1998-ban Steven Spielberg Tom Hanksszel a főszerepben elkészítette a háborús filmek sokak szerint magnum opusát, a Ryan közlegény megmentését, amely kendőzetlen brutalitással, részletességgel és realista ábrázolásával engedett bepillantást a második világháború borzalmaiba. Nem is maradt el a siker: Spielberg megkapta érte 2. rendezői és 3. Oscar-díját, ám neki ennyi nem volt elég.
Rögtön a film után Hanksszel közösen elkezdtek ötletelni azon, miként lehetne ezt a témát még jobban kiaknázni, és tovább merülni a háború világában annak sokat és keveset látott dolgaival egyaránt. Forrásanyagként felhasználva Stephen Ambrose azonos című könyvét hamar megszületett a 10 részes Az elit alakulat minisorozat ötlete, amelyben az HBO is látott fantáziát. Gyorsan le is csaptak a lehetőségre, és a Spielberg-Hanks duó vezetésével illetve executive produceri felügyeletével 2001-ben be is mutatták az alkotást.
A végeredmény? Olyan kortalan, fontos és tényleg tökéletes alkotás, amelyre ma sem lehet másként hivatkozni, mint minden idők egyik legjobb sorozata.
Mivel hamarosan jön az AppleTV+-ra a következő világháborús miniszéria, A levegő urai (Masters of the Air), kötelességemnek láttam, hogy megemlékezzek az elődökről (lesz tehát a tervek szerint írás a The Pacific - A hős alakulatról is). Viszont sokat gondolkoztam azon, hogy ezt egy kritika formájában, vagy csak amolyan ismertető/visszatekintő írásként tegyem meg. Végül utóbbi mellett döntöttem, mert ennyi év távlatából nem hiszem, hogy tudnék bármi olyan új, vagy érdemleges dolgot mondani, amely ne hangzott volna már el legalább egyszer valahol.
De mégis, mitől működik Az elit alakulat annyira, hogy több mint 20 év után is köröket ver a ma készülő sorozatok túlnyomó többségére? Hogy lehet az, hogy egy 2001-es széria(!) ennyire jól nézzen ki vizuálisan még ma is, miközben nem felejt el hiteles, sokkoló, és sokadik megnézésre is izgalmas maradni, sőt, a legnagyobb tisztelettel adózik az áldozatok, illetve a túlélők emléke előtt?
Egyrészt kellett a Spielberg-Hanks páros teljes odaadása. A kezdetektől fogva látszott, hogy nem egy új Ryan közlegény megmentését akartak csinálni. Hanem egy annál sokkal személyesebb, emberközelibb sztorit arról, hogy milyen volt a történelem eddigi legnagyobb és legvéresebb háborúja a frontvonalban, és amögött. Hogy mit éltek át a katonák, akiknek meg kellett vívniuk a harcot a nem is olyan arctalan ellenséggel néha a legzordabb körülmények között. Ehhez pedig azt a formabontó megoldást választották, hogy nem egy embert, hanem egy egész századot tesznek meg főszereplőnek. Így történt, hogy a fókusz az Easy-századként elhíresült ejtőernyős alakulatra került, akiket az 1942-es kiképzéstől kezdve a normandiai partraszálláson át egészen az európai hadszíntér utolsó másfél évével bezárólag követhetjük figyelemmel. Carentan ostromát, az ardenneki offenzívát Belgiumban, valamint további kisebb-nagyobb bevetéseket túlélve mire az Easy elért Hitler Sasfészkéig, addigra az egyik legtöbb veszteséget elszenvedő század lett az amerikai hadseregben.
Azzal, hogy a 10 epizód mindegyikében ugyanazoknál a katonáknál maradunk, nem tudunk nem kötődni hozzájuk. Már azzal megalapoznak ennek, hogy az első részben végigkövethetjük a kiképzésüket. A megpróbáltatásokkal és nehézségekkel teli gyakorlatok alatt együtt kovácsolódunk velük mi is egy csapattá, ám az igazán erős kapocs a közös, szívből jövő utálat útján jön létre, amelyet katona és néző együtt táplál Sobel parancsnok irányába. A szerepben David Schwimmer, a Jóbarátok Ross Gellerje tűnik fel, aki tökéletesen és meggyőzően hozza a tenyérbemászóan alattomos, mocskos kis sunyi felettest. Az a fajta karakter, akit legszívesebben ott helyben felképelnél, de még pont nem megy át idegesítőbe.
