Hirdetés

X-Men: Az ellenállás vége - Kritika

|

Amikor a mutánsok először táncoltak a szakadék felé.

A korábbi részek kritikái:
- X-Men: A kívülállók
- X-Men 2. 

A harmadik mutáns mozi kapcsán utólag könnyű eljátszani a "Mi lett volna, ha...?" gondolatmenetet a franchise-t illetően. Mi lett volna, ha a Warner nem csábítja el Bryan Singert a Superman visszatér kedvéért?! Mi lett volna, ha a Fox nem akarja minden áron tető alá hozni a harmadik részt, és megvárja Singert? Vagy ha erre képtelenek voltak, nem rágnak be rá és a franchise közelébe engedik?! A totál középszerű iparos Brett Ratnernél nem lett volna alkalmasabb választás a rendezésre, mint például Joss Whedon vagy Matthew Vaughn, akik már ekkor szóba kerültek? Csupa olyan kérdés, amikre ha megadjuk a választ, akkor rájövünk, hogy a most Sötét Főnix-szel befejeződő (?!) franchise még mindig ezeknek a levét issza. De Az ellenállás vége önmagában még mindig valóban annyira rossz, mint a híre?

Hirdetés

Ahogy az előző két rész kritikájában is kiemeltem egy jelenetet, úgy ezúttal is megteszem szemléltetés gyanánt. A második részben mindenki emlékszik Magneto szökésére műanyag börtönéből. Rideg, kíméletlen, mégis egyszerre elegáns, akárcsak a karakter és az őt megformáló Ian McKellen játéka. Ezzel összevetve nézzük meg szintén említett figura giga látványos Golden Gate-híd röptető jelenetét a harmadik filmből: ugyan mind kiállításában impozáns (amihez John Powell fantasztikusan apokaliptikus dallamai csak hozzá teszik a magukét), ezzel együtt végtelenül otromba, miközben McKellen úgy játszik, mintha egy székrekedés elleni tablettát reklámozna éppen. Csak ennyit számítanak a rendezői instrukciók és a koncepció.

Brett Ratner (mielőtt Singerhez hasonlóan a közelmúltban páriává változott volna zaklatási ügyei miatt) Hollywood egyik biztos kezű iparosának számított az olyan filmekkel, mint a Csúcsformában, vagy a némileg komolyabban vehető A vörös sárkány és Az ellenállás vége is tökéletesen illeszkedik ebbe a sormintába. Korrektül levezényelt, jó tempójú, látványos szuperhős mozi, a maga idejében néhány meglepően bátor húzással, de nem több. Hogy mint képregényadaptáció elvérzik, miközben olyan kultikus és nagyívű történetet dolgoz fel és pazarol el, mint a Főnix halála, az - ha nem is mellékes, de - sokadlagos kérdés, hiszen az átlagnéző nincsen tisztában ezekkel a történetekkel. Az Amerika Kapitány: Polgárháború például a címével ellentétben érdemi polgárháborút nem tudott felmutatni, ebből a szempontból volt inkább egy ügyes marketingfogás, ugyanakkor szellemiségében mégsem hozott szégyent az eredeti képregényfüzetekre és ami fontos, Russoék bőven áldoztak időt karakterépítésre, a konfliktus kibontására, még ha a szereplőket már ismertük is korábbról és az akciók is világosan következtek a történetből.

Ezzel szemben Ratner (aki az első X-Men rendezői székére éppúgy esélyes volt, mint a Superman visszatérére) érezhetően híján van mindannak az eleganciának és intelligenciának, amely Singer - vagy akár Russoék - sajátja és ezekhez a figurákhoz, az általuk jelképezett kirekesztettséghez szükséges. Az előző két részben szépen épített és - ami még fontosabb - RÉTEGELT (!!!) karakterei, a köztük lévő karakterviszonyok fájdalmasan leegyszerűsödtek. Ez leginkább Magnetónál és Pyrónál szembeötlő, de Mystique kihasználatlansága is fájdalmas. Utóbbinak, korábban ha volt akciójelenete, az szervesen illeszkedett a sztoriba és a karakterhez, itt viszont azt az egyetlen bunyós szekvenciáját simán kilehetne vágni, semmiféle következménye nem lenne a  cselekményre nézve.

