Alig pár hónapja csak, hogy befejeződött a Lucifer 5. évadának második fele, amely meglehetősen izgalmas csúcsponton vonult pihenőre. Ám a rajongóknak nem kell sokat nélkülözniük kedvencüket, hiszen szeptemberben már érkezik is a széria utolsó szezonja, amely lezárja Lucifer és Chloe Decker történetét. Ehhez érkezett most meg az első előzetes a Netflix jóvoltából.
A két és fél perces kedvcsináló alapján pedig elmondhatjuk, hogy izgalmas fináléra van kilátás, amely több kérdést is felvet: miért harcol egymással Lucifer és Chloe? És miért tartja a nyomozónő Azrael pengéjét a főszereplő torkához, hiszen köztudottan a fegyver egyike azon kevés tárgyaknak, amivel meg lehet őt ölni? Ráadásul bővelkedhet majd érdekes epizódokban is az évad, hiszen az egyik jelenetben konkrétan animált formában láthatjuk a főszereplőket, vagyis könnyen meglehet, hogy kapunk egy animált kalandot is. Hamarosan kiderül. A Lucifer 10 részes utolsó etapja szeptember 10-én kerülnek fel a Netflixre.