Jon Krakauer - aki az Út a vadonba című könyvet is jegyzi, amelyből szintén készítettek filmet - egy megtörtént eseményeken alapuló történetet írt le Under the Banner of Heaven című, 2003-ban megjelent könyvében. Az újságíró szívesen támaszkodik saját tapasztalataira, például Ég és jég című könyvében a Mount Everest megmászását kísérő megpróbáltatásairól számol be. A részletesség és hitelesség nagy erénye a munkásságának, ami hasonlóan lényeges a regényeiből készült mozgóképek kapcsán is.
1984-ben a Lafferty család két tagja, Dan és Ron megölték öccsük feleségét, Brendát, és 15 hónapos gyermeküket, Ericát. Dan a Utah vs. Lafferty perben azt állította, Isten parancsára cselekedett, Ron pedig miután elítélték őket, öngyilkosságot kísérelt meg.
Az Under the Banner of Heaven egy vallási mozgalom segítségével a mélyére ás a fanatizmusnak, megkérdőjelezi a hit erejét és fontosságát, valamint a kinyilatkoztatások önkényességét, a minisorozatban megjelenő konfliktusok azonban nem terjednek tovább a képernyőről. A sorozat szereplői, témái, érvelései kiegyensúlyozottak, és bár egyértelmű állásfoglalás történik a fundamentalisták és a haladó szellemű hívők csatájában, nem próbál feszültséget szítani a való életben, ezért nem kell attól tartanunk, hogy lehetséges gyűlölködés táptalajául szolgálhat.
Sokkal inkább vallástörténeti értekezés, mintsem krimi, holott utóbbi néha megcsillanó baljós sejtelmessége kifejezetten jól áll neki. A téma specifikussága először szembeötlő, ezért az elején nehezen ragadhatja meg a figyelmét olyasvalakinek, aki nem mozog hasonló körökben vagy nem érdeklődik az egyházak iránt. Azonban a kezdeti zavarosságot érdemes átvészelni, hiszen a gyilkosság részleteivel párhuzamosan fedik fel a vallás egyetemes aspektusait, a bizonytalanságot, az elveszettséget, a meghasonulást, a rasszizmust, az isten és egyház nevében elkövetett bűnök (családon belüli erőszak és házasság, gyilkosság, poligámia, szembefordulás az állammal stb.) igazolását. Jeb nyomozó/testvér (Andrew Garfield) karakterfejlődése magában foglalja a relatív igazság kérdését, a munka-család-hit egységben tartásának nehézségeit, az isteni és emberi törvények összeegyeztetésének dilemmáit. A próféták visszaélései pedig nem csak az egyház intézményén belül érvényesek, hanem már-már a kognitív disszonancia redukció általános veszélyeit tagalják. És a bigott szektásokét.
Valahol mégis nehezen rántja be az embert az Under the Banner of Heaven. Lassan indul és nem túl erősen: hiába a cold open, a helyszínelés szekvenciája a lassítással, a hatásvadász zenével és Garfield tettetettnek tűnő megrettenésével elsőre indokolatlannak hat. Nem csak azért, mert esetleg nem vagyunk jártasak a mormon kultúrában, hiszen a jellegzetességeket később kellő alapossággal megmagyarázzák, hanem azért is, mert egy gyakorlott nyomozó egy újonc sokkját éli meg a holttestek láttán, ami a későbbi ismereteink fényében érthető lehet, kezdetnek viszont olybá tűnhet, alkalmatlan ellátni a feladatát. Emiatt is írtam, hogy a sorozat meghálálja a kitartást, hiszen a néha kicsit amatőrnek tűnő, elvakult, saját(!) hitében erősen bízó nyomozó az üggyel kapcsolatos megpróbáltatások hatására megfontolt és megfogadó szakemberré és családapává válik.
Ugyancsak zavaró lehet, hogy a nyomozás javarészt kutatást és beszélgetést, nehezen követhető, idősíkokat összemosó flashbackeket jelent, nem valódi terepmunkát. A régi és új cselekményszálak szétbogozását tovább nehezíti a számtalan szereplő jelenléte, és hogy Jebet is kínozzák isteni behatásként értelmezhető, rövidre és gyorsra vágott látomás-montázsok, amik Jeb elméjét és vizsgálódását segítik, de a befogadó történetalkotó munkáját nem feltétlen. Emellett hiába csak 7 részből áll az évad, minden epizód nagyjából egy órás, amely televízióra optimalizált struktúrája miatt még hosszabbnak tűnik, és azt az érzést kelti, hogy minden tizedik percben véget ér.
Nem hibátlan és nem is egyszerű alkotás, ami nagyjából a felére képes érdekessé tenni a mormonok értékrendjét és életstílusát, onnantól viszont igazán bennfentesnek érezheti magát a néző. Emiatt inkább oktatófilm, mint true crime krimi, de a játékfilmes operatőri munka, a vágás és a színészi alakítások (amelyből örömmel kiemelnék bárkit, de képtelenség, mert mind kiválóak voltak) megfűszerezik a kicsit kusza eszmefuttatásokat.
