Hirdetés

Látványos ScreenX előzetest kapott a Marvel Kapitány

|

A Marvel is szeretné kiaknázni az új moziformátum adta lehetőségeket.

Hirdetés

Tavaly szeptemberben az Aréna plázában nyílt meg hazánk első és jelenleg egyetlen ScreenX moziterme, amely a maga 270 fokos betekintést nyújtó technológiájának köszönhetően egy egészen újfajta mozizási élményt kínál a filmkedvelőknek. Maga a technológia noha egyelőre még picit gyerekcipőben jár, ez nem jelenti azt, hogy a nagyobb stúdiók ne szavaztak volna máris bizalmat az új formátumnak, hiszen a Warner több idei nagyágyúja is megtekinthető lesz ScreenX-ben, és úgy fest, hogy a Disney sem szeretne kimaradni az új technológia által nyújtott lehetőségből. 

Hirdetés

A ScreenX-et gyártó cég, a CJ 4DPLEX ugyanis a minap bejelentette, hogy a Brie Larson főszereplésével érkező Marvel Kapitány is egyike lesz az idei ScreenX kínálatnak. Bár a Marvel Kapitány szám szerint már a harmadik ScreenX-es Marvel film lesz, hiszen korábban a Fekete Párduc és a Hangya és a Darázs is elérhető volt ebben a formátumban, a cég rendkívül örül annak, hogy ismét együtt dolgozhat a Marvellel. A ScreenX egyébként remek évet tudhat maga mögött, hiszen mára közel 200 teremmel büszkélkedhetnek világszerte, ami hamarosan további termekkel fog bővülni az Egyesült Államokban és Európa szerte egyaránt, hiszen a Cineworddel kötött szerződésük értelmében 100 vadonatúj helyszínen telepítenek majd újabb ScreenX mozitermeket.

Hogy idehaza is élvezhetjük-e majd ScreenX-ben a Marvel legújabb hősének kalandjait az egyelőre még kérdéses, viszont a ScreenX-re optimalizált előzetes alapján biztosan érdemes lesz tenni vele egy próbát. 

A Marvel Kapitány március 7-én mutatkozik be a hazai mozikban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.