahol a szereplők a Transformers és a Halálos iramban-filmek előtt tisztelegnek és még a jobb sorsra érdemes, remek komikusi vénával megáldott Will Arnett is feszeng.
A Tini Nindzsa Teknőcökben majd minden megtalálható, ami miatt utáljuk és ostobának tartjuk a mai látványfilmeket. Pedig az alapanyagból könnyedén lehetne egy kellemes hommage a 80'-as évek szellemisége előtt, amely egyszerűsége mellett nem mellőzi a szívet és a lelket, ahogy azt tették a korszakban az olyan filmek, mint a Szellemirtók, vagy akár az első, szintén nem túl komplikált Tini Nindzsa mozi. De persze Hollywoodnak ehhez előbb le kellene vetkőznie a "Látvány mindenek felett!" attitűdjét, olyan apróságokról, mint hogy szexizmus és sztereotipizálás ne is beszéljünk, amelyekkel pont hogy a célközönség miatt óvatosabban kellene bánnia. Ehhez viszont bizonyos fokú érettség sem ártana, ami csak kevés tininek a sajátja.
Értékelés: 35%
Kiknek ajánljuk?
- Kicsiknek!
- Elkötelezett Tini Nindzsa Teknőcök rajongóknak!
- Vin Dieselnek!
Kiknek nem?
- Felnőtteknek!
- Orrszarvú és varacskosdisznó kedvelőknek!
- Filmkedvelőknek!