Hirdetés

Évadkritika: Chilling Adventures of Sabrina - 2. évad

|

Sabrina, a tini boszorkány ott folytat mindent, ahol azt abbahagyta, miközben a sorozat maga lépéseket tesz a Pokol bugyrai felé - mind átvitt, mind konkrét értelemben.

A Chilling Adventures of Sabrina első évada kellemes meglepetésnek bizonyult: természetfeletti horror és kamaszdráma párosításával, valamint szimpatikus, vagy épp szimpatikusan szemét karaktereivel könnyedén levette e sorok íróját a lábáról még akkor is, ha nem mindegyik tudott teljes mértékben kibontakozni. Volt egyfajta bája az évadnak. Olyan bája, amelyet valamikor még a Buffy, a vámpírok réme tudott nyújtani (bár annál ez nem jobb, de ez most más lapra tartozik). Tetszett, hogy a főszereplő bármennyire is próbált javítani a dolgokon, sokszor csak rontani tudott azon, ami alapvetően is hibádzott. Mindemellett nem volt elhanyagolható tényező az sem, hogy a sorozat igyekezett a diverzitás jegyében megtenni a magáét - ennek fényében több olyan problémát érintett, amelyekkel való foglalkozásnak már maga a ténye is üdítőnek hatott. Tette ezt úgy, hogy közben Sabrina útját is terelgette valami sötétebb, borúsabb jövőkép felé, elérve azt, hogy feltornássza az elvárásainkat, izgatottságunkat az elkövetkezendő évadok irányába.

Hirdetés

A második évad ott veszi fel a fonalat, ahol az első elhagyta: Sabrina feladta halandó énjét, aláírt a Bestia Könyvébe, ezzel pedig eladta a lelkét az Ördögnek magának - akinek céljai továbbra is kifürkészhetetlennek hatnak. Boszorkányiskolába való beiratkozása emellett azt is vonja magával, hogy a halandó barátaival (Roz, Harvey, Susie) való kapcsolata egyre mostohább lesz, de legalább megpróbálja maga mögött tudni Harvey-t, akivel a kapcsolata már rég nem olyan, mint volt. Szó, mi szó, Sabrinával fordult a világ és van mivel küzdenie.

Ahogy az első évadnak visszatérő témája volt a rendszer elleni, illetve előre kijelölt helyünk elleni elemi küzdés, úgy ez megmaradt a második szezonra is (megtoldva még egy kis egyházkritikával). Sabrina és társai ismét abban a pozícióban találják magukat, hogy konfrontálódniuk kell a rendszerrel, vonatkozzon ez a rendszer akár a nemükre, akár arra, hogy ők maguk, személyekként milyen helyet foglalnak el azon a bizonyos sakktáblán. Az alkotók itt sem fogják vissza magukat és még tisztábbá válik, hogy túl a démonok, boszorkányok és halandók viszályain, itt mégiscsak egy sarkalatos, ám nem kevéssé állóképes kritikát fogalmaznak meg a nemek közötti egyenjogúsággal kapcsolatban. Jól alátámasztja ezt már az egyre inkább reflektorfénybe kerülő, de még mindig jobbára a háttérben machináló Mrs. Wardwell is, akinek karakteríve az évad egyik kulcsfontosságú történetszálává formálódik. Mrs. Wardwell-ről már korábban megtanultuk, hogy magának a Sátánnak dolgozik és az ő malmára próbálja hajtani a vizet azzal, ahogy Sabrina útját egyengeti és jobbról-balról sugdos a fülébe. Az írók ezúttal az ő kapcsolatukat is jobban feltárták, megismerkedésük történetét is megtudjuk, amit pedig látunk az egy klasszikus férfi-női alárendeltségi viszony históriája. Mrs. Wardwell története azért kulcsfontosságú esetünkben, mert az ő figuráján keresztül tudják a legjobban érzékeltetni azt, hogy igenis, a hagyományok, a berögződések ellen is bőven van értelme harcolni - és hogy a férfi korántsem olyan teljhatalmú, mint azt sokszor gondolja.

Hirdetés

A kívülállósága okán agresszorkodás áldozatává vált Susie is előre elrendeltetett szerepe ellen küzd, csak épp másként: az előző évadban már láttuk jelét annak, hogy egyre inkább kezdi saját magát, nemi irányultságát felvállalni, ezúttal azonban erre is még nagyobb hangsúlyt fektettek az írók. Susie saját magát immáron Theo-nak nevezi át, jelezve ezzel is, hogy nem a világnak való megfelelés, de önmagunkkal való őszinteség, az önazonosság a legfontosabb.

Hirdetés

Természetesen Sabrina sem marad ki ebből a küzdésből, ő azonban több fronton is harcol és története értelemszerűen többrétű, hiszen mégiscsak ő a címszereplő. Sabrinának egy részről bizonyítania kell helyét a boszorkányvilágban, ez azonban nem megy egyszerűen, hiszen félvérű lévén többen kinézik őt. Másrészről továbbra is arra törekszik, hogy a neki nem tetsző, avítt ideákkal és hagyományokkal szembemenjen (legyen szó akár arról, hogy egy férfiklubba csak férfiak térhessenek be, vagy hogy egy kifejezetten a szexualitásra kihegyezett népünnepélyen elveszítse szüzességét). Sabrina ebben a sorozatban továbbra is az örök ellentmondás megtestesítője - szembemegy a főpappal, szembemegy a legfőbb tanáccsal, megtesz minden tőle telhetőt, hogy saját sötét énjét megtagadja, valamint szembeszegül magával a Sátánnal is.

