Hirdetés

Vén rókák - Kritika

|

Michael Caine többedmagával bankot rabol - mindezt stílusosan.

Hirdetés

Adott három idős úr, akik megelégelik, hogy hiába dolgozták végig életüket, mégsem engedhetik meg maguknak reggelente kedvenc lekváros pitéjüket. A bankok mutyizása miatt nyugdíjuk is veszélybe kerül, tehát pihenésre tervezett idejük egyik pillanatról a másikra a túlélésről fog szólni. Vesztenivalójuk gyakorlatilag nincsen, így utolsó lehetőségként egy "szakmabeli" tanításait követően a maguk szelíd, öreguras stílusukban fegyvert fognak és a többeket is kizsákmányoló bank felé veszik az irányt a szebb nyugdíjas évek reményében. Mi pedig kifejezetten jót fogunk szórakozni ezen az elrugaszkodott, ám sokszor kifejezetten elgondolkodtató vígjátékon.

Hirdetés

A Vén rókák Martin Brest 1979-es eredetijét dolgozza fel, a Dokik Dr. Dorianjának, Zach Braff dirigálásában. A film legnagyobb érdeme mindenképpen az, hogy egy viszonylag gyors felvezetéssel is sikeresen tette szimpatikussá és szerethetővé a nyugdíjas urakat és azoknak motivációját, miközben a maga kis aranyos módján legitimizálta mindazt, hogy mi most nagyon fogunk drukkolni egy sikeres bankrablásért. Az öltönyt és maszkot nem kisebb nevek, mint Michael Caine, Morgan Freeman és Alan Arkin öltik magukra. Egyértelmű, hogy a három legendás színész jutalomjátékként foghatták fel szerepeiket, ám a manapság üdítően ízlésesnek számító bohóckodás mögött rendre mélyebb gondolatok és problémák kerültek kimondásra, amik azért mégsem vették el a szót a film naiv, szerethető humora elől. Olyan emberekről beszélünk, kiknek az örömöt az életben a reggeli sakkozás, vagy éppen a családjukkal együtt töltött idő jelenti, viszont bármiféle vagyon hiányában az élet ilyen alapvető szegmensei is veszélybe kerülnek, ha el akarják adni a házadat a fejed felől. A Vén rókák nem kifejezetten okosan, ám szájbarágás nélkül emlékezteti a nézőt minderre, úgy, hogy ha közben nem is a földön fetrengve, de azért jókat fogunk kacagni Freemanék ügyetlenkedésén.

A Vén rókák humora, talán senkit sem lepek meg ezzel, alapjaiban a három férfi korából adódó, egy bankrablás során nem túl előnyös tulajdonságokra épül majd, ez pedig közel sem lesz elég ahhoz, hogy itt vígjátékklasszikus szülessen, azonban ennél talán fontosabb, hogy a film erőlködés nélkül biztosította a végig jó hangulatú szórakozást. Hiába a korrekten megírt forgatókönyv, úgy sejtem, Braff szinte teljesen szabad kezet adott a Caine-Freeman-Arkin hármasnak, lévén hiába nincsen anyagi problémája a három "fiatalúrnak", ez a film mégiscsak róluk szólt. Morgan Freeman az elmúlt évek során számomra abszolút egy olyan faktor volt, ami inkább eltántorított egy adott alkotás megnézésétől, pusztán személyes preferencia miatt: Freeman olyannyira ikonikus színésszé vált, hogy már a rendezők sem szívesen mondták meg neki, hogy mit csináljon, egyszerűen csak Morgan Freemant várták tőle, legalábbis a néző egyértelműen ezt láthatta. A Vén rókák esetében nem volt tetten érhető ez a közöny, és a háromfős csapat szíve volt, míg Caine elérte, hogy nagyapámnak akarjam, addig Arkin a maga szerethetően zsémbes stílusában tesz arról, hogy ne maradjunk abszurd szituációk nélkül. Remekül működik hármójuk kémiája, és talán ez az, ami miatt érdemes lehet megnézni a Vén rókákat. Na, meg Christopher Lloyd imádnivaló alakítása miatt, csak párszor van a vásznon, de akkor garantált, hogy kiül az arcunkra egy szeretetteljes mosoly.

Ha már a bankrablás az események katalizátora, muszáj beszélnünk arról is, hogy milyen a film "heist" aspektusa. Hát… visszafogott, maradjunk annyiban. Nyilván egy vígjátékról van szó eredendően, de azért még így is lehetett volna nagyobb figyelmet a rablásra, hogy igazán stílusos, emlékezetes maradjon a Vén rókák. Nagyon egyszerűen közelíti meg a film az egészet, ami azért alaposan el tud venni az alapvetően komolytalannak szánt produkció alaposságából, ez pedig azért hajlamos kizökkenteni a nézőt a gyakorlati cselekmény hitelességéből, hiába a humoros jelleg.

Összességében még így is egy kifejezetten kedves, szórakoztató vígjátékról beszélünk, ami ha nem is a legmélyenszántóbb formában, de azért képes elgondolkodtatni a nézőt mindarról, hogy mi érdemes az aggodalmunkra az életben. Többre viszont ne számítsunk.

Vén rókák

Kinek Ajánljuk
  • A három legenda kedvelőinek.
  • Azoknak, akik egy ízléses vígjátékra vágynak.
  • Az idősebb korosztály képviselőinek kifejezetten.
  • Christopher Lloyd!
Kinek Nem
  • Azoknak, akik a filmet a 'heist' jelleg miatt néznék meg.
  • Azoknak, akik nem kedvelik az "öregesebb" humort.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.