Hirdetés

Befutott a Mindhunter második évadának előzetese

|

David Fincher még mindig nagyon érti ezt a szakmát, és ezt az előzetes is alátámasztja.

Hirdetés

2017 egyik legnagyobb meglepetése a Netflixen debütáló Mindhunter sorozat volt, amit nem más rendezett, mint a krimik és a thrillerek koronázatlan királya, David Fincher. Őt filmkedvelők körében nem kell bemutatni: egy olyan rendezőről beszélünk, aki pályája elején leszögezte, hogy amíg nem látja maga körül boldognak a világot, addig sötét tónusú, melankolikus és érzelmileg borzasztóan erős filmeket fog jegyezni (mint a Harcosok klubja, a Zodiákus, a Hetedik, a Játsz/ma, a Pánikszoba vagy éppen legutóbbi filmje, a Holtodiglan). Ehhez kapcsolódott a legelső sorozatbeli projektje is, a Mindhunter, aminek mind a tíz epizódját ő dirigálta le, és amely az 1970-es évek Amerikájába kalauzolt el minket. Ám a retró, nosztalgikus múltidézés helyett sokkal inkább a sorozatgyilkosokkal foglalatoskodott ez a széria, és tette ezt egy olyan utánozhatatlan, minőségi, de egyben rettentő profán módon, hogy egyből kultstátuszba emelkedett.

Hirdetés

Éppen emiatt tűkön ülve vártuk már, hogy valamit kézhez kaphassunk a jó ideje beharangozott második évad kapcsán, és az előzetest látva egy kicsit sem kellett csalódnunk. Ugyanaz a nyomasztó, lélekőrlő és borzasztóan nyers stílus köszön vissza, amit az első szezonnál már megszokhattunk. A karakterek maradtak a régiek, egyelőre nem tudunk róla, hogy lenne a főszereplők között valamilyen bővítés, viszont ez nem feltétlenül probléma. Holden (Jonathan Groff), Bill (Holt McCallany) és Wendy (Anna Torv) hármasában van még kraft bőven, és az előzetest látva, nagyon úgy fest a dolog, hogy egynéhány régi sorozatgyilkos is visszaköszön majd.

Viszont talán a legnagyobb haladás, amit a Mindhunter meglépett az első és a második évad között az az, hogy valós eseteket fog feldolgozni. Persze teszi ezt a szükséges változtatásokkal (név, helyszín, gyilkosok kiléte, stb.), ám tisztán látható (igaz, mindössze egy gyors pillanatra), hogy az új szezon egyik "leginkább várt" gyilkosa, Charles Manson külön részt fog kapni a második évadban. Felettébb nagy érdeklődéssel várjuk, hogy mit fognak ebből a rohadékból kihozni a készítők, pont ugyanúgy, mint ahogy Quentin Tarantino új filmjét, a Volt egyszer egy… Hollywoodot is várjuk, amiben szintén feltűnik majd. És szerencsénkre, erre csak egy nappal kell többet aludnunk, hiszen a film augusztus 15-én, a sorozat pedig 16-án debütál.

 

Ti beírtátok már a naptárba a premiert?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.