Hirdetés

Clayne Crawfordot kirakták a Halálos fegyver sorozatból?

|

A színész balhézásai oda vezethettek, hogy el kell hagynia a sorozatot, most pedig nagyon gyorsan meg kell találnia az utánpótlást a stúdiónak.

Hirdetés

Ha a Fox úgy dönt, hogy folytatja a Halálos fegyver sorozatot, akkor a nézők a 3. évadban már semmiképp sem számíthatnak az egyik főszereplő, Clayne Crawford visszatérésére. Több forrás is megerősítette, hogy a stúdió nagy erőkkel keresi azt az új színészt, aki átveheti Martin Riggs szerepét. Ha nem sikerül időben megfelelő embert találni, akkor elképzelhető, hogy az egész sorozat kaszát kap.

Hirdetés

Sem a stúdió, sem pedig Crawford nem kommentálta még a pletykákat, viszont egy a sorozathoz közelálló forrás azt állítja, hogy semmi sincs még kőbe vésve. A színész távozásának híre nem meglepő azok számára, akik nyomon követik a sorozattal kapcsolatos eseményeket, ugyanis már néhány héttel ezelőtt elkezdett izzani Crawford lába alatt a talaj, amikor azzal vádolták, hogy a forgatásokon tanúsított viselkedésével ellehetetleníti a munkát, illetve kellemetlenül érzik magukat mellette a vele dolgozók.

A színész később egy bocsánatkérő nyilatkozatban kért elnézést viselkedéséért és látta be tetteinek súlyát. Hogy valóban megbánta-e, amit tett vagy csupán a lángok oltására tett kísérletének tudható be a közlemény nem tudjuk, de úgy tűnik a problémát ennyivel nem sikerült semmissé tennie. Az sajnos nem derült ki, hogy távozása önkéntes-e vagy a stúdió döntött úgy, hogy repülnie kell, viszont szomorú lene, ha miatta véget érne a sorozat, hiszen az akció-vígjáték szépen megtalálta közönségét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.