Hirdetés

Bruce Willis egy újabb filmje kapott trailert, ami talán nem is lesz borzasztó

|

A White Elephantben a visszavonult színész mellett Michael Rooker aprítja a népet.

Hirdetés

Szomorú ezt leírni, de hamarosan az utolsó Bruce Willis-filmről kell majd hírt adnunk. Azonban amennyire nevetség tárgya volt korábban, hogy a színész mennyi mindent elvállal, most ez egyben üdvözítő is, hiszen még öt eddig meg nem jelent projektet listáz az imdb, melyek közül a múltkori Vendetta után most a White Elephant is előzetest kapott.

Hirdetés

A június elején AMC-re online, valamint a tengerentúli mozikba is érkező film a trailere alapján akár jól is elsülhet. Persze ez leginkább a Michael Rooker által alakított főszereplőnek köszönhető, aki fellázad a Bruce Willis által játszott gengszterfőnöke ellen, amikor az egy rendőr (Olga Kurylenko) szemtanú likvidálására kéri fel őt. A White Elephantben John Malkovich és Vadhir Derbez is feltűnnek, a fenti képkockák pedig arra engednek következtetni, hogy akcióból, illetve idézhető egysoros beszólásokból sem lesz hiány.

Szerintetek is vállalhatónak tűnik a White Elephant?

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.