Hirdetés

Filmklasszikus: Ryan közlegény megmentése

|

Húsz éves lett Steven Spielberg klasszikus háborús drámája

Az első huszonnégy perc. Nem kell bemutatni, ismeri mindenki: normandiai partraszállás úgy, ahogyan addig a filmtörténelem során soha be nem mutatták. Leszakadó testrészek. Halálhörgés, siralom. Káosz bokától fejtetőig. A horror maga. Kurtz ezredes se láthatott ilyen borzalmakat az ő vietnámjában, mielőtt önkéntes száműzetésre adta volna a fejét és kiskirályként élt volna a maga kis birtokán. Azóta szinte közhelyszámba megy egy háborús filmben ilyen rögrealistán ábrázolni a háborút, kikukázva a glorifikálás minden eshetőségét és szinonimáját. A rángatózó kamera, a közvetlenség, a teljes testi jelenlét illúziója azóta beitta magát az egyetemes filmtörténetbe, be az eszköztárak közé és mostanság már tényleg az volna az érdekességszámba menő dolog, ha valaki ezeket hanyagolná és visszatérne azokhoz a filmekhez, amik inkább csak úgy tessék-lássék módjára ábrázolják a háború poklát. Érdemes megfigyelni ebben az ominózus csatajelenetben, miként kerüli Spielberg a perspektívát: nincsen karakter, akibe bele tudunk kapaszkodni (talán amikor meglátjuk Tom Hanks-et, kicsit megnyugszunk, de gyorsan tovaszáll az érzés), nincsen Hős, nincs uralkodó nézőpont. Csak Te vagy és még kismillió másik körülötted, amint sorban hullanak el édesanyjukhoz rimánkodva, kifordított belső szervekkel. A "zsigeri filmélmény" nem fedi teljesen azt, amit ez a majd' fél óra ad a nézőnek. Káosz, vagy méginkább: KÁOSZ. Elnézve több év után először ezt a jelenetet arra gondoltam, talán ha csak ennyit rendez meg Spielberg ebből az egészből, már azzal is sokat nyertünk volna. Itt persze - megannyi állítással ellenben - a film zsenije még nem áll meg.

Hirdetés

1998-ban vagyunk. Spielberg ekkor már túl van két Jurassic Park-filmen, háromszor küldte ereklyére vadászni Indiana Jones-t és bizony túl volt már egy-két bukáson is (Hook; 1941). A rendező közvetlenül a Ryan közlegény megmentése előtt készítette másik történelmi eposzát, a fekete rabszolgaság idején játszódó Amistad-et, így nemigen volt lehetősége arra, hogy kipihenje a téma feldolgozása okozta megpróbáltatásokat. [Mert példának okáért a Schindler listáját megelőzően lehetősége nyílt elkészíteni a Jurassic Parkot, ami azért hangvételében igen nagy kontrasztot nyújtott.] Rögtön fejest ugrott Ryan közlegény megmentésébe - egy újabb epikus terjedelmű történetbe, mely felért a rendező részéről egy saját magát illető újradefiniálásnak, ugyanakkor nagyon is ott volt az a félreérthetetlen rendezői érintés, mely minden filmjének sajátja és mely minden filmjét lehetővé teszi arra, hogy instant felismerjük. A Ryan közlegény megmentése kétségkívül egy olyan rendező munkája, aki érett, megfontolt és komoly, ugyanakkor magával hozta azokat a belső tulajdonságokat, amik miatt [is] megszerettük filmjeit első körben.

