Az utóbbi jó tíz évben sajnos kevésbé szerencsésen alakultak a Tini Nindzsa Teknőcök mozivászonra küldött kalandjai. 2014-ben érkezett a nagy költségvetésű, élőszereplős kaland, aminek produceri székébe az akkor már a szó minden értelmében "jól" ismert Michael Bay került. A film a 150 milliós büdzséjét pár millió dollár híján egy viszonylag szép, jó 500 millió dolláros bevételre váltotta, noha sem a kritikusok, sem a közönség nem dobott tőle hátast - finoman fogalmazva. A számok viszont magukért beszéltek, két évvel később jött a folytatás, ami az előző film bevételének a felét sem érte el szinte ugyanannyi pénzből. Cserébe a fogadtatás hasonlóan "csodásra" sikeredett, úgyhogy két filmnél meg is állt a legutóbbi komolyabb próbálkozás Leonardo, Donatello, Raffaello és Michelangelo kalandjait tekintve. A közkedvelt karakterek visszatérése azonban 2018 óta köztudott volt, így hát kíváncsian vártuk, hogy a kult klasszikusnak számító nindzsa négyesfogat milyen formában térhet vissza majd egy nap.

A Paramount és a Nickelodeon végül az animációs irány mellett tette le a voksát, a projekt élére pedig felkérték íróként Seth Rogent. Ő persze hozta magával a korábbi filmjeit is jegyző Evan Goldberget, rendezőként pedig megtették a Mitchellék a gépek ellen című sikersztorit jegyző Jeff Rowe-ot. Itt is szerettek volna valamilyen egyedi látványvilágú, animációs-CG hibrid teknőckalandot alkotni, a készítők fő inspirációként pedig nem meglepő, hogy a 2018-as Irány a Pókverzumhoz fordultak. A kreatív csapat tehát egészen merészre sikeredett, és a stúdiónál is látszott a szándék, hogy hajlandók kísérletezni a franchise kapcsán, amit végül a számtalan ismert szinkronhang (Seth Rogen, John Cena, Jackie Chan, Paul Rudd, Rose Byrne, Maya Rudolph…) vastagan alá is húzott. Slusszpoén, hogy a teknőcök megszólaltatásához is fiatal tinédzsereket kértek fél, hogy még hitelesebb legyen a végeredmény, ami...

... ami igazából a nyár egyik legszórakoztatóbb moziélménye lett, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A humor remek és szórakoztató, aki esetleg tartana Rogen tipikus "füves" stílusától, az megnyugodhat - véleményem szerint itt egyáltalán nem hozta az "ismert önmagát" az alkotó. A teknőcök csapata által bejárt út és a tanulság az előítéletekről is szépen be lett csomagolva, a befejezés is szerintem különösen okosra sikeredett. A teknőcök történetét tökéletesen kiegészíti a fiatal és feltörekvő April O'Neall mellékszála is, jól működött köztük a dinamika. Szecska mester ábrázolása is egy friss, üde változtatás a megszokotthoz képest, tetszett, hogy ráfeküdtek az "apuka" oldalára a karakterének.

Habár a nap végén azért a gonoszok terve kvázi a világ leigázása, viszont tetszett az a párhuzam, amit a főgonosz Szuperlégy és Szecska mester között állítottak a készítők, valamint a teknőcökkel való kezdeti egymásra találás is valami újszerű élményt nyújtott a nyári blockbusterek tengerében. Á, igen, Szuperlégy csapata a számtalan undi mutánssal is pazar, végre nem arctalan és lelketlen csatlósokról van szó a gonoszok oldalán, hanem ők is fejlődnek, változnak és saját egyéniséggel rendelkeznek. Legyen szó Rája Filéről vagy Mondo Gekkóról (ő aztán különösen közönségkedvenccé nőtte ki magát, főleg a Michelangelos tesóskodásukkal), mindenki megkapja a maga kis mozzanatát, amivel emlékezetes marad a stáblista után is.

Ami a főszereplő négyest illeti - az ő barátságuk és fivéri kapcsolatuk csúcsra lett járatva, egyáltalán nem kínosan, de érződik, hogy még tényleg nagyon tinik, a maguk problémáival, hobbijaikkal és álmaikkal egyaránt. Individuálisan leginkább Leonardo, valamint talán Raffaello kap többet, a többiek nincsenek annyira kidomborítva vagy nem kaptak saját kis ívet, amit bejárhatnak a film végére - viszont az alapvető személyiségük akár vizuálisan (Raffaellonál a kihullott fog vagy Donatellonál a szemüveg), akár a megírt dialógusaikban azért maximálisan átjön. Tény, hogy lehetett volna mind a négyüknek valami személyre szóló karakterívet írni, viszont itt a készítők inkább úgy döntöttek, hogy csapatszinten kezelik őket - négyen fejlődnek, négyen mennek mindenhová, szinte sosincs, hogy ne egymás társaságában látnánk őket. Amivel nincs is baj, hiszen az eredettörténetüket, apjuk tanításait és a film üzenetét tekintve egy nagy közös hibájuk van, amit meg kell tanulniuk kijavítani és leküzdeni, hogy elérjék a közös céljukat. Engem emiatt így nem zavart a négyük kollektívájára helyezett hangsúly az egyéniségeik helyett, de megértem, ha valaki számára ez kifogásolható. A folytatásban, ami szinte minden téren garantált, talán máshogy állítják be az arányokat.

A végére hagytam a film látványvilágát, mint az egyik legerősebb ütőkártyáját: ez a "szkeccs" stílus a Pókverzumhoz hasonlóan itt is piszok jól működik és vibrál a vásznon. Nyilván közel sem ugyanazt a hatást éri el, mint Miles Morales 2018-ban, szóval akinek az esetleg nem jött volna be, az se temesse rögtön a Mutáns Káoszt - de tényleg, számomra felüdülés ezeket a stílusú animációs filmeket nézni, mintsem egy már százszor látott másikat, ugyanazzal a CG technikával, újra és újra. Van a filmben egy montázsjelenet, ami során a teknőcök belevetik magukat az éjszakába, Szuperlégy emberi csatlósait keresve a helyi maffia tagjai között - ott az a szekvencia a vágásokkal különösen izgalmasra sikeredett. Azt mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a film alapvető látványvilága eléggé sötét, már-már depresszív a setting miatt (New York csatornái, sikátorai és elhagyatott raktárai éjjel azért nem szép látvány, na), szóval ez is zavaró lehet egyeseknek.

Igazából jó filmről nehéz és felesleges is hosszú kritikát írni. A Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns Káosz kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott, remek humorral, szerethető tekikkel, izgalmas és kreatív látvánnyal, szóval aki még így a nyár vége felé be akar sűríteni egy mozizást, annak mindenképp érdemes bepróbálni. Kowabunga!