Talán sokszor magunk sem fogjuk fel, hogy mennyire fontos, kiemelt szerepe van a filmzenéknek a képek alatt. Hogy mennyit adnak a látottakhoz, nem csak akkor, amikor 11 év és 22 film után több tucat hérosz sorakozik fel a gonosszal szemben, hanem úgy általában is. Éppen ezért sajnálatos, hogy manapság a minőségi filmzenékre már kevés idő, pénz, energia jut (kell a többi CGI-ra), pedig ha van műfaj, ahol fontosak a dallamok, akkor az a manapság túlburjánzó képregényadaptációk. Éppen ezért - ha már az elmúlt, koronavírustól sújtott évben mozi nélkül maradtunk és az évszámokban ott a 20-as, akkor összeszedtem a 20 legmaradandóbb képregényfilm zenét.
FONTOS!!! KÉRETIK ELOLVASNI A KÖVETKEZŐKET ÉS MEGFELELŐEN ÉRTELMEZNI IS AZOKAT!!! Több szempont alapján állítottam össze a listát - amely mint minden összeállítás, erősen szubjektív, tehát nem fog senkinek sem az ízlésvilágával 100%-osan korrelálni - ezek közül a legfontosabbak: Nem (ismétlem: NEM!!!) az volt az elsődleges szempont, hogy mely hőshöz, vagy hősökhöz mennyire maradandó, avagy epikus zenei motívum társul (attól, hogy valami epikus, nem lesz jó is), hanem hogy a zene ÖSSZESSÉGÉBEN mennyire eredeti, egyéni és egységes, továbbá ez mennyiben köszön vissza a hivatalosan kiadott albumokon, avagy mennyire hagy hiányérzetet maga után a filmet követően, esetleg a nem hivatalosan kiadott komplett zenei anyagokkal/különálló zenei hangsávokkal összevetve. Azt is fontos leszögezni, hogy jelen összeállításban kizárólag az aláfestő zenék kaptak helyet, a különböző slágerek egyáltalán nem, ezért például akármennyire is zseniálisak, a két A galaxis őrzői Király Válogatáskazijait senki se keresse a listán. És bármennyire sajnálatos, egy ilyen "szűk" listáról rengeteg kedvencet kellett lehagyni. Jöjjön is akkor a sorrend, amelyben bizonyos folytonossági tényezők esetében egy kalap alá vettem a folytatások, trilógiák zenéit, némely esetben az adott zeneszerző munkájának a helyezését befolyásolta, hogy az elődökhöz képest hogyan állt helyt, mennyire egységesek ezek a zenék együtt és külön-külön egyaránt.
20. Páncélba zárt szellem: Ghost In The Shell - Kenji Kawai
A híres japán anime zenéje már megalkotásában is egyedi, hiszen míg a rendező eredetileg a rájuk jellemző taiko dobok használatát látta célszerűnek, addig Kenji a tőlük nem igazán megszokott kórusra fektette a hangsúlyt, azt is vegyítve bolgár jegyekkel. Már ebből kifolyólag is egy sajátos, az anime szövetétől elválaszthatatlan, atmoszférikus zene született, aminek a hasonló sci-fiken érzett hatása erős, viszont önmagában már nehezebben hallgatható darab a nyugati zenékhez szokott fülnek.
19. Mindörökké Batman - Elliot Goldenthal
Egy ilyen listának sosem az élbolyát a legnehezebb összeállítani, hanem a sereghajtóit. Olyan alkotásokat, amelyek egyediek, sajátosak, de valószínűleg mégis találhatnánk náluk jobb, kedvelhetőbb darabokat. Itt egyértelműen ez a helyzet, ugyanakkor a Mindörökké Batman zenéje mégis számos szempontból köröket ver nem egy manapság készült, könnyebben fogyasztható társáéra. Az egyik maga Elliot Goldenthal személye, aki nem az első lenne, akire egy könnyed képregényadaptáció kapcsán gondolunk, hanem valami sokkalta nehezebb film kapcsán kerülne elő a neve. (Ami valahol meg is történt, amikor Tyler Bates csúnyán felhasználta Goldenthal Titushoz írt taktusait a 300-hoz.) Ugyanakkor Goldenthal zeneileg abszolút helytállt Danny Elfman örököseként (ami Joel Schumacherről nem volt elmondható) és alkotott egy kísértetiesen hasonló főtémát úgy, hogy nem ismerte az eredetit. Mindemellett ott van egy rakás zenei stílusgyakorlat, kaotikus, mégis ebbe a világba tökéletesen passzoló, eltérő egyveleg, amelyek nagyon könnyen belopják magukat az ember fülébe és már csak az eltelt idő fényében is képesek maradandóak maradni. Hogy ennyire hátul szerepel, annak viszont részben pont ez a kakofónia is az oka, valamint, hogy a film zárójelenete alatt hallható tétel csúnyán lemaradt, az érdemben lezárta volna az albumot. Viszont a zene sikerült annyira jól, hogy Goldenthal a 2 évvel későbbi filmtörténeti borzadályhoz lényegében ennek a zenéjét csak újrakeverte a képek alá, amik lássuk be, többet nem is érdemeltek és még így is képesek voltak olykor megdobni annak revü showba illő jellegét, ha megmenteni nem is. Mi ez, ha nem érdem egy zenétől?!