Dacára azonban minden igyekezetének és minden olyan gondolatának, mely számomra szimpatikus volt, a Chilling Adventures of Sabrina mégsem volt képes tartani azt a szintet, amelyet meglőtt az előző évaddal. Habár több szempontból kiegyensúlyozottabb lett a sorozat: a történetív valamelyest tisztább és egyenesebb, a férfiközpontú uralom felé tett szurkálódás találó (még ha egy leheletnyit túl is tolták), mégis sikerült aláásniuk magukat az alkotóknak. Több észrevételem közül az egyik, hogy bár az első évad sem a humoráról volt híres, meglehetősen sötét hangnemet ütöttek meg ott is, ezt itt még tovább fokozták. Több ízben érezhető volt, hogy túlontúl komolyan veszi magát, mintha görcsösen azon lett volna, hogy minél sötétebb, minél komorabb tónust üssön meg, nehogy véletlenül összetévessze valaki egy lágyabb szívű sorozattal. Éppen ezért erőszakból, vérből, agresszióból még többet kapunk, ami azonban egy idő után kissé fárasztóvá válik. Ahogyan abba is gyorsan bele lehet unni, hogy mindenhez amiben benne van a "holy", azaz "szent" szó, kifordítják és ellentétjére billentik (lesz belőle egy "unholy", ami náluk egyenlő a "holy"-val). Egy ideig jópofának hat, de gyorsan manírossá válik és erőltetetté (nagyjából, mint amikor a Battlestar Galacticában "fuck" helyett "frack"-et használnak). Ezek ugyanakkor apró bökkenők, a nagy egészet kevéssé megtépázó apróságok. Tudom én.

Hirdetés

A nagyobb gond abban rejlik, hogy bár egyes karakterekkel szépen bántak (Sabrina, Ambrose, Prudence, Theo, Mrs. Wardwell), voltak, akik a rövidebbet húzták. Harvey és Rosie kettőse például minden igyekezetük ellenére is ellaposodott - utóbbi saját apjával való konfliktusa teljesen elsikkadt, valamint azt is sikerült elkótyavetyélniük a forgatókönyvíróknak, hogy igazi súlyt adjanak a bekövetkező vakságának (ne aggódjon senki, igazi spoilernek nem nevezném, hiszen számíthattunk rá). Szegény Harvey-nak persze még ennyi sem jutott, ő a totális érdektelenség limbójában vegetál. Közös jelenetük és Sabrinával való kisebb-nagyobb súrlódásaik kevéssé nyomtak sokat a latban, inkább a sorozat tinédzserszappanopera-jellegét erősítették, melyet - igen - most negatívumként tüntetek fel. Alapvetően picivel érdekesebb, de nem kevéssé elfuserált karaktert faragtak Sabrina újdonsült barátjából Nickből is, akivel próbáltak legalább valamit kezdeni, de végül mintha feladták volna a dolgot. Jó példa erre a Lupercalia című epizód, melyben gyatra, élettelen próbálkozást hajtottak végre annak érdekében, hogy érdekessé tegyék őt.

Nem segít az évad pozitív megítélésében az sem, hogy az utolsó epizódban már-már Bűbájos boszorkákra hajazó hangnemet ütöttek meg az alkotók és egyik halva született fordulatot lőtték el a másik után, hogy aztán a nagy elánnal belengetett apokaliptikus fináléból csak egy nagy, kipukkant lufi legyen. Olybá tűnik, hogy eddigre az írók teljesen kifogytak mind a valamire való ötletekből, mind pedig a pénzből, ami maradt, azon pedig egyetlen varázsige sem segít. Kár érte. Azért pedig külön haragszok, hogy a már-már röhejesnek ható, gyenge lábakon álló finálébeli drámát a The Doors zseniális The End című dalával dúcolták alá. Nem csak hogy méltatlannak hat, de ha ismeri az ember a dalszöveget, akkor heves szemöldökráncolás lehet a vége.

Mindent összevetve tehát csalódást keltő volt az évad. Nem mondható, hogy nem volt mentes az erényektől: egyenesebb vonalon haladt, bizonyos értelemben összeszedettebb volt az első szezonnál, a társadalmi elvárásokkal való konfrontálódást, valamint az egyházi bigottság témakörét igyekezett szépen körbejárni. Akadt egy-két emlékezetesebb szegmens, a jós-epizód kifejezetten jó volt, de a Testrablók támadását megidéző etap is okozott kellemes pillanatokat, valamint értékelendő, hogy bevállal bizonyos témákat, nevezetesen Susie fiúvá válását és ennek elfogadását. Mindezek mellett azonban megfeledkezett arról, hogyan váljék igazán szórakoztatóvá és miként használjon bizonyos karaktereket. Igazi dráma helyett olcsó szappanoperának lehetünk tanúi, igazi katarzis híján pedig csak egy röhejesen összetákolt, légből kapottnak tűnő fordulatokkal tarkított, inspirálatlan befejezésre futotta. De talán a legnagyobb szívfájdalmam, hogy az alkotók csak nem fogadták meg az előző évad végén adott tanácsomat: Salem nemhogy nem kapott igazán érdemi szerepet, de továbbra is hallgat, mint a sír. Az élet nem fair.  

Hirdetés

Chilling Adventures of Sabrina - Második évad

Kinek ajánljuk
  • Akik nagyon szerették az első évadot - ők sok szeretnivalót fognak találni a másodikban is.
  • Akik nem bánják, ha több a szappan a kelleténél.
  • Akik nem bánják, ha egy sorozathoz némi feminizmus is járul.
Kinek nem
  • Akik az első évad báját szerették volna viszontlátni.
  • Akik kiütést kapnak a feminista, liberális témáktól.
  • Akik nem szeretik, ha a drámát szappanoperával helyettesítik.
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.