Hirdetés

X-Men: Sötét Főnix - Kritika

|

A majd 20 éves mutáns széria ahelyett, hogy tűzmadárként még egyszer felemelkedne, inkább hamvaiba hullik.

Persze sok szempontból trükkös manapság egy nagy hollywoodi mozi - különösen egy nagy múltú franchise-film - megítélése akár a közönségnek, akár a kritikusoknak. Manapság már nem két, a mozikban leadott előzetesből kell eldöntenünk, hogy egy filmet megnézünk-e, hanem ott van az a bődületes hype, amit az online hírportálok, a kommentek, az agyon elemzett trailerek és tv-spotok ("A legutóbbi trailer egy képkockájában látható piros villanás árulkodhat [SPOILER] visszatéréséről!!!"), valamint a kritikusi oldalak (Rotten Tomatoes, Metacritic) generálnak. Ha pedig erre még rájönnek a film forgatása körüli botrányok, vagy kiszivárgások, mindemellett még minden idők legnagyobb felvásárlása is visszaveti a marketingesek munkáját, akkor már végképp nehéz megítélni tisztán mindezt. Hogy egy közelmúltbeli ellenpéldával éljek: a Bosszúállók: Végjáték eredményei esetében nemcsak a titokzatos marketing srófolta fel az elvárásokat, hanem a 10 éve felvezetett szálak lezárása és elvarrása is, ergo a franchise hosszú évek óta (valóban elismerésre méltóan) önmaga gerjesztette mindezt. Ebből viszont képtelenség lett volna akármilyen eredménnyel is jól kijönni, így nem is csoda, hogy a fantasztikus jegybevételi menetelése ellenére hamar felütötték a fejüket a csalódott hangok. Az X-Men széria pedig mindig is fajsúlyosabb volt az MCU filmjeinél, nehezebben is volt a hype generálható, nagy múlt ide vagy oda, és a Sötét Főnix esetében még hosszú idő kell, hogy megszabaduljon a rárakódott, mérgező, negatív hype-tól és a hibáit, valamint erényeit (igen, azok is vannak neki) önmagában lássuk. Mert a Sötét Főnix valóban nem méltó búcsú a franchise-tól, de nem is vállalhatatlan.

Hirdetés

Mert mi is akkor a legfőbb baj Simon Kinberg filmjével? A válasz tömören nagyon egyszerű: Simon Kinberg maga. Az ellenállás vége óta a széria forgatókönyvírójaként és producereként (felemás eredménnyel) tevékenykedő Kinberg megtétele rendezőnek egy több száz millió dolláros film élére, mindenféle rendezői tapasztalat nélkül az egyik legostobább stúdió-döntés a filmtörténelemben, sok szempontból alulmúlva a két évvel ezelőtti A múmiát Tom Cruise-zal. (Törvényileg kéne Hollywoodban szankcionálni, hogy megfelelő rendezői kredit nélkül senki se rendezhessen 200 milliós blockbustert!) Ugyanis a Sötét Főnix elsősorban a rendezésen bukik meg, nem a forgatókönyvön. Utóbbi sem a legacélosabb, de az ebben a státuszában is maradó Kinberg - az említett Az ellenállás vége után másodszor - nyúlt a képregényirodalom egyik leghíresebb történetéhez, a Főnix-Sagához, ami még egy tapasztalt rendezőnek is kihívás lenne - hogy mit hagyjon meg belőle, mit hagyjon el, változtasson meg inkább, a meglévő filmes univerzumban a karaktereket hogyan adaptálja ehhez a történethez -, nemhogy egy rutintalannak. Márpedig Kinberg rutintalan, ez a színészvezetésen és a dramaturgián is nemegyszer kiütközik. Az X-Menek mindig is karakterorientált filmek voltak és noha Kinberg is igyekszik mindezt megtartani, rendezőként nem időzik el rajtuk eleget, miközben a feje felett a hullámok egyértelműen összecsaptak a stúdió részéről.

Éppen ezért könnyű bemesélni azt is magunknak, hogy a színészek unták magukat (ez Jennifer Lawrence esetében tényleg igaz, tízszer jobban, mint az Apokalipszisben), de sokszor inkább nem kaptak megfelelő instrukciót, vagy nem sikerült egyszerűen csak a képességeiket érdemben kiaknázni. Kinberg piszok nagy szerencséje, hogy az olyan eszméletlen tehetségek, mint James McAvoy, Michael Fassbender, vagy Nicholas Hoult képtelenek rosszak lenni. Houltnak Az elsők óta most nyílt a legnagyobb tere, hogy háttérembernél többet bizonyítson, ami persze még így is kevés a színész tehetségéhez képest, de jobban járt, mint Alexandra Shipp Ciklonja, vagy Kodi Smit-McPhee Árnyékja, akiknek elsősorban a második félidő akciójelenetei kedveznek (a közönségkedvenc Evan Peters Higanyszála pedig nettó 5 percet, ha jelen van). A forgatókönyvíró Kinberg Xavier esetében lép egy merészet, hogy a joviális professzort antipatikusnak tűntesse fel, ami a rendező Kinberg miatt viszont nem mindig működőképes, Fassbenderrel viszont most is képtelenség hibázni, mégha érdemben már sem ő, sem pedig McAvoy nem főszereplők.

