Elég ritkán fordul elő velem az, hogy egy adaptációnak ismerjem az eredetijét, azt a könyvet vagy képregényt, melyből a filmet vagy a sorozatot készítették, így rendszerint nincsenek prekoncepcióim, nem él a fejemben semmiféle elképzelés arról, hogyan is nézhetnek ki a szereplők, hol élnek és hogyan viselkednek. Egy könyv ilyen szempontból jobban megdolgoztatja az ember fantáziáját, mint egy film, ahol mindezeket készen kapod. Sokan ezért is szeretnek előbb olvasni, és csak azután beülni valamire a moziban.
A dolog nehézsége, hogy bárhogy is döntünk, nem lehet visszakozni: ha előbb olvasunk, óhatatlanul is csalódást okozhat a filmes változat, ha pedig a mozgóképet látjuk előbb, akkor olvasás közben a már ismert arcokat, helyszíneket fogjuk "látni". Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, de míg egy film után a könyv plusz élményekkel gazdagíthat minket, fordítva sajnos az a gyakoribb, hogy a könyv varázsát a film már nem tudja megismételni.
Számomra ezért is volt csalódás az amúgy régóta várt Vörös, fehér és királykék című film, mivel a könyv roppant szórakoztató és szellemes, miközben remekül pendíti meg az érzelmesebb húrokat is az olvasó lelkének hangszerén. A film ezzel szemben sok mindent készen tálal, elrendez dolgokat egy-két gyors jelenetben, és olyan tipikus, tinisorozatokra jellemző kliséket pakol egymás mellé, melyek 2023-ban, megannyi jó, fiataloknak szóló romantikus sorozat és dráma után már erőltetettnek hatnak.
A film, akárcsak az alapjául szolgáló Casey McQuiston-könyv az amerikai elnök fia és a walesi herceg közti romantikus viszonyt meséli el. Már az alapfelütés is rendkívül izgalmas, de ezt az egészet megfejeli az írónő azzal, hogy látszólag betekintést enged a Fehér Ház és a Buckingham-palota életébe és a benne élők protokollszabályok által szűkre szabott mindennapjaiba. Izgalmas, vonzó világ, izgalmas és vonzó főszereplőkkel, akik nemcsak jól néznek ki, de jófejek és viccesek is.
A két srác kapcsolata a történet kezdetén nem mondható barátinak, ám egy incidens arra kényszeríti őket, hogy a nyilvánosság előtt eljátsszák, mennyire jó haverok, sőt igazi barátok, akik minden idejüket együtt töltik. A kezdeti összejövetelek, megrendezett csevejek hamar valóban baráti találkozásokká válnak, és kiderül, hogy az ellenségeskedés csak az álca, és a brit herceg többet érez az elnök fia iránt, mint azt magának is be merné vallani.
Kettejük viszonya szépen építkezik, igazi tinirománc lesz, egy mindent elsöprő első szerelem élménye, amelyet jó olvasni és átélni. Az "egzotikus" környezet, a lendületes történet és a szellemes párbeszédek tették világsikerré a Vörös, fehér és királykéket, nem csoda, hogy a rajongók izgatottan várták az Amazon Prime Videóra érkező filmet. Az első számok és vélemények pedig azt mutatják, hogy a film beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és sokan máris a folytatást követelik.
Van azonban egy de, vagyis számomra mindenképp, ugyanis a film a könyvvel ellentétben sajnos elég butuska lett, olyan tipikus amerikai "tinisori", amihez hasonlót évekkel ezelőtt a The CW-n láthatott a közönség. Minden helyszínről ordít, hogy épített díszlet és a képkivágások, beállítások is a tévés hagyományokat idézik, nem a jó értelemben. Ha pusztán a megvalósítást nézem, akkor a Vörös, fehér és királykék egy kihagyott ziccer, egy üres váz, egy költségcsökkentett adaptáció, melynek a sztorija és az érzelmi töltete is besült.
Pedig potenciál lett volna benne dögivel, de miközben a Heartstopper - Fülig beléd zúgtam egy, az elsőnél gyengébb második évadban is képes volt érzéseket kiváltani, emberi figurákat mutatni, addig a Vörös, fehér és királykék két órában csak a felszínt kapargatta.
Sajnos a színészi teljesítmény is hagyott kivetnivalót maga után, és nemcsak a két főszereplő srác (Taylor Zakhar Perez és Nicholas Galitzine) eszköztára volt szűkös, de a többi, gyakorlott és már sokszor bizonyított kollégájuk (Uma Thurman vagy Sarah Shahi) sem tudta megmenteni ezt a produkciót. Talán utóbbi, Shahi a figurájának köszönhetően azért felfelé húzta picit a filmet, de arra a pár másodperces jelenlétei alatt még ő sem lehetett képes, hogy a Vörös, fehér és királykéket kirántsa a középszerűség pocsolyájából.
Ha valaki előbb látja a filmet, mint olvassa a könyvet, vagy el se olvassa azt, akkor lehet, hogy jobban élvezi majd, de szerintem vannak olyan kiugró problémái, olyan klisés megoldásai, hogy ezek önmagában is csorbíthatják az élményt. Kár érte, nagyon kár, mert ebből a könyvből egy igazán ütős dolog is kisülhetett volna.