18. Bosszúállók/Végtelen háború/Végjáték - Alan Silvestri
Itt muszáj volt Silvestri mindhárom Bosszúállók zenéjét egy kalap alá venni, és mellőzni a korrekt első Amerika Kapitány zenéjét, amelyből ezek erednek, valamint az Ultron kora Brian Tyler és Danny Elfman által szerzett zenéjét, amely felhasznált ugyan párat az előd taktusaiból és maguk is alkottak egy hasonlót, de okkal maradt el annak a színvonalától. Amiért ennyire hátul szerepelnek ezek a zenék, nagyon egyszerű: elsősorban mindenkiben a Bosszúállók-téma maradt meg, amely felemelő, hősies, robosztus, ahogy az egy ekkora univerzumhoz illik. A probléma az, hogy ami ezeket körülveszi, az jobbára Silvestri rutinja, amelyben egészségesen ötvözi a modernebb hangzásvilágát (G.I. Joe) a klasszicistább kalandzenéivel (Van Helsing). Az elsőben egy korrekt kalandzenét kapunk, benne a már említett hősökén kívül egy rakás kisebb motívummal (Fekete Özvegy, Vasember), a Végtelen háborúnál viszont a Ready Player One-nal való munkálatai érezhetően lefoglalták, így inkább csak a rutin maradt, a Végjátékra azonban összeszedte magát és nem csak a híres téma eddigi legjobb interpretációját ("Portals") hozta össze, hanem el is játszott vele, a már ismert akciómotívumokat pedig egy ekkora zárlathoz mérten a négyzetre emelte. A búcsúja ezektől a szuperhősöktől pedig nehezen lehetett volna jobb.
17. X-Men: Az elsők - Henry Jackman
Az vitathatatlan, hogy Az elsők szerzett érdemben nevet Henry Jackmannek - és részben máig is abból él -, és nem véletlenül. Matthew Vaugh mutánsmozijában a zene a legkevésbé sem tükrözi a hidegháború kicsúcsosodását, a 60-as éveket, mégis felejthetetlen, pont pofátlan egyszerűsége miatt. Már az első mutáns tanítványokat, de még inkább a fiatal Xaviert kifejező derűs, hősies főtéma is rettentő fülbemászó és szerethető, de a zene igazi sztárja Michael Fassbender Magnetojának dühödt, elektronikus torzításokkal, pulzálásokkal operáló témája, amely kis túlzással, akkor is teljes erőből csendül fel, ha a figura csak tüsszent egyet. Az egész album lényegében ennek a két témának a viaskodásából áll és hibátlanul működik. Akkor miért szerepel ennyire hátul, a sereghajtók között?! Két okból is. 1. Részben eme egyszerűségből fakadóan, amiben sehol nem találni eredetiséget akár megoldásait nézzük (egy adott ponton Ramin Djawadi A titánok harcához írt taktusai is felcsendülnek), akár hangzását vizsgáljuk, elég összevetni a következő helyezettel. 2. Ami azonban ennél is szomorúbb, hogy egy ilyen élvezetes zenéhez egy mindössze szűk 50 perces albumot sikerült csak kiadni, ugyanis ha a Blu-Ray tulajdonosok összevetik az azon megtalálható különálló zenei hangsávval, feltűnő, hogy mennyi mindenről maradnak le az album birtokosai. A miheztartás végett: a finálé az albumon 10 perc hosszú, a filmben pedig több, mint 30. Ha a filmzenerajongókat jobban megtisztelték volna, Jackman műve is valamivel előrébb helyezkedett volna el.
16. A csodálatos Pókember 2 - Hans Zimmer and the Magnificent Six
Az valahol beszédes, hogy egy komplett focicsapat létszámával összehozott pókzene feleannyira sem egységes, meghitt, mint James Horner egymaga által összehozott muzsikája az első részhez. És a film amúgy is széthulló szerkezetét ez a szétzilált formáció csak még inkább aláhúzza. Ugyanakkor az is tisztán érződik, hogy a DC epikus, komor zenéi után Zimmer piszkosul élvezte az egészet és hogy az olyan nagyágyúkkal, mint például Junkie XL, Johnny Marr, Steve Mazzaro, vagy Pharrel Williamsszel közösen jammelve sikerült egy olyan egyedi zenét összehozniuk, amely nem csak tökéletesen kifejezi az egyik leghíresebb szuperhős XXI. századi mivoltát és válik abszolút modernné, fiatalossá, hanem a sajátossága miatt a szerző életművéből is kiemelkedik. Elsősorban Elektro dubsteppes, opera árián alapuló témája miatt, ugyanis az új Pókember-téma önmagában inkább emlékeztet egy híradó szignáljára, viszont a többi motívummal, témával együtt, mint például az indie rockos szerelmi téma, vagy a Joker-szerű, légi riadók hangját alapul vevő Manó-motívum remekül rezonál. A probléma megint a kiadvánnyal van. A filmben, vagy az interneten fellelhető Recording Session-ön ennek a rengeteg témának sokkalta inkább érzékelhető az íve, nem egy remek variánsukat hallani, az album összeállítása pedig ezúttal is eklektikus, a kétlemezes kiadáson pedig hiába kapott helyet pár a filmből ismert akciótétel, vagy demó, a termékcsatolt, borzalmas betétdalok ezt is lehúzzák. Ennélfogva ez inkább részleteiben, semmint egészében erős zene.