Mindenki egyért és a humánum szüntelen keresése

A partraszállás jelenetét követően ismerjük meg a főszereplőket: Miller kapitányt (Tom Hanks) és csapatát. Alig heverték ki a mészárlás okozta sokkot, már jön is az újabb küldetés - ki kell menekíteniük és épségben hazavinni bizonyos James Ryan közlegényt. James Ryan nem különlegesebb a másik közlegénynél. Nincs birtokában tudás, mely megkülönböztetné őt a többiektől és amivel esetleg megnyerhetnék a háborút, nincs semmije, amitől több lenne másnál. Viszont James Ryan elvesztette összes testvérét a háborúban és ott fent úgy ítélték meg, megkímélnék az édesanyát attól a megrázkódtatástól, hogy egyszerre értesüljön fiai haláláról és még amiatt is izguljon, vajon mi lehet az egyetlen életben maradt gyermekével. Bagatell, ugye? Sőtmitöbb, nevezhetjük akár színtiszta pátosznak is, amerikai csillagsávos lobogóval hibátlanul bevont millitary-propaganda, mely sugallja: Amerika törődik fiaival és nem hagy hátra senkit. Lehet így nézni. És őszintén szólva a jelenet a Lincolnt idéző fejessel és mindennel együtt szinte fogcsikorgatóan hazafias - cukormázas, ha úgy tetszik. Vegyük még hozzá a zárójelenetet és ezzel meg is volnánk a filmet illető negatívumok sorolásával. Mind tudjuk, hogy Spielberg néha túlcsordul és nem mindig képes időben lezárni történeteit (lásd: A.I., illetve a jelen tárgyalt alkotást). Nézzük el neki. De tényleg.

A Ryan közlegény megmentésének egyik legszembetűnőbb tulajdonsága - ami már a nyitójeleneten is erősen érződik -, hogy itt bizony nem a heroikus küzdelmek lesznek középpontba állítva és még véletlenül sem olyan embereket fogunk látni, akik továbbviszik a Charles Bronson-, Clint Eastwood-, Telly Savalas-képviselte férfias megjelenést. Spielberg filmje bár az ún. küldetésfilmek csoportjába sorolható, mégis különbözik azok jeles képviselőitől. Nem macsó, nem pimasz, nem laza, mint a Piszkos tizenkettő, avagy a Kelly hősei. Nem szatirikus, és nem jár vele akciófilmes kielégültség-érzet. Cserébe akkora emberségesség szorult belé, mint tíz másik filmbe se. Spielberget, illetve az általa rendezett filmjeit sok helyütt érte kritika azért, amiért látványosan felcukrozza a valóságot (pontosabban a valószerűséget), illetve hogy képtelen nem megadni hőseinek azt a bizonyos hepiendet. Ez akár igaz is lehet, ha megnézzük az olyan filmjeit, mint a Világok harca, melyben bizonyos szereplőknek legalább tízszer meg kellett volna halniuk, Spielberg mégis végighurcolja őket egészen a boldog, ölelkezős végkifejletig. Amiként a Schindler listáját is sokszor becsmérlik, amiért túl finomkodva beszélt egy olyan témáról, mely a legfájóbb, legérzékenyebb topikok egyike. Ez is igaz lehet. Ami azonban legnagyobb erőssége, mind a Schindler listájának, mind pedig a Ryan közlegény megmentésének, hogy Spielberg a kendőzetlen emberi terror és az értelmetlenségig fajuló emberi pusztítás közepette keresi a humánumot, az egyetemes emberi értéket.

Meglelni az embert a borzalmak közepette és megcselekedni azt a jót, amivel hozzásegíted a világot egy kicsit ahhoz, hogy kevésbé legyen elbaszott.

Számomra ebben áll a Ryan közlegény megmentése igazi varázsa. És ezt nézve, ha jól meggondoljuk, nem is áll olyan távol egymástól Liam Neeson Schindlerje és a Tom Hanks által megformált Miller kapitány. Mindketten azon vannak egy teljesen elembertelenedett és elgépiesedett szituációban, hogy mentsék a menthetőt: Schindler esetében ez azt jelenti, hogy megmentsen annyi zsidót, amennyit csak tud, Millernél pedig bár csupán egy ember életéért folyik a küzdelem, ennek az egy embernek a megmentésére irányuló küldetés magát az emberségességet szimbolizálja. Ha le akarjuk egyszerűsíteni, úgy arról van itt szó, hogy az igazi hőstett nem abban mutatja meg magát, hány nácit ölsz meg, hanem hogy hány embert mentesz meg. Illetve: ha csak egyetlen embert is kimenekítesz ebből a mészárszékből, már közelebb kerültél ahhoz a régi önmagadhoz, aki valaha is voltál.

