A DC animációs részlege sosem szenvedett olyan megfelelési kényszerben, mint amilyenben az élőszereplős filmjeik. Magabiztosan jöttek évről évre a hol jobb, hol kevésbé sikerült alkotások és akadtak köztük igazán kiemelkedőek is. A mozikban 2013-ban mutatkozott be Az Acélember, belengették Az Igazság ligáját és egy szóló Flash mozit is.
Mint ismeretes, ez utóbbira egészen idáig várni kellett és a végeredmény finoman szólva sem lett jó. Jay Oliva viszont már 10 évvel ezelőtt elkészítette az igazi Flash filmet A Villám-paradoxon képében.
Barry Allen egy nap arra ébred, hogy nincs szuperereje. Ráadásul a világban háború tombol Wonder Woman és Aquaman seregei közt. Allen Batman segítségét kéri, ám ő sem olyan, mint ahogy emlékszik rá. Mogorvább, vérszomjasabb, aki a gyilkolástól sem riad vissza. Hősünk mégis megpróbálja meggyőzni, hogy együtt vessenek véget az értelmetlen erőszaknak és derítsék ki, mi folyik itt.
Oliva műve a Flashpoint képregényen alapul, s noha természetesen akadnak változtatások, így is remekül sikerült adaptálni az alapanyagot. A negatívumokkal kezdeném, melyek közül kettő szignifikáns. Az első, kevésbé problematikus, hogy a film minimum úgy kezeli az embert, mint aki tüzetesebben ismeri a DC világát. Nincs bemutatkozás, rengeteg karakter bukkan fel, igazi "all-star" parádéhoz van szerencsénk, ám aki nincs benne ebben a közegben, csak kapkodni fogja a fejét a furcsábbnál furcsább alakok láttán. A másik zavaróbb elem a játékidő. Még 80 perc sincs, így eszeveszett ütemben pörög a cselekmény, viszont pont ezért nem elég alaposak a jellemrajzok és az események is hirtelen történnek. Szerencsére igyekeznek minden esetben megalkotni a kellő hátteret, motivációt, de elkerülhetetlen, hogy egyesek a partvonalra szoruljanak. Most, hogy ezt letudtuk, vágjunk bele abba, hogy miért ez az egyik legjobb DC alkotás. Egyfelől a sztorit igényesen tudták átültetni a képernyőre, másrészt úgy kezelik, ahogy kell: komolyan.
A paródiára hajazó Flash filmmel ellentétben itt tényleg érezni a dolgok súlyát, az elénk táruló világ pont annyira komor, amennyire a sztori megköveteli és bizony nem fogják vissza magukat. Senki sincs biztonságban, az akciók kíméletlenek, főleg az utolsó, nagy összecsapásban. A fordulatok hatásosak, a változások nemkülönben, gondolok itt főleg Batmanre és az ő életútjára. Barry szintén jó figura, nem egy szerencsétlen, infantilis tini. Kihasználja az erejét, de nyilván nem tévedhetetlen, erre, illetve az egójának megtépázására is megy ki a játék. Sikerült úgy hozzányúlni az alternatív idővonalakhoz, hogy azoknak valódi szerepük legyen, valódi tétekkel. Nemcsak a főhős próbálja helyrehozni és megfejteni a dolgokat, hanem kapunk egy globális háborút, mely keretbe foglalja az egész bonyodalmat. Muszáj megemlíteni Flash nemezisét, Eobard Thawne-t, azaz Zoomot, aki bár nincs sokat jelen, kellően beteg és céltudatos figura ahhoz, hogy ne lehessen félvállról venni. A Flash mozi egy újabb baklövése, hogy őt nem emelték be, holott nagyon is adta volna magát.
Tény, hogy A Villám-paradoxonnak is megvannak a maga hibái, talán túl gyors és tömény lehet egyszerre, ám mint élmény nagyon is egyben van. Tele van kisebb-nagyobb utalásokkal, töméntelen mennyiségű hőst vonultat fel, mégsem válik fókuszálatlanná, a karakterek változásai pedig egyedi szájízt kölcsönöznek a látottaknak. Remek sztori és komolyan vett adaptáció, egyszerre ütős Az Igazság ligája és esszenciális Flash darab. Példát lehet venni róla, ami a jövőben remélhetőleg egyszer meg is történik.