Viktória királynő és Abdul - Kritika

|

Stephen Frears kontra angol királynő: második menet.

Az utóbbi időben már kezdtem lemondani Stephen Frearsről. Ugyan a brit rendező kultstátuszba a Pop, csajok, satöbbivel jutott, mégis érdemi elismertséget az igaz történetek terén szerzett, amelyek közül magasan kiemelkedik a 2006-os A királynő, amely meghozta Helen Mirrennek az Oscar-díjat, emellett kellő érzékenységgel nyújtott bepillantást a királyi család életébe, ráadásul annak leginkább vészterhes időszakába. Azóta igazán csak Philomena - Határtalan szeretet volt képes igazán átütni az ingerküszöböt, és hiába nyúlt ismét kényes és aktuális témához Lance Armstrong, valamint a Tour De France körüli botrányok képében egy szokásosan zseniális Ben Forsterrel a főszerepben, vagy a Florence - A tökéletlen hanggal egy különös történethez, szokásosan remek Meryl Streeppel és egy meglepően jó Hugh Granttel, bántóan hiányzott ezekből a filmekből az érdemi szerethetőség, a báj. Noha a Viktória Királynő és Abdul sem tartozik az életmű kiemelkedő darabjai közé, mégis a minőségibb Frears-mozik sorát gyarapítja.

Hirdetés

És bármily meglepő, bizonyos értelemben jelen esetben folytatásról beszélhetünk. Kereken 20 éve, John Madden ugyanis már készített egy filmet Viktória királynőről, Botrány a birodalomban, avagy Mrs. Brown címmel, szintén Judi Dench alakításával az uralkodónő szerepében. A szerep ott is egy különleges barátságé volt a királynő életében, akit szeretett férje halála után csak az egyik szolgálója, John Brown (Billy Connolly) tudott kirángatni fokozatosan az apátiából, ami az udvarháztartásnak akkor sem tetszett.

Ugyan Frears mozija hasonló nem csak az alapfelállás, hanem Dench személye miatt is (akivel harmadjára dolgozik együtt a Mrs. Henderson bemutatja és a Philomena után), mégis mind jellegében, mind megvalósításában sokkalta profibb és szerethetőbb Madden TV-film szagú dolgozatánál. Míg ott a gyászától sújtott királynőt rázza fel egy idegen, itt már az elmúlással, az őt kihasználó siserehaddal kell szembenéznie a 81 éves Viktóriának, akit nem csak felráz a teljesen más kultúrából érkező férfi, hanem emellett valósággal imponál az érte valósággal rajongással viseltető fiatal Abdul, akit folyamatosan magasabb pozícióba emel amellett, hogy jobban beleássa magát a muszlim kultúrába. Ez pedig finoman fogalmazva sem tetszik a környezetének, köztük az 57 éve a trónra váró fiának, Bertie-nek (a méltatlanul alul foglalkoztatott Eddie Izzard most is remek) sem.

Jobban belegondolva az udvartartás reakciója több szempontból is érthető: az angol királynő, aki muszlim vallást gyakorol? Még ma is hatalmas botrány kerekedne belőle, nem hogy 100 évvel ezelőtt. Ráadásul érthető az is, hogy míg ezek az emberek kemény munkával nyalták fel magukat a pozícióba, az egyik pillanatról a másikba föléjük kerekedő indiai nem kevés irigységet szül bennük. Szerencsére azonban Frears nem enged a cinizmusnak - már az első percben nyilvánvalóvá teszi, hogy az igaz történetet eléggé szabadosan kezelte - és a két címszereplő közti szeretetteljes barátságra koncentrál, amellyel kapcsolatban sokszor elhinti, hogy több van köztük, mégsem hajlik meg az efféle klisék előtt és mindig kikerüli őket.

Hovatovább a kedélyes teázgatást idővel felváltja a súlyos dráma, hogy aztán a végére egy valóságos, keserédes pirulát kapjunk. Előbbit hasonlóan szórakoztató betekintésként tessék elképzelni az arisztokrácia életébe, mint a Downton Abbey esetében, utóbbi esetében pedig ugyan nem ás eléggé mélyre, de annyira igen, hogy megérintse a nézőjét. Elsősorban Judi Dench királynője, akinek a kötelessége, a protokoll, a szülői lét mindig előrébb való volt annál, minthogy önmaga lehessen, és a színészlegenda most is minden pillantása, gesztusa aranyat ér. Ali Fazal kellően szeretetteljes és naiv Abdulként, viszont a játékidő második felében a fókusz egyre inkább lekerül róla, miközben pont ő a történet hihetőségének a rizikó faktora.

Mégis Frears nagyon sok olyan témáról beszél akarva akaratlanul - mint például az arisztokrácia arroganciájából (és tudatlanságából) fakadó rasszizmus - amelyek ma is aktuálisak, ezáltal a film is többet ad, mint amire elsőre számítani lehetett. Pont, mint egy különleges barátság.

Viktória királynő és Abdul

Kinek Ajánljuk
  • A monarchia és angol arisztokrácia iránt érdeklődőknek!
  • Downton Abbey rajongóknak!
  • Akik szerint nincsenek társadalmi és kulturális határok!
Kinek Nem
  • Akiket nem érdekel, ha angol arisztokraták teázgatnak!
  • Akik szerint India az indiaiaké!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.