Hirdetés

A Hangya 3. része sokkal nagyobb lesz, mint az előző kettő volt

|

Legalábbis a rendező elmondása szerint.

Hirdetés

Már több mint egy éve, hogy a Bosszúállók legyőzték Thanost, amellyel lezárult a 11 évet felölelő Végtelen-saga története. Ezzel azonban még koránt sem ért véget a hősök kora, hiszen normális körülmények között már rég láthattuk volna a Fekete Özvegy filmet, és javában készülnénk az Örökkévalók bemutatójára (és akkor a Doctor Strange in the Multiverse of Maddnesről, valamint a többi, korábban bejelentett projektről nem is beszélve).

Hirdetés

De sajnos a koronavírus közbeszólt, így borult a jó előre megtervezett ütemterv is. Ennek köszönhetően a Hangya 3. részét sem tudni még pontosan, hogy mikor is kerülhet leforgatásra, és mikor érkezhet a mozikba. Annyi azonban biztos, hogy el fog készülni. Az előző két részt is rendező Peyton Reed ugyanis egy nemrégiben vele készült interjúban adott friss infókat róla, amely során bár nem árulhatott el sok mindent, mégis sikerült néhány érdekes részletet felfednie:

A járvány a mi helyzetünket is megnehezíti, de ettől függetlenül is végig dolgoztunk a film előkészületein. Van néhány igazán izgalmas ötletünk, amit megszeretnénk valósítani, de persze erről semmit nem mondhatok még el, tudjátok, a Marvel-élet már csak ilyen.. Viszont annyit talán elárulhatok, hogy a harmadik rész sokkal nagyobb lesz minden szempontból, mint amilyen az első kettő volt. Még a vizuális látványvilága is különbözni fog az előzőektől.

Ti várjátok a Hangya 3. részét?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.