Hirdetés

Hugh Jackman az emlékek nyomába ered az Új múlt szinkronos trailerében

|

Lisa Joy scifi-thrillere lesem tagadhatná, hogy ő is a Nolan család tagja.

Hirdetés

Lisa Joy neve egészen biztosan ismerősen csenghet azok számára, akik követték a férjével, az ifjabbik Nolannel közösen írt Westworld című sci-fi-dráma sorozatot. Az eddig jórészt az említett széria társírójaként tevékenykedő Joy azonban első szintén általa írott nagyfilmes rendezésével, az augusztusban érkező Reminiscence-szel, máris olyan magasra helyezte a lécet, hogyha nem tudnánk ki is rendezi pontosan, könnyen azt hihetnénk, hogy egy újabb várva-várt Nolan mozival van dolgunk. A Nolanes párhuzamok egyébként a látványon felül némileg a történetben is tetten érhetőek, melyben Hugh Jackmannek egy magánnyomozót alakítva ügyfelei elveszettnek hitt emlékeit kell előkerítenie, azok tudatalattiját átfésülve, viszont az egyik rutin munkának tűnő megbízatás olyan titokról rántja le a leplet, ami alapjaiban rengeti meg a világról alkotott addigi elképzeléseit.

Hirdetés

Ha a történet szinopszisa ismerősen cseng, az szintén nem a véletlen műve, ugyanis az előzetes alapján Joy nem kevés ihletet merített az Emlékmás, valamint az Eredet című klasszikusokból, így kíváncsian várjuk, hogy Joy a Westworld után vajon ezúttal is képes lesz-e egy újabb, az agytekervényeinket alaposan megdolgoztató csavarral előállni. Jackman mellett a moziban egyébként olyan sztárok felbukkanására számíthatunk, mint Rebecca Ferguson (Mission: Impossible - Utóhatás, A legnagyobb showman), Thandiwe Newton (Westworld), Cliff Curtis (Meg - Az őscápa), Daniel Wu (Tomb Raider), Mojean Aria (See), és Angela Sarafyan (Westworld), valamint Brett Cullen (Joker). A hazai mozik augusztus 19-től vetítik majd. 

Szinkronos:

Eredeti: 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.