Hirdetés

Robert Downey Jr. egyszerre több szerepben is feltűnik a legújabb kémsorozatában

|

Befutott a színész új sorozatának, a The Sympathizernek az első előzetese.

Hirdetés

Hamarosan ismét láthatjuk majd Robert Downey Jr.-t, igaz, ezúttal "csak" a kisképernyőt igyekszik meghódítani - viszont rögtön több szerepben is. A The Sympathizer című kémsorozatban ugyanis legalább négy karaktert formál majd meg. Ehhez futott most be az első kedvcsináló.

A Viet Thanh Nguyen 2015-ben megjelent, Pulitzer-díjas és azonos című regénye (magyarul A szimpatizáns) alapján készült limitált sorozatot egy szatirikus kémthrillernek kell elképzelni, amely a kommunista erők egykori kémjeként szolgáló félig francia, félig vietnami férfi (Hoa Xuande) köré épül.

Hirdetés

A történet az ismeretlen főszereplő életét követi nyomon, aki a Los Angeles-i száműzetésben tapasztalja meg a vietnami háború utolsó napjait. A sorozat rendezéséért egyébként Park Chan-wook (Oldboy, A szobalányA titokzatos nő) felel majd, aki társ-showrunnere is lesz a szériának Don McKellar (Vakság, A vörös hegedű) mellett.

The Sympathizer viszont csak valamikor 2024-ben érkezik az HBO-ra és a most már MAX néven futó HBO Max-ra.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.