Feltehetően kevés olyan megosztott rajongótábor létezik, mint a Star Wars-é, ami részen abból is fakad, hogy a saga több generációt hódított már meg, eltérő ízlésekkel, igényekkel és szemlélettel. Abban azonban a legtöbb rajongó egyetértett a közelmúltban, hogy lassan a mozgóképes tartalmakkal is ideje lenne elmozdulni a messzi-messzi galaxis más korszakaiba, hiszen azt több ízben láttuk már - könyvek, videojátékok -, hogy a Skywalkereken túl is mennyire gazdag ez a franchise.

Az akolitus számos tekintetben vérfrissítő produkciónak ígérkezett, ami egy új korban játszódó, Sith-nézőpontú történetként lett beharangozva - elméletben garantált közönségsiker lehetett volna, a valóság azonban a Disney-éra talán legnegatívabb online fogadtatását eredményezte. Még ha ez a gyűlölethullám némileg túlzó is és sok esetben nem a minőségre irányul, a széria leginkább egy rétestészta hosszúságú pilot hatását kelti, ahol minden izgalmas ötletet beárnyékol valamilyen inkonzisztencia vagy gyenge kivitelezés.

 

Mint azt a dupla epizódpremierrel kapcsolatos írásomban kifejtettem, hibái ellenére kifejezetten bizakodó voltam a történet további alakulását illetően. A lelkesedésemben közrejátszott, hogy az alkotó Leslye Headland egyfajta nyomozós krimit ígért, ami új színt vinne a megszokott formulába, és a lore bővítését is belengette, például a Legendákból inspirálódva. Nos, a hagyományosabb nyomozós szálat gyorsan elfelejthettem, a Jedi-gyilkosságokkal kapcsolatos legtöbb rejtélyre ugyanis hamar válaszokkal szolgált a sorozat, és a legtöbb fordulat (mint a maszkos Sith személye vagy a Jedik szerepe az ikrek múltjában) kilométerekről sejthető volt.

Headland viszont látszólag elvégezte a házi feladatát, és alaposan beleásta magát a Star Wars mítoszába, legyen szó Kánonról és Legendákról egyaránt. A messzi-messzi galaxisban járatosabb rajongók számára üdvözlendő lehetett a sok-sok ismerős elem, beleértve régi-új lényeket (a nyomkövető Bazil faja egészen 1979 óta létezik), a fénykardokat is blokkolni képes kortózis nevű fémet (szintén a Bővített Univerzumból ered), vagy más könyves fanservice-t, mint például Vernestra Rwoh fényostora vagy egy bizonyos meglepetésvendég felbukkanása az évadzáróban.

Ami még mindenképp a pozitívumok közé sorolható, hogy az új környezet - a Star Wars irodalmában már évek óta hódító Köztársaság fénykora - hozott némi frissességet. A cselekmény száz évvel a Baljós árnyak elé tehető, amikor a Jedik már évszázadok óta nem találkoztak élő Sith harcossal, és a Köztársaságtól független szervként működnek. Ahogyan azt szintén beharangozták, a széria minden eddiginél élesebben kritizálja az általában klasszikus jófiúknak beállított Jediket, legyen szó arról, hogy önkényesen meghatározzák, ki használhatja az Erőt, vagy hogy gyerekeket szakítanak el a családjaiktól, akiket aztán soha többé nem láthatnak a szüleik. Az akolitus Jedijei is megtestesítik mindazokat a jellemhibákat, amelyek ahhoz vezetnek, hogy száz évvel később a Rend orra előtt vegye át a galaxis irányítását a Sötét oldal.

Ezzel pedig rá kell térnem a negatívumokra is, hiszen az említett koncepciók említése hozza magával a sorozat egyik legnagyobb gyengeségét. Hiába jelez ugyanis átgondoltságot, ahogy a különböző Jedi-vonások megjelennek az egyes karakterekben (Sol mint bölcs, de az érzelmei által befolyásolt mester; Yord mint az elavult dogmákat hiún követő lovag; Jecki mint a jószándékú padavan, aki köszönőviszonyban sincs a galaxis lakóinak problémáival), ezeket mégis roppant felületesen ábrázolja a sorozat. Épp, mint a legtöbb szereplőt.

Nagy hiba volt, hogy a játékidőből két epizódot is az elnyújtott és ismétlődő flashbackre pazaroltak el a készítők, ráadásul azokat is olyan pontokra beszúrva, amikor zavaróan megtörték a jelenben zajló cselekményt. Látszólag a boszorkányokat és a múltbeli történéseket nagyobb horderejűnek ítélték meg, mint amekkora valójában volt. Ha pedig azért kaptunk két részt ugyanannak az eseménynek az újramesélésével más-más szemszögekből, hogy valamivel kitöltsék az időt, akkor ezt lehetett volna inkább a karakterek mélyebb bemutatására szánni. Az akolitus első évadában ugyanis távolról sincs annyi történés, ami indokolná a hosszúságát, vagyis újabb példája annak, hogy valami sorozat helyett sokkalta jobban működött volna egy feszesebbre vágott mozifilmként.

Ez a kizökkentő strukturálás és az átlagosan félórás epizódok azt eredményezték, hogy a szereplők zöme kidolgozatlan maradt, amelyen határozottan nem segített a színészi munka sem. Szerencsére akad ellenpélda, Sol mester (Lee Jung-jae) és Qimir (Manny Jacinto) mind jellemükben, mind alakításban kiforrottabbak, mindkét színész odatette magát, és ezeknek a figuráknak a forgatókönyv is több teret engedett. Ám ezzel szemben a Vernestrát alakító Rebecca Henderson, valamint a Mae/Osha testvérpárt megszemélyesítő Amandla Stenberg sajnos kifejezetten csapnivalóak. Néha túlzásnak tartom azokat a mémeket, amikor egy-egy színészt ugyanazzal a semmitmondó arckifejezéssel szúrnak be az érzelmi skála különböző végleteihez, de Stenbergnél tényleg nehéz megítélni, hogy mikor milyen érzelmet próbált közvetíteni. Ez pedig elég komoly probléma, ha ennélfogva nem sikerül kapcsolódni a főszereplőkhöz.

Mindennek tetejébe a forgatókönyvre is ráfért volna néhány felülvizsgálás. Már az évadnyitó írásomban is megemlítettem a sokszor bugyuta és expozíciószagú dialógusokat (az egyik legalapvetőbb írói hiba: "mutass, ne mesélj"), ami végig tetten érhető volt, de ennél is zavaróbbak voltak az olyan következetlenségek, mint például Mae és Osha néha pillanatok alatt átforduló motivációi, vagy a származásuk kérdése, ami gyakorlatilag csak be lett dobva, de valójában semmilyen hatással nincs a történetre. És ez sajnos végeredményben rengeteg jó vagy izgalmas ötletről elmondható.

Nem tartozom azok közé, akik csapnivalóan rossz sorozatként fognak emlékezni Az akolitusra. Értékelem az újító szándékát, bizonyos felvetett gondolatait, a fénykardpárbajok valóban színvonalas kivitelezését. Ugyanakkor ez az évad olyan volt, mint egy nagy jegyzettömb tele jó ötletekkel, amelyek mindössze felvázolva vannak, nem pedig olyan módon kifejtve, ahogyan azt egy színvonalas sorozat megkívánná. Az biztos, hogy lenne még mit elmesélni, sőt a finálé alapján igazán most indulna be a történet. Ha azonban a nézettségi mutatók alapján a Disney mégis úgy dönt, hogy megrendeli a folytatást, azt érdemes lesz kompetensebb kezekre bízni.

Hallgass meg egy másik véleményt is: