Hirdetés

Itt a Macskák musical első hivatalos előzetese

|

T. S. Eliot halhatatlan klasszikusa új ráncfelvarrást kap, mutatjuk a részleteket.

Hirdetés

A Macskák musicalről mindenki hallott már. Sokan látták az előadást is (akár a magyar, akár az eredeti, angol verziót), sokan kívülről tudják a dalokat, sőt akadnak olyanok is, akik tanulmányi éveik alatt többször foglalkoztak már ezzel a gyöngyszemmel. Emiatt nagyon szembeötlő az a tény, hogy eddig nem született filmadaptáció belőle, ami viszont idén változni fog, hiszen a Comic-Con jóvoltából megkaptuk az első ízelítőt is az idén decemberben érkező mozifilmről.

Hirdetés

T. S. Eliot klasszikusa még 1981-ben debütált Londonban, a Broadwayen, valamint a West Enden is, és azóta musicaltörténelmet írt (több mint 9000 előadást élt meg ez az alkotás). Azóta számos nemes díjat besöpört. Egy ilyen jellegű kritikai és nézői siker persze nem kerülhette el az álomgyár figyelmét sem, így többször is megpróbálkoztak vászonra adaptálni a Macskákat - például 1997-ben maga Steven Spielberg, és én kifejezetten örülök is annak, hogy nem egy gyatra Hook-adaptációnak kinéző film lett a jussunk. (Ugyanitt megjegyzendő, hogy aki a film kinézetét és a macskák megvalósítását kifogásolja, az minden bizonnyal még nem látta színpadon a szóban forgó előadást.)

A most megjelent előzetes pedig egy nem mindennapi élményt szeretne nyújtani, ami így az első kedvcsináló alapján eléggé megosztóra sikerült. Nem jelenthetjük még ki véglegesen, hogy a film maga rossz lesz, mi csak annyit mondunk, hogy ebből bármi kisülhet még. A rendezői feladatokat az a Tom Hooper látta el, aki készített már fantasztikus alkotást (A király beszéde) és kifejezetten középszerűt is (A dán lány, A nyomorultak). További érdekesség, hogy Hooper a szintén most debütáló Az Úr sötét anyagai sorozat két epizódját is jegyzi, szóval majd az is a számlájára írható.

Az idén decemberben érkező Macskák rendkívül pazar szereposztással büszkélkedhet, hiszen olyan színészek fognak feltűnni, és nagy valószínűséggel énekelni is, mint James Corden (Vadregény), Judi Dench (Skyfall), Idris Elba (Hobbs & Shaw), Jennifer Hudson (Dreamgirls), Ian McKellen (A Gyűrűk Ura-trilógia), Taylor Swift, Francesca Hayward, valamint Rebel Wilson (Tökéletes hang).

Viszont még mielőtt bárki ítélkezne a filmről, két dolgot szögezzünk le. Egyrészt ez még az első előzetes, ebből ezen a ponton bármi kisülhet, másrészt ez egy musical lesz a filmvásznon, így akinek ténylegesen nem jön be ez a műfaj, az könnyen elképzelhető, hogy ezen az alkotáson sem fog jól szórakozni. A többieknek pedig hagyjuk meg az örömöt, hogy egy örökbecsű klasszikust most először nagyban, mozivásznon élhetnek át. Mi nagyon szorítunk, hogy jól süljön el a dolog.

A Macskák idén decemberben kerül a mozikba. Ti adtok majd neki egy esélyt?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.