Hirdetés

Drakula sorozaton dolgoznak a Sherlock készítői

|

A világ legnagyszerűbb detektívje után a Sherlock sorozat mögött álló kreatív csapat elhozhatja a tévéképernyőkre a világ legismertebb vérszívóját is.

Hirdetés

A Sherlock rajongóknak talán kevésbé lehet jó hír, hogy a széria két atyja, Mark Gatiss és Steven Moffat a jövőben még kevésbé ér majd rá Benedict Cumberbatch és Martin Freeman kettősére, ugyanis a Variety jelentése szerint már formálódik az új projektjük. 

Hirdetés

Moffat és Gatiss nem kisebb figurát szeretnének a tévéképernyőkre költöztetni, mint Drakulát, amely a Sherlockhoz hasonlóan a BBC-n találhat otthonra (a tervek szerint ők ketten fogják írni a szériát, Sue Vertue cége, a Hartswood Films pedig a produkciós feladatokért felel). Hasonló formátumban képzelik el, mint a hírhedt nyomozó kalandjait, vagyis néhány filmhosszúságú epizódból áll majd össze egy évad. Bár ez nem került szóba, de spekulációk alapján lehetséges, hogy a Drakula széria is a jelenben játszódhat, elvégre a Sherlocknak is bejött az újítás, miért ne játszanák el Bram Stoker Drakulájával is?

Kíváncsian várjuk, hogy mit tudnak kihozni a témából Gatissék - egyelőre még a saját projektjeikkel vannak elfoglalva, de a következő munkájuk már a Drakula lesz. Remélhetőleg az elképzelésük nem fog arra a sorsra jutni, mint az NBC vámpíros sorozata Jonathan Rhys Meyersszel, amit egy évad után kaszáltak. (A fenti kép csak illusztráció.)

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.