Hirdetés

Titán - Kritika

|

Öncélú tartalom vagy tartalmas öncélúság?

Hirdetés

Julia Ducournau neve ismerősen csenghet azoknak akik szeretik a zavarba ejtő, jó értelemben elcseszett filmeket. Debütáló művével, a Nyerssel egyből letette névjegyét, az emberhúsra rákapó tinédzser felnövéstörténete a polgárpukkasztás mellett bőven adott útravalót a mélyebb tartalomra éhes nézők számára is. A Titánt hasonlóan hatásvadász marketing harangozta be, nagy hangsúlyt fektetve arra a bizonyos kocsival való szexelésre. De vajon valóban csak ennyi lenne a film, vagy a rendezőnőnek újfent sikerült maradandót alkotnia?

Hirdetés

Alexia (Agathe Rousselle) gyermekként balesetet szenvedett, aminek következtében egy titánium lemezt ültettek a fejébe. Felnőve autókiállításokon dolgozik táncosként és nem mellesleg sorozatgyilkosként tartja rettegésben a várost. Amikor a rendőrség a nyomába ered, drasztikus döntésre szánja el magát. Külsejét megváltoztatva kiadja magát egy tíz éve eltűnt fiúnak, akit tűzoltó apja mindennél jobban szeretne visszakapni.

A rendezőnő nem vesződik azzal, hogy hosszú expozícióban fejtse ki a konfliktust, helyette egyből belecsap a lovak közé. Épp ezért aki a Titán első fél óráját túléli, az nagy valószínűséggel az egész élményt képes lehet befogadni. Az első harmad ugyanis egy teljesen elszállt erőszakorgia, melyben egymást váltogatják a brutális gyilkosságok és a bizarr szexjelenetek. Igen, itt történik meg az a bizonyos kocsiszex is, mely a maga groteszk módján meghökkent és kínos mosolygásra késztet, főleg mert a főhős teherbe is esik az aktus során.

Ducournau-tól egyébként nem áll távol a fekete humor, az ezt követő házibulin történő események is roppant komikusak, miközben magában a szituációban semmi humoros nincs. Abszolút meg tudom érteni, ha valaki ezek után kimegy a filmről (volt is rá példa a Cinefestes vetítés során), pedig a cselekmény ezek után kezd el valódi értelmet nyerni. Alexia találkozik újdonsült "apukájával", Vincenttel (Vincent Lindon), kapcsolatuk pedig cseppet sem indul zökkenőmentesen. A fiúvá avanzsált lány szótlanul, távolságtartóan viselkedik, a szökésen, sőt gyilkosságon gondolkodik, az újfajta közeg és a törődés mégis kihozza belőle az emberi énjét. Az sem elhanyagolható, hogy lassacskán kezdi megismerni Vincentet, aki szintén nem kicsit defektes jellem. Képtelen együtt élni az öregedés tényével, illetve múltbéli traumáit sem tudja feldolgozni. Szeretetre vágyik, arra, hogy egy másik fél kiegészítse az életét, s ezt meg is találja Alexia személyében.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Rengeteg jelet, utalást kapunk arra, hogy a férfi tudja, nem a fiát kapta vissza, mégsem ellenkezik, mert végre olyan érzelmek törtek elő belőle, melyekre rég nem volt példa. A Titán lényege ebben rejlik, hiába a helyenként öncélú polgárpukkasztás és a zavarba ejtő jelenetek garmadája, Ducournau két végtelenül kisiklott személyiség egymásra utaltságáról mesél, illetve a feltétel nélküli elfogadásukról egymás felé. Persze felvetődhet a kérdés, hogy akkor ehhez minek a kocsiszex és a bizarr terhesség ábrázolása, ám ez a fajta kettősség teszi a filmet igazán emlékezetessé. Van, hogy valóban átesik a ló túloldalára, és szívesebben vettem volna, ha többet tudunk meg Alexia motivációjáról vagy Vincent traumáiról, de a rendezőnő olyan biztos kézzel dirigálja művét, hogy képes kontrasztot alkotni a legkegyetlenebb testhorrorok és melodráma közt. Ennek ékes példája a zárás, mely nem hagyja el a bizarrságát, mégis a maga módján kifejezetten szép és érzelmes.

Agathe Rousselle-nek ez az első nagyjátékfilmes szerepe és le a kalappal előtte, nem csak azért mert a jelenetei több, mint felében anyaszült meztelen. Minimális szöveggel is minden leolvasható az arcáról, egyszerre képes fenyegető, érzéki és visszataszító lenni. Vincent Lindon méltón asszisztál, sőt bizonyos részeknél lopja a show-t, mindketten fantasztikusak.

A Titánt okkal érheti az a vád, hogy csak a megbotránkoztatásra megy és rettenetesen öncélú alkotás. Ez részben igaz, s emiatt csak egy nagyon szűk réteg lesz képes értékelni a benne rejlő tartalmat, de nem győzöm hangsúlyozni, igenis van itt mélység és mondandó, csak meg kell találni. Nem minden ízében kap el, sőt, tipikusan olyan élmény volt számomra, melyet a megtekintés közben sokszor felvont szemöldökkel néztem, ám miután vége lett, nagyon sokáig velem maradt, s minél többet agyaltam rajta, annál jobban kezdtem szeretni. Ducournau egy elképesztően tökös darabot alkotott, melyben úgy keveri a legelvetemültebb groteszkséget, az egymásra utaltság lélektanát és a naturalista testhorrort, ahogy előtte még nagyon senki. Én pedig ezt tudtam értékelni, mert ilyen egy autentikus, jó értelemben elcseszett film.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Titán

Kinek Ajánljuk
  • Aki a Nyersben is megtalálta a mondanivalót
  • Aki nem fél attól ha zavarba hozzák
  • Aki nem csak a felszínt szereti kapargatni egy filmnél
  • Aki értékeli a legvadabb groteszkséget
Kinek Nem
  • Prűdöknek
  • Akit mindennemű öncélúság zavar
  • Akinek már a Nyers is sok volt
  • Akit könnyű meghökkenteni
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.