Hirdetés

Mert azt szintén a film számlájára kell írni, hogy már csak főszereplője miatt is igyekszik jobban a fiatalokra koncentrálni és ez olykor a filmszéria egy újabb oldalát mutatja be, mégha csak pillanatokra is. Nyilván a legnagyobb kérdés Sophie Turner alakítása volt a címszerepben, akire szintén rárakódott a toxikus hype, amit már a Trónok harca óta magán cipel és azt is inkább Sansa karaktere, semmint (korlátolt) színészi képességei miatt. Szerencsére Turner érezte azt, hogy nagy súly nehezedik a vállára és megtett minden tőle telhetőt. Ha van, amiben jobban működik a film, mint a szintén Kinberg által írt Az ellenállás vége, akkor az Jean Grey figurája. Hiába mondja el ugyanazt a sztorit a két film, csak más-más köntösben, Famke Janssen alakítása jobbára abból állt, hogy dühödten nézett maga elé és mindent elporlasztott, ezzel szemben Turner egy kétségbeesett, zavarodott, válaszok után kutató Jean és ezt Turner (közel) hibátlanul is hozza.

Hirdetés

Az más kérdés, hogy vagy a forgatókönyv, vagy a rendezés, vagy a sok újravágás miatt (esetleg ezek együttesétől) nem időzünk el annyit rajta olykor, mint amennyi a karakternek kijárna, de ez ugyanúgy igaz Tye Sheridan Küklopszára (habár az ő motivációi nem is feltétlenül követelik meg), vagy Jessica Chastain gonoszára. Utóbbinak mind a színészi tehetsége, mind a karaktere csúfosan kiaknázatlan, a nevére is - ami egyszer, ha elhangzik - csupán azért emlékezhetünk, mert magyar szempontból vicces.

Ami viszont nem különösebben komikus, az a film és ezt nem a negatívumok közé sorolnám. Az elsőkkel indított trilógia minden fajsúlyos témája ellenére lényegesen könnyedebb volt, mint az eredeti hármas és tónusában a Sötét Főnix leginkább utóbbihoz van közel. Mindemellett nem lehet elvitatni a filmtől még így sem, hogy kiállásában rendkívül impozáns mozi, akár az akciójeleneteket és azok nyersességét nézzük (a finálé vonatos haddelhadja az év egyik legjobbja), akár Hans Zimmer fülbemászó dallamait hallgatjuk.

Hirdetés

Furcsa, kissé széteső film lett tehát a Sötét Főnix, amire a viharos körülmények ellenére nem igazán lehet haragudni. A széria múltja és színészeinek nagyrésze még mindig tesz annyit hozzá, hogy ne hasson lélektelen pénzgyárnak, hogy egyben tartsa azt, amit Kinberg csak kínkeservesen próbál. Vizuálisan is talán ez idézi meg a leginkább a képregények, vagy a 90-es évek kultikus rajzfilmsorozatának a hangulatát, mindemellett 114 perces játékideje alatt sem igazán ül le a cselekmény. Méltánytalan lezárásnak nem mondanám, viszont a minőségéből - valamint az egyértelműen folytatásra játszó záró képsorokból - adódóan sajnálatosnak mindenképp. Mert ez a széria, ahogy azt már számtalanszor bizonyította, többet érdemel. Talán hamarosan ismét megkapja, de a feltámadásáig vélhetően sokak fognak hamut érezni a szájukban.

X-Men: Sötét Főnix

Kinek ajánljuk
  • Elkötelezett X-Men-rajongóknak!
  • Akik már vártak egy komorabb Marvel-filmre!
  • Amennyiben Fassbendert, McAvoy-t és Houltot bármiben elnézzük!
  • Az ütős látvány és vagány zene kedvelőinek!
Kinek nem
  • Akik már rég eltemették a franchise-t!
  • Ha kételkedtünk Sophie Turner színészi kvalitásaiban!
  • Amennyiben nem szeretjük, ha egyes színészek arccal a pénztár felé játszanak!
  • Ha egy ekkora filmtől elvárjuk, hogy érdemben meg legyen rendezve!
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.