Amióta márciusban leállították a Disney+-ra érkező Sólyom és a Tél Katonája forgatását a koronavírus miatt, azóta szinte semmit nem hallottunk a sorozat felől, mely a jelenlegi tervek szerint ősszel kerülne bemutatásra a maga hat részével, ahol a két címszereplő mellett Daniel Brühl Zémója, valamint Emily VanCamp Sharon Cartere is fontosabb szerepet kap.
Nemrég azonban az egyik főszereplő, a Sólymot alakító Anthony Mackie egy interjú során beszélt kicsit a projektről, melyben elárulta, hogy bár értelemszerűen kevesebb pénzből készül a sorozat, mint egy egész estés mozi, de sokkal inkább fog az egész hasonlítani egy filmre, mintsem egy hagyományos tévésorozatra:
Pontosan úgy forgatjuk ezt is, mint egy nagy költségvetésű Marvel-filmet. Mindenki, aki korábban közreműködött tévés produkciókban, azt mondta, hogy még sosem dolgoztak ilyen módon sorozaton. Lényegében leforgattunk egy kétórás mozifilm helyett egy hatórás kalandot, ami fel lesz bontva hat epizódra.
Ti várjátok már a Sólyom és a Tél Katonája-sorozatot?