Emellett minden egyes epizódot az Easy néhány túlélő veteránjának rövid kommentárja nyit. Ezek az interjúbetétek az egyes túlélőkkel külön érzelmi töltettel bírnak, hiszen ez adja meg azt a plusz érzést bennünk, hogy ami ezután következik, az bizony valóban megtörtént. Legyen az bármennyire is megrázó, sokkoló, és hihetetlen. Így figyelve a történéseket pedig tényleg egy egészen új élményt jelent elmerülni a háború poklában. És éppen ezért szívbemarkoló minden alkalommal, amikor egy megkedvelt, szeretett karakterünk egyszer csak meghal, mert véletlenül lábon lövi magát, ami artériát ér. Vagy a visszavonulás közben egy kósza lövedék eltalálja. Vagy bombatalálat éri a rókalyukát, ahova épp a bombázások elől menekül. Esetleg végleg megbénul, és haza kell térnie. Vagy olyannyira beleőrül a társai elvesztésébe, hogy lehetett addig bármilyen erős, vezetői jellem, teljesen elveszti az eszét, és többé nem képes ellátni feladatát.
A sorozat ugyanis sosem zárkózik el a háború borzalmaitól. Semmi izgalmas, hősies nincs a harcokban, ahogyan azt itt ábrázolják is, és nincs öröm az erőszakban sem. Sőt, Az elit alakulat mindent megtesz azért, hogy megmutassa: a háború az egyik, ha nem a legrosszabb dolog, ami történhet egy emberrel. Legyen szó a Carentanért folytatott véres harcokról, Bastogne kegyetlen téli állóháborújáról, amikor a katona egyetlen normális élelme a citromporos hó volt, és örülhetett, ha éjjel csak az egyik lábujja fagyott el; vagy az első megrendítő találkozás egy koncentrációs táborral. Mind olyan mélyen és olyan erősen képes hatni a nézőre, hogy a stáblista után is még percekig maga elé meredve gondolkozik el a látottakon.
Itt nincs szó arról, hogy hősiesen, dicsőségvágytól fűtve és mindenféle halálfélelem nélkül, golyózápor közepette meg kell rohamozni, el kell foglalni valamit nagy robbanások közepette. Nem. A feladatot el kell végezni, de az összecsapásokat amennyire csak lehet, el kell kerülni, és a túlélésre kell koncentrálni. Mindezek előtt pedig, ahogyan az a sorozatban is elhangzik: el kell fogadnia minden egyes katonának, hogy már rég halott. Mert minél előbb elfogadják ezt, annál hamarabb tudnak úgy működni, ahogy egy igazi katonának kell: kegyelem, lelki furdalás, együttérzés nélkül. Hiszen csak akkor van remény. És minden háború ezen múlik.
Az elit alakulat attól sem riad vissza, hogy megmutassa mindkét oldal rossz, illetve emberi oldalát. Itt egyik fél sem egyértelműen fekete vagy fehér. Az amerikaiak, sőt, a főszereplő karakterek is simán követnek el olyan tetteket, amire egyáltalán nem lehet büszke senki: foglyok brutális kivégzése, otthonok kifosztása ugyanúgy jellemző volt mindkét félre, ezekre pedig nem egy példát is láthatunk. Ezzel tovább árnyalódik az összkép, valamint az egyetemes igazság, hogy a háborúban nincsenek jó és rossz oldalak, csak szemben álló felek. És persze az, hogy mindig a győztesek írják a történelmet.
Visszakanyarodva még a korábban feltett kérdésemre: a készítők maximalizmusa is létfontosságú volt, hogy minden a lehető leghitelesebben adja vissza a háború poklát. Az elit alakulat volt sokáig a legdrágább sorozat, amit valaha készítettek: a költségvetése körülbelül 125 millió dollár, azaz epizódonként átlagosan 12,5 millió dollár volt. Viszonyításképpen: A mandalóri 15 millió dollár/epizódba, a Trónok harca utolsó évada 2019-ben pedig szintén 14-15 millió dollár/epizódba került.
