Bruce Willis kapcsán legutóbb azt kezdték el pletykálni, hogy mégis visszatérhet az ikonikus filmes karakteréhez, John McClane-hez a Die Hard 6-ban, de stúdió vagy producer általi megerősítés azóta sem érkezett ez ügyben. A minap viszont megjelent a hivatalos előzetese az egyik legújabb mozijának, ami a Cosmic Sin címre hallgat. Ebben egy idősödő, de az iramot még mindig bíró akcióhőst fog alakítani a távoli jövőben, partnere pedig az Amerika Kapitány-filmekből ismerős Frank Grillo lesz. Arra a kérdésre pedig, hogy mindez kellett-e nekünk, még nem tudjuk a választ, de sejtjük.
A Cosmic Sin története 2524-ben veszi kezdetét, amikor is James Ford tábornokot (Willis) visszarendelik, hogy szaktudásával segítsen egy eddig nem tapasztalt helyzetben. Egy már kolonizált bolygón valamilyen új földönkívüli entitás bukkant fel, és kezdte sorra gyilkolni az embereket. Ford csatlakozik Eron Ryle tábornok (Grillo) csapatához, hogy megállítsák ezt a különleges űrlény-rajt. A hivatalos előzetes mellé egy erősen áthallásos, A holnap határára hajazó posztert is kaptunk, ezek alapján pedig mindenki maga döntse el, hogy befizet-e majd erre a sci-fis, földönkívülis Bruce Willis-utazásra.
A Cosmic Sin idén március 12-én válik elérhetővé a még nyitva lévő mozikban, digitálisan és VOD-on egyaránt.