Hirdetés

Leállították a Sólyom és a Tél Katonája prágai forgatását a koronavírus miatt

|

Újabb produkció sínyli meg a járvány terjedését.

Hirdetés

Egyre nagyobb méreteket ölt a koronavírus, ezt pedig a filmipar is kezdi megérezni, hiszen már nem egy film került át újabb időpontra annak érdekében, hogy elkerüljék a veszteséget az esetleges mozibezárások miatt (a Nincs idő meghalni után nemrég a Nyúl Péter folytatása jutott erre a sorsra), a Mission: Impossible 7-8. részének pedig a velencei forgatását kellett februárban eltolni határozatlan időre. Most a Disney is hasonló lépésre szánta el magát A Sólyom és a Tél Katonája kapcsán.

Hirdetés

A Disney+-ra készülő sorozat ugyanis az elkövetkezendő hetekben Prágában forgott volna, azonban a cseh kormány a betegség terjedésének lassítása érdekében nemrég betiltotta többek között a sport és kulturális események lebonyolítását, a filmvetítéseket, valamint a prágai filmfesztivál sem kerül idén megrendezésre. Mindezek miatt pedig a stúdiónak is le kellett állítania a múlt héten kezdődött munkálatokat, az egész stábot és munkacsoportot pedig visszarendelték Amerikába.

Ez már a második eset, hogy a sorozat forgatását le kellett állítani azok után, hogy januárban Puerto Ricóban földrengés miatt szüneteltették a munkálatokat. Hogy ez milyen hatással lesz a produkcióra, azt jelenleg nem tudjuk, mindenesetre bízunk benne, hogy a korábban augusztusra belőtt premiert nem kell elhalasztani. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.