A szériát nyolc-tíz hónapon keresztül forgatták az angliai Hatfield közelében (itt készült a Ryan közlegény megmentése is). Itt különböző díszleteket építettek, köztük több európai város, a belgiumi Bastogne, a hollandiai Eindhoven és a franciaországi Carentan részletes másolatait. Emellett a Németországban és Ausztriában játszódó jeleneteket Svájcban, Brienz falujában és annak közelében vették fel, tehát ahol lehetett, ott autentikus környezetben forgattak.
A történelmi pontosság érdekében Spielbergék olyan forrásokat is felhasználtak, mint az Easy század katonájának, David Kenyon Websternek az emlékiratait, aki a szériában is fontos szerepet kap. De konzultáltak Dale Dye-jal, az Egyesült Államok tengerészgyalogságának nyugalmazott parancsnokával is, aki a Ryan közlegény megmentésének tanácsadója is volt, és aki maga is feltűnik ebben a sorozatban, mint Robert Sink ezredes. Dye nem csak tanácsaival látta el a készítőket, hanem egy 10 napos katonai kiképzőtábort is tartott a színészeknek, amely a brit Királyi Légierő által vezényelt ejtőernyős kiképzést is magába foglalt. Mi ez, ha nem maximális elhivatottság?
Végezetül nem lehet elmenni szó nélkül a karakterek mellett sem, akik az egésznek a sava-borsa, hiszen nélkülük fele annyira sem működött volna olyan jól a széria. Persze lehetne mondani, hogy hozott anyagból könnyű dolgozni, megvolt az írott, és sokszor a tényleges alapok is a veteránok képében. De ettől függetlenül elbukhatott volna a sorozat rajtuk, ha túlságosan is heroikusan, pátoszosan, vagy akcióhősökként vannak bemutatva. Ám erről egy pillanatig szó sincs, sőt. A lehető legesendőbb, leghétköznapibb figurák ők, akik csak tették azt, amit megkövetelt tőlük a haza. Mivel nincs kimondottan főszereplő, így én sem szeretnék kiemelni senkit közülük, mert egyrészt nem lenne fair a többiekkel szemben, másrészt pedig mert igazából nem is lehet kiemelni senkit igazán. Az összes karaktert ugyanis egyenrangúként kezeli a sorozat, és bár mindenkinek megadatik a kellő mennyiségű játékidő, igazán együtt, egymással interakcióban és egymás mellett működnek tökéletesen. Pont, mint a katonák a való életben.
Azt pedig külön szórakoztató figyelni, hogy mennyi ma már ismert, befutott színész tűnik fel a sorozatban kisebb epizódszerepekben, cameókban. Egy ponton feltűnik majd a fiatal Tom Hardy, a szárnyait bontogató Michael Fassbender és James McAvoy, a zöldfülű Jimmy Fallon, vagy éppen Simon Pegg is, csak hogy pár igazán nagy nevet kiemeljek.
Bár az elején azt írtam, hogy egy ismertetőt/visszatekintőt írok kritika helyett a sorozatról, ahogy nézem, így a végére csak lett belőle egy ilyen vegyes felvágott. Na sebaj, oda se neki. Őszintén, egyébként se tudom, ki fog idáig eljutni az olvasásban, de annak mindenképp jár a pacsi, aki még itt van. Meg egyébként is: ha van cím, ami megérdemli a hosszú írást, akkor az ez az. De tényleg nem szeretném tovább szaporítani a szót. Ha még nem láttátok volna Az elit alakulatot, tegyetek magatoknak egy szívességet, és azonnal pótoljátok ezt a megkerülhetetlen tévés alkotást. Nem fogjátok megbánni. Ha pedig már láttátok, akkor... Nos. Miért ne nézhetnétek meg újra?
Nagypapa, te hős voltál a háborúban?
Nem. De hősök közt szolgáltam.
