Hirdetés

Tényleg ennyi volt a Sherlock?

|

Az egyik készítő beszélt a Sherlock jövőjéről.

Hirdetés

Hosszú szünet és várakozás után idén januárban végül csak visszatért a Sherlock a negyedik évadával. Ismét 3 epizódon keresztül követhettük Benedict Cumberbatch és Martin Freeman zseniális párosának történetét, azonban a szezon összességében már nem úgy tündökölt, mint azt sokan szerették volna. És ha ez még nem lenne elég, valószínűleg ennyi volt, nem lesz 5. évad. Legalábbis nagy rá az esély az egyik készítő, Mark Gatiss szerint.

Hirdetés

Gatiss (aki a készítés mellett a sorozatban is szerepel, hiszen ő kelti életre Mycroft Holmes-ot) a The Sunnak adott nyilatkozatában ezt mondta:

Őszintén megmondva fogalmam sincs, hogy lesz-e még egy évad. Hihetetlenül nehéz lenne most már Benedict és Martin naptárját összhangba hozni és úgy összeegyeztetni, hogy mindketten egyszerre érjenek rá. És aki látta a 3. rész utolsó perceit, az tudja, hogy egy lezárt és boldog helyzetben hagytuk őket. Ha tényleg ennyi volt a sorozat, akkor szerintem a megfelelő módon intettünk búcsút tőlük.

Mind Cumberbatch, mind pedig Freeman is a 2010-ben útjára induló sorozatnak köszönhetik hírnevüket. Freeman rögtön az első évad után megkapta Zsákos Bilbó szerepét A hobbit trilógiában, míg Cumberbatch először Khant alakította a 2013-as Sötétségben: Star Trek-ben, majd ő is csatlakozott a Középföldén zajló kalandhoz, mint Smaug hangja.

Tavaly pedig mindketten bemutatkoztak a Marvel Filmes Univerzumában: Freeman Everett K. Ross szerepében tűnt fel a Polgárháborúban (valamint a Fekete Párduc filmben is tiszteletét teszi) míg Cumberbatch Doctor Strange képében mutatkozott be, akinek az idén érkező Thor: Ragnarok-ban, valamint a Végtelen Háborúban is vélhetőleg fontos szerepe lesz.

Ezek mellett Cumberbatch-nek még egy Oscar-jelölést is sikerült összehoznia a Kódjátszmával, vagyis tisztán látható mennyire elfoglaltak lettek mindketten. Persze a színészek már többször elmondták, hogy szívesen folytatnák a sorozatot, ez aligha következik már be, de talán jobb is így. Azonban sose lehet tudni, mit hoz a jövő.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.