Karl Urban csatlakozhat az élőszereplős Dredd bíró sorozathoz

|

Az utóbbi évek egyik legkellemesebb meglepetése volt az, amit Pete Travis 2012-ben mutatott nekünk a Dredd mozi képében, amelyben ezúttal Karl Urban osztott igazságot. A folytatás helyett azonban egy sorozat valósulhat meg, ráadásul lehet, hogy a korábbi főszereplővel.

A 90-es években, Sylvester Stallone főszereplésével készült Dredd bíró inkább afféle bűnös élvezet volt, azonban 2012-ben, alacsony költségvetésből és Karl Urbannal a címszerepben megvalósították a szinte tökéletes adaptációt, amely nem csak hű volt a karakterhez, de brutális is, ahogy kell. Sajnos bevételi szempontból már nem teljesített olyan jól, mint kritikailag, viszont az évek során kialakult körülötte egy finom kis kultusz, amely - hozzáadva a készítők és Urban folyamatos próbálkozását - elegendő volt ahhoz, hogy még mindig napirenden legyen a folytatás. Egy újabb film helyett azonban egy élőszereplős sorozat készülhet Dredd: Mega City One néven, dark fantasy elemekkel. 

Hirdetés

Az élőszereplős széria készítéséért a független IM Global stúdió felel és Urban nemrég a TrekMovie-nak adott interjújában felfedte, hogy már folynak a megbeszélések a producerekkel arról, hogy visszatérjen Dredd bíróként a Mega City One sorozatban: 

"Tárgyalok velük róla. Azt mondtam nekik, hogyha jól megírják az anyagot és adnak Dreddnek valami tennivalót, valami funkciót, akkor vállalom. Szeretném."

Egyelőre még nem tudni, hogyan alakul a projekt sorsa, de szeretnénk minél előbb pozitív híreket hallani a Dredd sorozat felől, mert ahogy korábban Jason Kingsley producer is nyilatkozta: "Elvégre egy hatalmas világról beszélünk, ahol nem kevesebb, mint 400 millió történetet mesélhetünk el". 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!