Volt egyszer egy Venice - Kritika

|

Bruce Willis meztelenül gördeszkázik, Jason Momoa pisztolyt ragad és fánkot eszik, John Goodman pedig mindezt végignézi. Avagy láttuk az év legőrültebb vígjátékát.

A Volt egyszer egy Venice a John Wickhez hasonlóan a legszívszaggatóbb történetek legkeményebbikét meséli el nekünk, ugyanis Venice Beach veterán nyomozójának, Steve-nek (Bruce Willis) elrabolják a kiskutyáját, aminek köszönhetően teljesen elszabadul a pokol a Kalifornia legismertebb városnegyedében. Az egész mögött a helyi dílerkirály, Spyder (Jason Momoa) áll, kinek nevét kizárólagosan ipszilonnal írhatjuk, ennek ellenére még az IMDb is elkövette a végzetes hibát. Az egészet megfejeli John Goodman és Adam Goldberg, aki természetesen ismét egy sztereotip zsidó karaktert ölthetett magára, szerencsére kifejezetten jó humorérzékkel. Talán sikerült valamelyest átadnom, hogy mire is számíthatunk a Cullen testvérek legújabb vígjátékától.

Hirdetés

A Volt egyszer egy Venice egy pillanatig sem akarja megvezetni a nézőt, ennek a filmnek pontosan annyira nincs semmi értelme, mint ahogy azt egy rövid szinopszis alapján sejthettük. Venice Beach és annak minden bája beágyaz az eseményeknek, a humor maga pedig elég erősen a B kategóriás filmek hangulatát idézi, ami gyakorlatilag egy az egyben megmentette a produkciót attól, hogy egy fárasztó, sokszor kifejezetten idegesítő amerikai vígjáték sorsára jusson. Ha valakinek mélyrehatóbban kellene elmagyaráznom, hogy mégis miről is szól a Volt egyszer egy Venice, akkor a kutyás lerövidítésen kívül elég nagy bajban lennék, lévén Mark és Robb Cullen a forgatókönyvírás során teljesen elszabadultak. Egy kis nyomozás, drogkartell felszámolás, egy anonim utcai művész tettenérése, aki vibráló péniszekkel dekorálja ki 'Lou, a zsidó' eladásra szánt ingatlanjait, John Goodman családi drámája, utcalányok, akik valójában pasik és a meztelenül gördeszkázó Bruce Willis! Az egész lénye a filmnek egy akkora káosz, hogy már csak a gondolatától nevetnem kell, ami egy vígjáték esetében egész jó jel.

Ami mégis a legnagyobb csoda, hogy a Cullen testvérek valahogy rendet vittek ebbe a káoszba, a totális őrület és entrópia közepette is tökéletesen tisztában leszünk azzal, hogy éppen mi miért történik a filmben, ami minden viccet félretéve, hatalmas teljesítmény és egy olyan erény, amellyel mostanában nem sok humorosnak szánt film büszkélkedhet. Persze, a Volt egyszer egy Venice-ben egy pillanatig sincs meg a potenciál arra, hogy életünk legnagyobb nevetését okozza, ám a teljes baromságnak álcázott, mégis egy folyékony, jó ritmusú filmet biztosító forgatókönyv tett arról, hogy egy kellemeset szórakozzunk.

A humor maga természetesen itt is változó minőségű/sikerű volt, a túltolt szexualitás és obszcenitás számomra továbbra sem vicces, Cullenék filmje ezzel együtt is megtalálta a viszonylagos egyensúlyt, Bruce Willis-szel és John Goodmannel az élen pedig konstans pozitív élményben lesz részünk. Jason Momoa a maga monstrum, ámde annál szerethetőbb gengszter habitusával kifejezetten feldobta a film sokszor ellaposodni látszó hangulatát. Számomra mégis a korlátozott mennyiségű játékidőhöz jutó Adam Goldberg tette fel a pontot az i-re, hiába láttuk már ezerszer a jól bejáratott karakterét, Willis-szel és az ő segédjét alakító Thomas Middleditch-csel karöltve olykor kifejezetten jól megírt odaszólásokat tudhatott magáénak.

A casting egyértelműen elvitte a hátán a Volt egyszer egy Venice, ami ilyen nevek fényében igazából borítékolható is volt. A kérdés az, hogy mit is vár az ember egy vígjátéktól? Megnevettessen, kínos pillanatokat mellőzve szórakoztasson? Ha pusztán ennyi kell a léc megugrásához, akkor Willis őrült kalandja számos műfajtársával ellentétben teljesítette feladatát. Elsőre talán erősnek tűnhet az összehasonlítás, ám két közel azonos műfajú filmről beszélünk, mikor éppenséggel A nagy Lebowskit hozom fel követendő példaként a zsáner modern képviselői számára. A Volt egyszer egy Venice többnyire azért működik korrekten, mert ez a film egy limonádé, ami egy pillanatig sem akar többnek látszani. Tény, ez is erény valahol, viszont kíváncsi vagyok, hogy tíz-húsz év múlva vajon hány olyan, vagy akár csak hasonlóan remek vígjátékot tudunk majd említeni a jelenből, mint a Coen fivérek klasszikusa.

Egy pillanatig sem akarom elvitatni a Volt egyszer egy Venice érdemeit, Bruce Willis kutyás mentőakciója egy kifejezetten szórakoztató, remek színészi alakításokkal megtoldott és a műfajra már-már jellemző kínos pillanatok többségét mellőző produkció. Nem hiszem, hogy lesz olyan, aki esetleg másodjára is nagy lelkesedéssel ülne le elé, ám a nyári uborkaszezonban bátran tudom ajánlani a zsáner szerelmeseinek.

Volt egyszer egy Venice

Kinek ajánljuk
  • Azoknak, akik remek alakításokra vágynak.
  • Akik szeretik Venice Beach színes, élettel teli hangulatát.
  • A teljesen őrült vígjátékok szerelmeseinek.
Kinek nem
  • Azoknak, akik érdemi krimire vagy akcióra számítanak.
  • Akik esetleg családi vígjátékot várnának a kiskutyus láttán.
  • Akiknek több kell annál, minthogy egy vígjáték pusztán vicces gegekből álljon.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!