Maga a történet, a dramaturgia is töredezettebb, amit már a nyitójelenet is jól prezentál a két idősíkon, a gyermek Jean Grey-jel és Angyallal. Előbbi esetében legalább Famke Janssen - már csak kulcsszerepe miatt is - tudott élni a lehetőséggel, még ha ez jobbára azt is jelentette, hogy dühödten néz a kamerába. Utóbbi szereplése Mystique akciójához hasonlatosan azonban szintén teljesen felesleges (és egy kipattintott Ben Fostert pazaroltak el erre), hiszen rajta keresztül hiába hozzák be a mutánslét ellenszerét, Angyal hozzáállása akár a kérdéshez, akár mutáns társaihoz semmiféle formában sem jelenik meg, az X-ekkel is egy közös jelenete és egy mondata (!!!) van mindössze. Az új figurák közül egyedül Kelsey Grammer Bestiája képes érvényesülni (Vinnie Jones karrierjének viszont már ekkor is minden mindegy volt), valamint Ellen Page Kitty Pride-ja, ami Vadóc lebutításával és partvonalra helyezésével jár együtt egy kényszeredett szerelmi háromszögben.

Most jön azonban egy bizonyos, ha nem is túl határozott DE! Az ellenállás vége, ha számtalan sebből is vérzik, az menti meg, hogy elődei igen csak masszív örökségéből képes megélni. A mutánslét kigyógyítása továbbra is remekül rímel a mássággal való párhuzamára, avagy gördíti tovább az előző részekben megismert problematikát, és Ratnernek sikerült egy szintre hoznia mindkét oldalt azok feláldozhatóságával, így a monstre fináléban is volt kiért izgulni. Küklopsz kiírása nem annyira meglepő, ugyanakkor az előző két rész - és a karakter képregényes státuszának - fényében mégis bátor húzás, akárcsak Xavieré, akinek a halálát mindössze a stáblista utáni jelenetben húzzák csak át. (Ne feledjük, hogy ekkor még 2 évre voltunk az MCU-tól, Vasembertől és az azóta minden képregényfilmben elvárt stáblistás jelenetektől!) Magyarán a konfliktusokat oda futtatja ki, ami nagyon is bele volt kódolva a korábbi részekbe, ezeknek nem mond ellent, "csak" a tálaláson, annak leegyszerűsödésén bukik mindez (lásd ugyanitt Trónok harca utolsó két évadát), már ahol bukik persze.

Mert ha Singer kreativitását nélkülözi is, az akciók tökéletes kicsúcsosodásai az előző részben lefektetetteknek (mai szemmel nézve öröm nézni, hogy Magneto nem CGI, hanem valódi kocsikat hajigál a fináléban), Farkast sem húzza vissza már a múltja és Halle Berry Ciklonjával is jó a kettősük. Mégis ott marad bennünk a keserű, már említett "Mi lett volna, ha...?" érzés nem csupán a filmre, hanem a franchise-ra vonatkozóan is. Míg Singer mindkét filmjében ott volt egy előre jól látható koncepció, amit jól láthatóan tudtak volna hova tovább gördíteni, mélyíteni, addig itt érezhetően azt sem tudták a készítők, hogyan zárják le a filmet, mennyire ágyazzanak meg a folytatásoknak (a film körüli mizériát és a készítői tanácstalanságot remekül bemutatják a film kivágott/alternatív jelenetei), amely 3 évvel később egy olyan förmedvényben nyilvánult meg, amelyen Ryan Reynolds Deadpoolja azóta sem rest élcelődni. De ez már egy másik történet, ahogy az is, hogy a franchise csak akkor támadt fel főnixmadárként a hamvaiból, amikor Singer ismét a fedélzetre lépett.

X-Men: Az ellenállás vége

Kinek ajánljuk
  • Elkötelezett X-Men-rajongóknak!
  • Akiknek így teljes a trilógia!
  • Ha a látványos akciókat részesítjük előnyben a morális kérdésekkel szemben!
Kinek nem
  • Ha a komplex karakterviszonyok miatt szeretjük a szériát!
  • Akiknek kerek egész már az első kettő rész is!
  • Akik csalódtak a Trónok harca utolsó két évadában is!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.