Az első Venom film nem váltotta meg a világot, a kritika kifejezetten utálta, de a nézők többnyire elégedettek voltak vele. Nekem afféle bűnös élvezetként működött, nem tartom jó filmnek, rengeteg hibával bír, mégis el tudott szórakoztatni és a maga módján élveztem. A folytatás esetében hasonlóra számítottam, ám titkon reménykedtem, hogy a komplett képregényuniverzum egyik legütősebb gonosza egy hozzá méltó alkotásban teheti le a névjegyét. Sajnos nem így lett.
A rettegett sorozatgyilkos, Cletus Kasady (Woody Harrelson) rács mögött ül és a kivégzésére vár. Egyedül Eddie Brockkal (Tom Hardy) hajlandó beszélni, egyik eszmecseréjüknek pedig az lesz az eredménye, hogy Kasady szert tesz a Brockban leledző szimbióta egy darabjára. Megszületik Vérontó és egyedül Venom tudja megállítani.
Előzetesen akadtak olyan jelek, melyek felvetettek néhány kérdést a filmmel kapcsolatban. A korhatár Amerikában megmaradt a PG-13 változatnál, magyarul nagy vérengzésekre kár számítani, noha itthon érthetetlen okokból 18-as karikával fut, de ez teljesen nonszensz döntés. A másik a 97 perces hossz, mely kissé furcsa, mégsem baj, sőt egy teljesen másfajta film potenciálját is magában hordozza a rövidebb játékidő. Adott lett volna a lehetőség, hogy adaptálják a Maximum Carnage képregénysorozatot, mely nem különösebben a mély gondolatiságáról híres, ellenben iszonyatosan pörgős és erőszakos. Egy szolidabb átdolgozással könnyedén vászonra lehetett volna vinni, hogy aztán egy agyatlan, de roppant szórakoztató darálásban teljesedjen ki az esszenciális Venom és Vérontó élmény.
Nos, ebből semmit vagy csak nagyon nyomokban kaptunk, az alkotók úgy gondolták, hogy teljesen más irányba viszik el a cselekményt. Az első harmad Venom és Brock se veled, se nélküled kapcsolatáról szól, melynek vannak remek pillanatai, ám a folyamatos poénkodás egy idő után fárasztóvá teszi a látottakat. Minden jelenetbe beleerőltettek legalább egy viccesnek szánt beszólást, így ökörködésnek elmegy, csak épp a történéseknek semmi súlya nincs. A másik szálon Kasady múltjáról kiderül néhány dolog, ez a rajzolt flashback nem mellesleg a film egyik csúcspontja, majd jön az elkerülhetetlen és megszületik Vérontó. A gyilkos célja a káosz és gyilkolás mellett, hogy megtalálja rég látott szerelmét, Sikolyt (Naomi Harris), s együtt végezzenek mindenkivel, aki valaha is ártott nekik. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy kis csapatunk egy nagy bunyóval fogja lerendezni a nézeteltéréseit és mindenki megkapja a méltó jutalmát, büntetését.
Rémesen egyszerűnek és semmilyennek hangzik? Az is. Ez a legnagyobb probléma a Venom 2-vel. Bele lehet kötni a részletekbe, felszínesen elmesélt szituációkba és a következmények figyelmen kívül hagyásába, de mindez elviselhető lenne, ha a film közben szórakoztatna. Mivel nem teszi, ezért zavaróvá válnak a hibák, a legnagyobb vétke mégis az, hogy totálisan érdektelen. Egy ilyen jellegtelen történetre elpazarolni egy ennyire markáns és nagynevű karaktert, fájdalmasan nagy bűn. Aki eddig nem tudta kicsoda Vérontó, fogalma sem lesz mitől olyan rettegett gonosza ő a Marvel univerzumának, s ez annak fényében még nagyobb luxusnak hat, hogy Venom elvileg itt csatlakozott (maradjatok a stáblistás jelenetre) az MCU-hoz.
Biztosan meglesz a maga közönsége és aki egy folyamatosan poénkodó, laza zúzásra vágyik mindennemű tét nélkül, az jól szórakozhat. Nekem sajnos nem jött össze, mondom ezt úgy, hogy az első felvonást egyáltalán nem utáltam. Persze vannak valóban működő pillanatok, az akciók (már ha látunk belőlük valamit) pofásan néznek ki és a főhős kapcsolata a parazitájával is bájosan debil. Kár, hogy a túltolt humorfaktor, Vérontó méltatlan ábrázolása és az érdektelen összkép nagyon rányomják a bélyegüket az élményre. Olyan érzésem volt, mintha csak azért készült volna el a film, hogy végre részese lehessen a Marvel filmes univerzumának. Hogy ezek után minek, az már egy másik kérdés.
