Hirdetés

Luke Cage 2. évad - kiderült, mikor érkezik a folytatás

|

Egy rövid előzetesben leleplezésre került, hogy mikor debütál a Luke Cage 2. szezonja.

Hirdetés

A holnapi nap folyamán végre megérkezik a Netflix egyik nagysikerű szuperhősös sorozatának, a Jessica Jones-nak a folytatása, melynek 2. etapja nagyon ígéretesnek tűnik az előzetes alapján. Azonban nem ez lesz az egyetlen képregénysorozat, ami idén visszatér, hiszen Luke Cage is megkapja a maga folytatását, és most már azt is tudjuk, hogy mikor: június 22-én lesz a premier, a bejelentéshez pedig egy rövid teasert is kaptunk.

Hirdetés

A folytatásban miután Luke Cage tisztázta a nevét, azzal kell szembesülnie, hogy kisebb sztárrá vált Harlemben, ami új kihívásokat és még több megmentendő embert jelent. Hamarosan azonban egy új ellenfél tűnik fel, emiatt pedig kénytelen lesz a hősiességet a gonoszságtól elválasztó vékony határon egyensúlyoznia.

A címszereplő Mike Colter mellett Simone Missick is visszatér Misty Knight szerepében, Rosario Dawson Claire Temple-ként, Alfre Woodard mint Mariah Dillard, Theo Rossi mint Shades, illetve Finn Jones alakította Danny Rand, azaz Iron Fist is feltűnik majd az új évadban. Hozzájuk csatlakozik az új epizódokban Mustafa Shakir, akinek karaktere bosszút állni érkezik Harlembe, illetve a Gabrielle Dennis alakította Tilda Johnson, aki egy folyton bajba kerülő orvos lesz.

A Luke Cage második évada tehát június 22-én debütál a Netflixen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.