Mit várhatunk a Disney/Pixar legújabb beszélő autós meséjétől az újrafényezett  uzsonnás dobozokon és játékautókon kívül? Nagyjából azt, amit már az első részben megkaptunk, csak kevesebb poénnal, sok útkereséssel (értitek: útkeresés, hahaha... inkább ne? Jó, hagyjuk...), klisés, de legalább szépen felvezetett érzelmekkel. Jól összefoglalja a középszerűségét, hogy amikor megkérdeztem az öt éves kollégát, hogy melyik volt a kedvenc része, a filmet megelőző szokásos kis Pixar rövidfilmet említette. (Kedves Pixar, nem lehetne inkább arra felhúzni egy egész estés filmet?)

A történet szerint Villám McQueent (Owen Wilson) és korosztályát elkezdik kiszorítani a mezőnyből az új generációs versenyautók, és a hajszában hősünk súlyos balesetet szenved. Ahhoz, hogy visszatérjen, módszerváltásra van szüksége a felkészülés terén. Új szponzorán, Sterlingen (Nathan Fillion) keresztül találkozik egy fiatal és ambiciózus edzővel, Cruz Ramirezzel (Cristela Alonzo). A visszatérést megnehezíti azonban a rekorddöntögető és arrogáns rivális, Vihar Jackson (Armie Hammer).

A film pozitívumaként jegyezhetjük fel, hogyha már újat nem is talál ki, de legalább visszatér az első rész formulájához, a főhős jellemfejlődésére koncentrál és a felvázolt élethelyzetben kimerítő alapossággal végigveszi a tépelődést, a motivációkeresést, a kudarcok jó-rossz értékelését, miközben szépen felépíti az újonc személyiségét is. Na nem túl bonyolultan azért, de legalább szerethetően.

Mindeközben autóink elég sok felé elgurulnak, a lelkizéseket legalább időnként megszakítják néhány izgalmasnak szánt versenyhelyzettel. A film első felében még felhorkantott az öregedésen élcelődő poénokon a közönség érintett fele, de később ezek már önismétlőkké váltak és szimplán unalmassá. Ugyanígy a bimm-bumm-csitt-csatt poénok is fokozatosan kikoptak, ezzel együtt pedig óvódás partnerem eleinte még lelkes és gurgulázó kacagása is alább hagyott. 

Amolyan nem használ, nem is árt típusú mozi, amiről valószínűleg semleges érzésekkel vagy kissé elálmosodva fogunk kijönni. A szíve és a grafikája a helyén van, a versenyek izgalmasan vannak "filmezve", nagyon rosszat nem tudok rá mondani, de a Pixartól megszoktuk már, hogy érdekesen és kreatívan meséljen. Ehhez pedig a Verdáknak most sem sikerül felérnie a sportfilmek ezerszer feldolgozott cselekményével, de hát nem is ez a lényeg. Csak pörögjön tovább az uzsonnás doboz biznisz. Ahhoz képest meg egész igényes kis reklám.