Spielberg szépen lassan hántja le a rétegeket a háború eleinte macsó önhittséggel biztos halálba menetelő katonáiról s hántja egészen addig, amíg meg nem jelenik előttünk az ember pőrén s ártalmatlanul. Talán nem véletlen, hogy a nyitójelenet mészárszékének virulens zsigerterrorja még a káosz oltárán áldozva nem mutat senkit, akivel azonosulni tudnánk (mert a harcmezőn jóformán mindenki egyedül van, s csak magadra számíthatsz). Később ezt behozza, módszeresen lépdelünk az empátia felé. Spielberg kamerája előtt előbb vagy utóbb mindenki megnyílik, feltörnek a gyermekkori emlékek, az ártalmatlan kamaszkalandok (lásd Ryan közlegény utolsó emlékét a testvéreiről) és az édesanyák emlékfoszlányai. Előbújik az ember, akinek úgy istenigazából semmi köze a gyilkoláshoz és semmi köze ehhez az egész borzalomhoz. Előbújik az egykori tanító és ott van - egyfajta nézői azonosulási pontként - egy ember, aki a kettő között áll: már nincs meg teljesen a kezdeti ártatlansága, de még nem mondott le az emberségességről, még hisz abban, hogy az ember megjavul, még hisz az empátia és a megbocsátás erejében. Spielberg szüntelenül keresi a jót és bízik abban, hogy ez a jó végül felülkerekedik. Van, mikor ténylegesen felülkerekedik. S van, mikor csak újabb emberáldozatot szül. De legyen akárhogy, annak felismerése, hogy a gyilkossággal csak egyre távolabb és távolabb kerül az ember saját régi énjétől és a szimbolikus otthonától, kulcsfontosságú.

A Ryan közlegény megmentése egy epikus darab, de epikussága legfőképpen abban nyilvánul meg, ahogy ezt a nagyszabású, sokmillió életet követelő háborúskodást bensőséges pillanatokkal szövögeti át, és ahogy minduntalan emlékeztet bennünket arra a bizonyos emberi tényezőre. Mindeközben persze süvítenek a golyók, csapódik a húsba az ólom és hullanak az emberek, de az akció sohasem fennkölt és Spielberg sohasem leli örömét abban, hogy elhullik egy ellenséges katona. Itt nincsen hősi halál se, csakis kényszerű kínhalál - jól rámutatva arra, hogy egy ember halála sem lehet előbbrevaló az emberi élet értékénél. Janusz Kaminski kamerája (Spielberg állandó tettestársa) pedig a maga nyersességében, puritán gyönyörében, természetességében mutat meg mindent. Képei még mindig (húsz év múltán!!) esztelenül igazinak és egyben tagadhatatlanul cinematic-nek hatnak. Egyszerre borzasztanak és ámítanak el. Karöltve a rendező szűnni képtelen optimizmusával és humánumával egy olyan alkotást tettek le az asztalra, mely gyógyír lehet nehéz napokra: ha kell, beléd szúr és kishíján elvéreztet, ha kell, megcsillantja a reményt és képes elhitetni, a legszarabb helyzetekből is ki lehet lábalni úgy, hogy közben az ember ember maradjon. Nem könnyű, persze. De egy próbát mindenképp megér.

Ryan közlegény megmentése

Kinek ajánljuk
  • Akik egy háborús filmtől elvárják a humánumot.
  • Akik tudni akarják, hogyan kell háborút rendezni és filmezni.
Kinek nem
  • Gyengébb idegzetűeknek.
  • Akik csak az akciókért néznek meg egy háborús filmet.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.