Hirdetés

Ekkor érkezhet a The Boys második évada

|

A főszereplő színész utalása szerint már nem kell olyan sokat várni a folytatásra.

Bár jelenleg a szuperhősök korát éljük, azért volt egy kis kockázat az Amazon idei vállalkozásában, hiszen csak remélni tudták, hogy a nézők ráharapnak majd a The Boysra. A cég fejesei azonban annyira bíztak a sikerben, hogy már az első szezon premierje előtt berendelték a folytatást. És milyen igazuk lett. A széria ugyanis rövid időn belül a stúdió egyik legsikeresebb sorozata lett valaha, ráadásul a kritika is szerette, ezért sokan bízni kezdtek abban, hogy a nagy népszerűségnek és korai berendelésnek hála nem kell majd annyit várni a második évad érkezésére. Jelenleg pedig úgy tűnik, hogy mégis ez a helyzet.

Hirdetés

Legalábbis ha hihetünk a főszereplő Karl Urbannek, aki nemrég a saját Instagram-oldalán tett közzé egy hivatalos fotót. Ebből kiderült, hogy a forgatás épp a végéhez ért, a csapatban pedig mindenki nagyon várja már a premiert, amelyre valamikor 2020. középső felében (azaz valamikor június-július környékén) kerülhet sor. Persze hivatalos bejelentés még nem történt a pontos dátumot illetően, de talán hamarosan megkapjuk az első ízelítőt is az új évadról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.